A rabbikat sem kímélte a válság

2009.04.10. 10:48 Módosítva: 2009.04.10. 10:55

A világ gazdaságának első nagy összeroppanása, az 1929-ben kezdődött, és szakaszokban 1933-ig tartó világválság csak az Egyesült Államokban munkahelyek millióinak megszűnését eredményezte. Noha a munkanélküliség csak 1933-ra nőtt 25 százalékosra, már 1931 végén néhány hét alatt 70 ezer új munkanélküli kért segítségét elhelyezkedéshez egy erre szakosodott New York-i irodától – adta hírül Az Est című budapesti lap 1931. december 23-i száma.

A lap cikke szerint "öt rabbi került a munkátlanok névsorába, sőt egy püspök is, aki Európából jött, nem tud visszamenni, és itt szeretne munkát". A tudósításból kiderül: a 70 ezer állástalan között – Magyarországon egyébként 1929 végén ugyanennyi munkanélkülit tartottak nyilván hivatalosan – nyilvántartottak halottégetőt, újságírót, moziszínészt és volt bankelnököt is. A válságban a lehetőséget is meglátta ugyanakkor a Népszava: a lap 1931 őszén arról számolt be, hogy Kínában már kétszázmillióan vannak állás nélkül, és "az éhség elősegíti a kommunizmus terjedését".