Kipukkadt lufi

Megtaláltuk a forintgyengülés igazi okát

2010. június 4., 18:09 Módosítva: 2010.06.04 18:14
43
Fotó: Burger Barna
Fotó: Burger Barna

Állítólag nem illik küszöb felett kezet fogni, vagy rossz szerencsét hoz, nincs vmi ilyen babona – kérdezte tegnap kollégánk a céges levelezőlistán a fenti képet látva. A mai események tükrében (forintgyengülés, tőzsdei zuhanás) azt kell, hogy mondjuk, van. De kollégánk meg is találta a megoldást is, Oroszországban például tabunak számít a küszöb felett kezet fogni, a vendégnek be kell lépnie a házba, át kell lépnie előbb a küszöböt. Néha még azt is előfordul, hogy köszönni sem köszönnek egymásnak a küszöb két oldaláról. Lehet, hogy háromszor körbe kellett volna fordulni fél lábon ugrálva és meghúzni a bal fülünket, hogy elhárítsuk a bajt?

Lovagi torna: Orbán vs. Simor

2010. április 30., 13:50 Módosítva: 2010.05.06 23:02
14
Orbán-Simor karikatúra (forrás: Wall Street Journal)
Orbán-Simor karikatúra (forrás: Wall Street Journal)

A fenti karikatúra a Wall Street Journalban látható annak a blogbejegyzésnek az illusztrációjaként, mely a Magyar Nemzeti Bank körül folyó harcot elemzi. Orbán Viktor még hétfői sajtótájékoztatóján mondta azt, hogy a jegybank nem az offshore-lovagok helye, amivel megkezdődött az Orbán-Simor ütközet. Simor András jegybankelnöknek ugyanis esze ágában sincs idő előtt távozni, és ezt ki is jelentette. A képen szereplő népies ruhába öltözött figura azt mondja, hogy Mr. Simor, itt nincs helye offshore-lovagoknak. A páncélos lovag azt válaszolja, hogy Mr. Orbán, itt nincs helye a politikának.

Aláírása miatt nem kapott hitelt

2009. december 17., 09:33 Módosítva: 2009.12.17 09:33
34

Aláírás helyett használt szmájlit egy orosz férfi hitelkérelemnél. A bank azonban nem fogadta el az aláírást és visszautasította a hitelkérelmet - adta hírül a Telegraph. Vladimir Kirlov nem érti, miért nem fogadták el a szmájlit, útlevelében és személyijében is ezt használja aláírás helyett. A bank szóvivője azt mondta erre, hogy a szmájli egy rajz, nem aláírás.

smilz

A Rózsa torony a világ legmagasabb hotele

2009. november 25., 16:07 Módosítva: 2009.11.25 16:53
3
Rose Tower szálloda
Rose Tower szálloda

Nem meglepő módon Dubajban van a Rózsa torony (Rose Tower) névre keresztelt szálloda, melyet teljes egészében hotelnek használnak (ellentétben sok felhőkarcolóval, melyeknek csak egy részét). A torony 333 méter magas, ez 72 emeletet jelent (az eredeti tervben még 380 méteres magasság szerepelt). Maga az építkezés már 2007-ben befejeződött, de szobát foglalni csak 2009 decemberétől lehet majd.

Ryugyong Hotel
Ryugyong Hotel

A második legmagasabb szálloda alig marad el a Rose Towertől, 330 méter magas, Észak-Korea fővárosában épült. Az a hotel arról is híres, hogy ez volt az első 100 emeletesnél magasabb épület, mely nem New Yorkban vagy Chicagóban épült.

Dubaj, Burj Al Arab
Dubaj, Burj Al Arab

A harmadik legmagasabb szálloda is Dubajban van, a 321 méter magas Burj Al Arab. Talán a háromból ez az épület a leghíresebb, egy vitorláshajóhoz hasonlít. A hotel a legnagyobb luxust jelképezi, egyik étterme például 200 méterrel a Perzsa öböl szintje felett van.

Via Luxurylaunches

Kétmilliót hozott a Madoff-árverés

2009. november 20., 09:58 Módosítva: 2010.04.13 23:28

Elárverezték Floridában a piramisjátékért 150 évre ítélt Bernie Madoff néhány luxuscikkét - írja a BBC Online. Madoff három hajójáért együtt egymillió dollárt adtak a zártkörű aukción, és nagyjából ugyanennyiért kelt el volt pénzügyi főnökének, Frank DiPascalinak a jachtja. A volt milliomos néhány javát már múlt héten elárverezték, akkor egymillió dollár folyt be, ezen kívül még két luxusvillája vár arra, hogy elárverezzék. Az így gyűjtött pénzt a csalás áldozatai kapják.

madoff

A válság tanulsága

2009. november 17., 15:32 Módosítva: 2009.11.17 15:36
 
finan-lessons.PNG

Egy év telt el a pénzügyi összeomlás óta, Mi a legfontosabb lecke, amit megtanultunk? - kérdezi az egyik mágnás.

Hogy a jutalompénzed ne Bernie Madoffnál fektesd be.

Via Big Picture

Schwarzenegger visszavág

2009. október 28., 12:10 Módosítva: 2009.10.28 12:10
51

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzónak tényleg elege lehet a képviselőkből. Ékes bizonyíték erre ez a levél: egy aláírás (azaz elfogadás) nélkül visszaküldött törvényhez mellékelte, emlékeztetve a képviselőket: a vízügyi, egészségügyi és igazságszolgáltatási reformjavaslatait a kaliforniai törvényhozásban csak ide-oda tologatják.

fu

Via TechCrunch

Maffiafőnökkel és kémmel osztozik a celláján Madoff

2009. október 22., 12:14 Módosítva: 2009.10.26 07:48

A többmilliárdos kártokozó piramisjátékért elítélt amerikai milliárdos, Bernie Madoff börtönéletének járt utána Joseph Cotschett ügyvéd. Beszámolója szerint Madoff cellatársai Carmine Persico maffiafőnök, a Colombo család feje és Jonathan Pollarddal, egy 1987-ben elítélt kém, aki katonai titkokat adott át Izraelnek. Madoff szórakozása egyébként, hogy körbesétálja a börtönudvart.

Via Guardian

Válság utáni céglogók

2009. október 21., 11:29 Módosítva: 2009.10.21 12:08
107

Mindenkit érint a válság. A cégeket is, logóikat is.

Via dezo

logonagy

Vásároljon aranyrudat!

2009. október 20., 16:23 Módosítva: 2009.10.20 16:23
2
arany

Ha elege van a tőzsdei hullámvasútból, macerásnak tartja az ingatlant befektetésnek, vásárolhat aranyrudat is. Az elmúlt hónapok aranyárát nézve, nem járhat rosszul, újabb és újabb rekordokat dönt az unciánkénti ár. Ha van 466 ezer dollárja, kap egy 12,5 kilogrammos aranytömböt a Harrodsnál. Akinek nem kell egy ekkora tömb, az aranypénzeket is vásárolhat, szintén befektetésként.

Via Luxurylaunches

Fekete hétfő

2009. október 19., 16:06 Módosítva: 2020.08.31 13:10

Huszonkét évvel ezelőtt, 1987. október 19-én 23 százalékot zuhant a Dow Jones indexe. Sem előtte, sem azóta nem zuhant ekkorát az index, Fekete Hétfőként emlegetik azóta is ezt a napot. Azóta számos okot felsoroltak a szakértők köztük egyrészt az Egyesült Államok és Irán között kiéleződő nemzetközi feszültséget, a részvények túlértékeltségét (augusztusban nagyot menetelt a tőzsde) és a számítógépes portfoliófedezeti programokat, melyek automatikusan eladnak bizonyos folyamatoknál.

feketehetfo

Idén is megjelent a karácsonyi luxuskatalógus

2009. október 17., 09:17 Módosítva: 2009.10.17 10:57

A luxustermékek gyártóit keményen érintette a gazdasági válság. Az ismert luxuscikkeket árusító Neiman Marcus az idén egy visszafogottabb katalógust adott ki karácsonyra. Az idei legdrágább árucikk a 250 ezer dolláros Icon A5-ös sportrepülő, ezt egy 105 ezer dolláros Jaguár követi. De olyan őrültségeket is lehet vásárolni, mint a sütemény formájú autó 25 ezerért. Egy évvel ezelőtt még egymilliós golftanfolyamot is ajánlottak a katalógusban, és egy lovas farmot tízmillió dollárért. A legőrültebb ajánlat akkor egy kisebb tengeralattjáró volt húszmillióért.

Neiman Marcus 2009 Christmas Catalogue toned

Via Reuters

Egész országokat meg tudnának venni a leggazdagabbak

2009. október 16., 15:54 Módosítva: 2011.01.05 01:05

A CIA Fact Book szerint a világ leggazdagabb embereit felsoroló Forbes listán a többségnek annyi a pénze, hogy egész országokat meg tudnának venni. Bill Gates például megvásárolhatná Costa Ricát, El Salvadort, Boliviát, Uruguayt és további 140 országot, melynek kisebb a GDP-je ötvenmilliárd dollárnál. Warren Buffett sem szégyenkezhet, ő többek között Észak-Koreát vehetné meg (és persze még sok más államot is). Az olyan kisebb országokat mint Haiti, Belize, Montenegro, Barbados a Forbes négyszázas listáján szereplők majdnem mindegyike meg tudná vásárolni. Persze elméletben.

Via Luxurylaunches

Minden tizedik amerikai munkanélküli lehet

2009. október 5., 11:11 Módosítva: 2009.10.05 11:53

A grafikon azt mutatja be, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt ötven év gazdasági válságaiban az idő előrehaladtával mennyien vesztették el az állásukat, illetve mikor kezdődött meg a kilábalás és a munkahelyteremtés. Jól látható, hogy a mostani gazdasági válság alatt vesztették el a legtöbben munkahelyüket, és még messze az alagút vége. Alan Greenspan volt Fed-elnök vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a munkanélküliségi ráta hamarosan elérheti a tíz százalékot.

blog-102091

Via Big Picture

Mennyit érnek az óriások?

2009. szeptember 22., 12:13 Módosítva: 2009.09.22 12:13

A New York Times grafikája azt szemlélteti, hogyan változott a Wall Street-i pénzügyi óriások részvényeinek értéke az elmúlt két évben. A legtöbbet 2007. október 9-én értek, utána esni kezdtek egészen a 2009. március 9-ei mélypontig, majd megint emelkedésnek indultak a részvények. A grafika itt található meg.

Tényleg vége a recessziónak?

2009. szeptember 17., 10:15 Módosítva: 2009.09.17 10:15
recesszio karikatura

Már vége, menjetek vissza dolgozni! - kiabálja Ben Bernanke a helikopterből. Bár ezt távolról sem osztja minden szakértő, a Fed elnöke keddi beszédében, a Lehman Brothers csődjének egyéves évfordulóján azt mondta, már vége a recessziónak. A Dow Jones mindenesetre azóta emelkedik, szerdán 11 hónapos csúcson zárt.

Via Courant.com

Elárverezik Madoff vagyonát

2009. szeptember 9., 12:42 Módosítva: 2009.09.12 10:29
bull

Elárverezik a több milliárdos csalás miatt 150 évre ítélt Bernie Madoff vagyonát. Öt luxusautóra, köztük egy 237 ezer dollár értékű Aston Martinra lehet licitálni. Elárverezik Leopard Bull nevű jachtját is, melyet 8,5 millió dollárra becsülnek. Ezen kívül kalapács alá kerülnek ruhái, bútorai, műkincsei - ezek összértékén tízmillió dollárra becsülik. Manhattani lakását tízmilló dollárra, tengerparti nyaralóját 8,75 millióra becsülik

.

Tíz euróért kapják vissza elhagyott csomagjaikat a Ryanair utasai

2009. augusztus 19., 14:16 Módosítva: 2009.08.19 14:16

Meglepődött az a 9 éves kislány, aki nyaralásról hazafelé jövet elveszítette pénztárcáját a Ryanair járatán, vissza azonban csak 10 euró ellenében kaphatta, mondván, ennyibe kerül a talált tárgyak regisztrációja. Spanyolországból Dublinba tartott haza Emma Lally, mikor a gépen vásárolt valamit, a tárcáját azonban elveszítette. A dublini reptéren végül visszakapta, de csak 10 euró ellenében, ennyit számít fel ugyanis a Ryanair elveszett csomagokat kezelő vállalkozója adminisztrációs díj címén - írja a Daily Mail. A cég azért áll a Greencap-pel szerződésben, mert a dublini repülőtér nem foglalkozik a légitársaság elveszített csomagjaival, tárgyaival - bár náluk is 6 euróba kerül a talált tárgyak regisztrációja, tárolása és visszaszolgálatása.

A legolcsóbb Sziget-napijegy 57 forint

2009. augusztus 4., 13:01 Módosítva: 2009.08.04 13:52

A magyar tőzsdei cégek közül alighanem az Econet kínálja részvényeseinek a legvonzóbb üzemlátogatást: 20 tulajdonos, aki igazolja, hogy Econet-részvényes, a második napon ott lehet a Szigeten. Körbeviszik, a cégvezetők néhány óra alatt biztos elmesélik, hogy miért érdemes még több Econet papírt venni, de aztán, a napijeggyel a csuklón szabad a pálya (ha többen jelentkeznek, sorsolás lesz). A jelentkezési határidő ma jár le, feltétel persze az értékpapírszámla-vezető pénzintézet igazolása a tulajdonlásról. Ezen sorok írásakor a papír éppen 57 forinton áll, 1,7 százalékot esett reggel óta, de nehéz szabadulni a gyanútól, hogy a tegnapi, az A kategóriában kiemelkedő mértékű, 7,4 százalékos emelkedés a lassan két hete meghirdetett akciónak volt köszönhető. Kötekedjenek csak az elemzők azon, hogy az elmúlt 180 napban a forgalommal súlyozott átlagérték 58 forint volt, és ettől az elmúlt két hétben sem tért el jelentősen a papír (55 és 59 forint közötti napi maximumárak voltak).

Hogy védi az Audi a környezetet?

2009. augusztus 3., 10:51 Módosítva: 2009.08.03 13:11

Csomagot hozott a posta, óriás borítékot, egyenesen a győri Auditól, annak is a "Környezetmenedzsment" részlegéről. A borítékban díszdoboz van, tartásáról szépen munkált fadarab gondoskodik, a díszdobozban pedig ott lapul egy százoldalas kiadvány. A cég 2008-as környezetvédelmi nyilatkozata (legalább újrahasznosított papírra nyomtatva). A kísérőlevél szerint jubileum van, a környezetmenedzsmentjük tíz éves, kérik örüljünk velük és gyűjtsük elegáns formában kiadványokat.

IMG 2054

Nos, gyűjtse akinek hat anyja van, de ha érdekelne belőle valami, azt szívesen megnézném a honlapjukon, ahol persze nincs fent semmi. De tőlem akár elküldhetik a száz oldalt pdf-ben is (na jó, azt azért mégsem), ha így döntenek, kedves gesztus lenne odaírni valami újszerű szlogent, pl. hogy gondolj a környezetedre, mielőtt kinyomtatod. Boldog jubileumot, van még hova fejlődnie a környezetmenedzsmentnek.

Miért hordott Madoff két órát?

2009. július 28., 14:20 Módosítva: 2009.07.31 07:30
1

Készül egy Bernard Madoffról szóló életrajzi könyv, ebből szemezgetett a New York Post. Letartóztatásakor Bernie Madoff, az 60 milliárd dolláros sikkasztásért elítélt üzletember két arany Rolex órát viselt. A kérdésre, hogy miért, azt mondta, tudnia kell, mennyi az idő a londoni irodában. A könyvből az is kiderül, hogy Madoff nem volt éppen hűséges feleségéhez, legalább egy női beosztottjának fizetnie is kellett a hallgatásért.

Schwarzenegger késsel megy neki a kaliforniai költségvetésnek

2009. július 27., 16:35 Módosítva: 2009.07.30 16:16

Arnold Swarzenegger kaliforniai kormányzó késsel játszadozik, miközben a kaliforniai költségvetésről beszél. Kaliforniáról tudjuk, hogy elég nagy bajban van. A legutóbbi hírek szerint az állam csődközelben van, súlyos költségvetési gondokkal küzd, a hitelminősítő cégek egymás után minősítik le Kaliforniát.

A videóban választóitól, illetve twitteres követőitől kér segítséget. Mint mondja, eddig is jó ötleteket kapott, hogyan csökkenthetné a kiadásokat és növelhetné a bevételeket, egyszóval minden ötletre vevő.

Állóhelyek is lehetnek a Ryanair gépein

2009. július 6., 13:32 Módosítva: 2009.07.24 10:29
14

Újabb költség- és hatékonyságcsökkentő tervvel állt elő az ír Ryanair. Ezúttal azt találták ki, hogy az utasok állva is utazhatnak. A fapados légitársaság ügyvezetője, Michael O'Leary már tárgyal a Boeing repülőgépgyártóval a gépek kialakításáról. Igaz, az engedélyt még nem kapták meg az ír légiközlekedési hivataltól. A Ryanair szóvivője azt nyilatkozta a Sunnak, hogy amint megkapják az engedélyt, bevezetik az állóhelyeket is.

Tovább

Recession 101

2009. június 23., 13:38 Módosítva: 2009.06.23 13:38
recession101.png

Bill Gates recesszióban alapította a Microsoftot. Jóval azelőtt ér véget, hogy az okozói szabadulnának. Nyugi (A hisztéria csak erősíti a recessziót.) Legyél recesszionista! Hasonló jótanácsokkal látják el az amerikaiakat, óriásplakátokra mindenféle recesszióval kapcsolatot tanácsot írnak. (A többi kép itt látható)

Who's down with OTP?

2009. május 22., 11:28 Módosítva: 2009.05.22 11:28
17

Via Dandog

Talán még most is ötezeröt volna,
Ha nem a Soros épp a soros hogy megshortolja.

(A Naughty by Nature 1991-es albumának legnagyobb slágere volt az OPP.)

A legegyszerűbb pénzcsinálás

2009. május 13., 10:18 Módosítva: 2009.05.13 14:18

A német Bontrust gondolt egy merészet és készített egy rendhagyó reklámot, melyben megmutatja, hogyan lehet a legegyszerűbben megsokszorozni a pénzt. A reklámban az egész világot pénzből alakították ki (még a figurák is - Lincoln az ötdollárosról, Mao és az ismeretlen nő valószínűleg Erzsébet a húszfontosról), ehhez fontokat és dollárokat használtak fel.

Subprime - avagy a fogyasztás körforgása

2009. április 28., 13:49 Módosítva: 2009.11.05 07:15

A Subprime nevű két és fél perces videó a jelenlegi amerikai helyzetre reflektál, a lakáspiac elmúlt évtizedes fejlődését vizsgálja. Az alkotó, Mike Winkelmann a gazdaság ciklikusságát próbálta bemutatni. "Mindennek az alapja a fogyasztás, legyen több, jobb, nagyobb" - magyarázza. Ez a felhalmozás odáig fajul, míg többé már nem fenntartható és a lufi kipukkad.

Tovább

Hájadót akarnak a Ryanair utasai

2009. április 22., 13:59 Módosítva: 2009.05.13 14:58
3

A nehéz időkre tekintettel újabb bevételnövelő ötlettel állt elő a Ryanair: az ír fapados légitársaság "hájadót" fizettetne a túl nehéz utasokkal, miután egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett. A társaság honlapján két hétig szavazhattak az emberek a felvetett költségcsökkentő-bevételnövelő ötletekről.

Tovább

Audi vs. BMW: sakk-matt

2009. április 16., 11:18 Módosítva: 2009.04.16 11:20
1

Az Audi és a BMW régóta harcolnak egymással marketing téren is. A mostani csata Santa Monicában zajlott. Az Audi A4-et hirdető plakáton a következő mondat áll: Te jössz BMW. A helyi BMW-kereskedő fel is vette a kesztyűt, és sakkmattot adott.

Tovább

A rabbikat sem kímélte a válság

2009. április 10., 10:48 Módosítva: 2009.04.10 23:18

A világ gazdaságának első nagy összeroppanása, az 1929-ben kezdődött, és szakaszokban 1933-ig tartó világválság csak az Egyesült Államokban munkahelyek millióinak megszűnését eredményezte. Noha a munkanélküliség csak 1933-ra nőtt 25 százalékosra, már 1931 végén néhány hét alatt 70 ezer új munkanélküli kért segítségét elhelyezkedéshez egy erre szakosodott New York-i irodától – adta hírül Az Est című budapesti lap 1931. december 23-i száma.

A lap cikke szerint "öt rabbi került a munkátlanok névsorába, sőt egy püspök is, aki Európából jött, nem tud visszamenni, és itt szeretne munkát". A tudósításból kiderül: a 70 ezer állástalan között – Magyarországon egyébként 1929 végén ugyanennyi munkanélkülit tartottak nyilván hivatalosan – nyilvántartottak halottégetőt, újságírót, moziszínészt és volt bankelnököt is. A válságban a lehetőséget is meglátta ugyanakkor a Népszava: a lap 1931 őszén arról számolt be, hogy Kínában már kétszázmillióan vannak állás nélkül, és "az éhség elősegíti a kommunizmus terjedését".