A Colas építheti a gönyűi kikötőt

2007.07.18. 18:53
A korábban nyertesként kiválasztott Colas 2007 konzorcium építheti meg a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt és az intermodális központot. A döntést megtámadó cégek fellebbezését elutasította a közbeszerzési döntőbizottság.

A korábban nyertesként kiválasztott Colas 2007 konzorcium építheti meg a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőt és az intermodális központot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) elutasította a kiíró 2007. június 22-iki döntése ellen kifogást benyújtó KMR 2007 Konzorcium és az ARRABONA 2008 Konzorcium jogorvoslati kérelmét. A két cég azt kifogásolta, a nyertes a becsült ártól több mint 20 százalékkal eltért.

Nem sérült a közbeszerzési törvény

A KDb az MTI érdeklődésére szerdán közölte, hogy az ajánlatkérő nem sértette meg a közbeszerzési törvény előírásait azzal, hogy nem nyilvánította a Colas 2007 Konzorcium ajánlatát kirívóan alacsony ellenszolgáltatást tartalmazónak, ezáltal érvénytelennek.

A határozat érdemi részének bírósági felülvizsgálatát annak kézbesítésétől számított 15 napon belül a Fővárosi Bíróságtól lehet kérni.

A döntőbizottság kedvező határozata alapján a kiíró Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövizig) a Colas 2007 Konzorciummal 2007. július 20-án megköti a kivitelezői vállalkozási szerződést.

Az Édukövizig július 22-én hirdette ki győztesnek a Colas Dunántúl Zrt., és a Colas Eger Zrt. alkotta Colas 2007 konzorciumot nettó 4,57 milliárd forintos ajánlatával. A döntést azonban ezúttal is megtámadta a KDb-nél az egyik vesztes ajánlattevő.

A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő és az intermodális központ megépítésére ez volt a negyedik pályázati kiírás.

A tendert első alkalommal 2006 februárjában írta ki az Édukövizig, azonban a kiírót a Közbeszerzési Döntőbizottság formai hibák miatt új eljárásra kötelezte. Ez lett a sorsa a második, tavaly nyáron meghirdetett eljárásnak, sőt az idén januárban kiírt harmadiknak is.

A legutóbbi, június 11-iki határidőig hat pályázat érkezett. Az Édukövizig, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a GKM által delegált tagokból álló bíráló bizottság értékelése szerint öt pályázó nyújtott be érvényes ajánlatot.

A nyertes 2008. április 26-ra vállalta a kivitelezés befejezését. A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot az Arrabona 2008 konzorcium tette.

Vasúti összeköttetés, felüljárú és logisztikai park

A pályázati kiírás szerint a nyertes feladata lesz csaknem 12 kilométer vasúti összeköttetés megépítése a kikötő és a Bécs-Budapest közötti fő vasútvonal között. Emellett meg kell építenie a vasút és az 1-es számú főút kereszteződésében egy közúti felüljárót és a hozzá tartozó mintegy 1,3 kilométer hosszú fel- és lehajtót.

A kikötő 25 hektáros logisztikai parkjának belső infrastruktúráját is ki kell építenie a győztesnek, ami magába foglalja a kikötői főbejárat, a parkoló, a porta és mérlegelő, az úthálózat, az iparvágány hálózat és a közművek kialakítását.

A beruházás költségeinek 75 százalékát a Környezetvédelmi és Infrastrukturális Operatív program (KIOP) biztosítja, a maradék 25 százalékot a magyar állam teszi hozzá. A tenderkiírás szerint a beruházást legkésőbb 2008. július 30-ig el kell készíteni.

A gönyűi kikötő az öt országos közforgalmú kikötő egyike. Működtetője a Győr-Gönyű Kikötő Zrt., amelynek jegyzett tőkéje jelenleg 378,5 millió forint.

A részvények 60 százalékát magyar tulajdonosi kör, cégek és önkormányzatok birtokolják, míg 40 százaléka osztrák érdekeltségben van, a bécsi kikötő és magánbefektetők tulajdona.