István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Indul a nemzeti lakáslottó

2017.01.30. 11:56

Már gyűjtik az érdeklődőket azok a vállalkozók, akik a tavaly március óta fogalmi szinten már létező nemzeti otthonteremtési közösség (nok) intézményében fantáziát látnak - írja a Portfolio.

Ahogy arról korábban írtunk, ezeknek a közösségeknek a lényege, hogy azok, akik új lakásokat akarnak venni, ilyen otthonteremtéri közösségekbe tömörülhetnek, amikbe a tagok 10-15 évig összedobják a pénzüket, hogy aztán a közös pénzből egy-egy tag lakást tudjon vásárolni. Erről bővebben például itt olvashat.

A cikkből kiderül, hogy nyilvános tagtoborzás még nem volt, de az már van egy oldal, az elsőlakás.hu, ahol gyűjtik a nemzeti otthonteremtési közösség iránt érdeklődőket. Az oldalon kiderül, hogy a havi akár 10-40 ezer forintos szervezői díj mellett a lakás-takarékpénztárakra jellemző 1 százalékos kezdeti díjjal is számolhatnak, akik belépnek a nokba.

A Portfolio számítása alapján az elérhető 30 százalékos állami támogatáshoz képest egy 10 évig élő közösségben összegyűjtött 10 millió forinthoz például

  • havi 83 ezer forintot kell befizetni a nokba,
  • plusz a havi akár 10 ezer forintos szervezési díjat,
  • ami jórészt elviszi a (szervezési díj nélkül számított) befizetéshez járó havi 17 ezer forintos állami támogatást.

Mivel az állami támogatás maximuma havi 25 ezer forint (pontosabban évi 300 ezer), 25 milliós lakásérték felett a szervezési díj akár az állami támogatás teljes összegét is elviheti. 

Az áprilisban kihirdetett nok-törvényből az is kiderült, hogy ha valaki nokot akar szervezni, akkor olyan igazgatósági tagot is be kell szerveznie, aki korábban fogyasztói csoportot szervező cégnél dolgozott, és ezt számára a korábbi cége igazolni is hajlandó.

Arról már korábban is írtunk, hogy a a Nyéki Zoltán vállalkozóhoz kötődő Carion és a Poligrupo az a két cég, amik megfelelnek a szervezői kritériumoknak. Ez azt is jelenti, hogy ez a két cég válogathatja ki a saját konkurenciáját, hiszen a 30 százalékos állami támogatás csak olyan nok tagjainak jár majd a törvény szerint, akiknek az otthonteremtési fogyasztói csoportját ún. megbízható szervező szervezi – vagyis egy olyan cég, ami már legalább 1000 lakóingatlant felépített vagy értékesített két év alatt.