Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Nem épül elég lakás

2018.09.13. 09:02

Bár a lakásépítési kedv évek óta fokozódik és növekszik az átadott új lakások száma, évtizedes összevetésben még mindig alacsony szinten van a piac – derül ki az ingatlan.com legfrissebb hivatalos KSH-adatokat is feldolgozó elemzéséből.

2013 és 2017 között összesen közel 48 ezer új lakást adtak át, ami a 2008 és 2012 között megépült több mint 112 ezres lakásszámnak kevesebb mint a fele. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:

“Nagyon koncentráltak a lakásépítések az országon belül. 10 új lakásból 6 épület Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében készült el. Tehát ez a három régió adta az új lakások 60 százalékát, a maradék 40 százalékon osztozott az ország többi része.”

Az ingatlan.com elemzése szerint az új lakások árának emelkedése a kiegyensúlyozatlan piaci tényezőkkel magyarázható. “Tapasztalataink szerint sok helyen, például a fővárosban nem épül annyi új lakás, amennyire kereslet lenne. Közben pedig fogynak a társasház- vagy családiház-építésre alkalmas telkek” - fogalmazott.

A lakásdrágulásban szerepet játszik a már említett folyamatok mellett az is, hogy az építési költségek is emelkedő pályán vannak. 2017-ben a magánszemélyek egy új lakás négyzetméterét áfa nélkül átlagosan 228 ezer forintból tudta megépíteni a hivatalos KSH-adatok szerint, ami 7 százalékos drágulást jelent 2016-hoz képest.

A vállalkozások 2017-ben egy négyzetmétert nettó 233 ezer forintból tudtak kihozni, ez 3,5 százalékos költségemelkedésnek felel meg. 2018 első negyedévében pedig további 4,1 százalékkal drágult a lakásépítés éves összevetésben, ami országos átlagban majdnem 250 ezer forintos költséget eredményezett áfa nélkül. Ennek ellenére továbbra is jó üzletnek tűnik a lakásépítés, mert a bruttó kínálati árak ennek többszörösét teszik ki a nagyvárosokban. Miskolcon jelenleg például bruttó 290 ezer, Budapesten pedig bruttó 753 ezer forint egy új lakás átlagos négyzetméterára a kínálati piacon. Igaz, ezek már tartalmazzák a telek költségét, az áfa összegét, valamint az építtetők és kivitelezők hasznát is.

Az ingatlan.com szakértője szerint jelenleg minden beruházó a meglévő építkezések befejezésére koncentrál, így ha a jelenlegi kedvezményes 5 százalékos áfaszabályozást érintő bizonytalanság megszűnik, további beruházások indulhatnak. Várhatóan a kivitelezői árak racionalizálódnak és a kereslethez is jobban illeszkedő piaci helyzet alakulhat ki. Emiatt 2020-ban várhatóan kevesebb új lakást adnak át mint 2019-ben, de a legnépszerűbb régiókban 2021-től ismét növekvő pályára kerülhetnek a lakásépítések.