Paks: hosszabítás, növelés, előkészítés

2009.02.11. 16:43 Módosítva: 2009.02.11. 17:24
Az üzemidő-hosszabbítás befejezése, teljesítménynövelés, és az atomerőmű-bővítés előkészítése a Paksi Atomerőmű Zrt. stratégiai céljai a 2009-es évre. Tavalyi üzleti tervüket maradéktalanul teljesítették, és 2008-ban az erőmű eddigi termelésének maximumát produkálta, 14 818,5 GWh villamosenergiát fejlesztettek. A villamosenergia-termelésből származó bevételük 17,7 százalékos növekedést ért el a 2007-es árbevételhez képest, miközben tavaly 8,4 százalékkal csökkent dolgozóik száma az egy évvel azelőtti létszámhoz képest.

„2007 az erőmű történetének legjobb éve volt” – indította a sajtótájékoztatót Kovács József, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az erőmű nukleáris biztonsági mutatói és a termelési eredményei is javultak az elmúlt években, és a 2008-as üzleti tervét is maradéktalanul sikerült teljesítenie a vállalatnak. Tavaly előtt 14 676,9 GWh, tavaly pedig 14 818,5 GWh villamosenergiát fejlesztett az erőmű, ami 1983 óta a legmagasabb érték . A villamosenergiából származó árbevétel 119,8 milliárd forintra rúgott 2007-ben, tavaly pedig 141,1 milliárdot tett ki, ami 17,7 százalékos bevételnövekedést jelent. Az 1 kWh-ra jutó villamosenergia-árbevétel két évvel ezelőtt 9,43 forint volt, 2008-ban pedig már 10,16 forint.

A 2007-ben még 2558 főt foglalkoztató üzem tavaly 2343 alkalmazottal működött, ami nagyrészt a nyugdíjbavonulásoknak tudható be.

Három fő stratégiai cél

A három fő cél az erőmű számára az üzemidő-hosszabítási program végrehajtása, a teljesítménynövelés befejezése, valamint az atomerőmű bővítés előkészítése.

Üzemidő-hosszabbítás

Harminc év elteltével járnak le a blokkok első üzemidejei, amit azonban még húsz évre terveznek meghosszabbítani. Az atomerőmű első blokkját 1982 decemberében helyezték üzembe. Rá két évre, vagyis 1984-ben, aztán 1986, majd 1987-ben indították be a másik 3 reaktort. 2008 novemberében nyújtotta be a Paksi Atomerőmű az Országos Atom Hivatal Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának az üzemidő-hosszabítási programot. A sajtótájékoztatón kifejtették, hogy az OHA 2009. június 15-ig befejezi a program elbírálását. Az első harminc évre tervezett üzemidőre érvényes üzemeltetési engedély lejárta előtt egy évvel pedig be kell nyújtania az erőműnek az újabb üzemeltetési engedélyre vonatkozó kérelmet, amiben leírják, hogyan teljesítették eddig az üzemidő-hosszabbítási programban vállaltakat. Vagyis az első, 1982-ben létesített blokk esetében az első körben tervezett 30 éves üzemidő 2012-ben jár le, így 2011-ben kell benyújtania a vállalatnak az üzemeltetési engedélyre vonatkozó kérelmet, a második blokk esetében 2013-ban kell benyújtani az erre a blokkra vonatkozó üzemeltetési engedély megkérését, a harmadik és a negyedik blokk esetében pedig 2015-be, illetve 2016-ban kell benyújtani ugyanezeket a kérelmeket.

Jól karbantartott harmincasok

Lapunk azon kérdésére, hogy mennyibe kerül naponta ezeket a közel harmincéves blokkokat működőképesen tartani, vagyis hogy többe kerül-e elöregedett blokkokkal villamosenergiát termelni, Kovács József csak annyit mondott, hogy ezek a blokkok egyáltalán nem elöregedettek, olyan állapotban vannak mint egy jól karbantartott harmincas férfi, és egészen biztos, hogy egyre olcsóbban fogják értékesíteni a megtermelt villamosenergiát. Arra a kérdésre, hogy mennyiért állítja elő az MVM-nek 10,16 forintért értékesített 1 kWh energiát az erőmű, Kovács József csak annyit válaszolt, hogy a profitjuk nem haladja meg az inflációt, de konkrét számokat nem akart mondani. Kovács még azt is hangsúlyozta, hogy stabil áron termelik a villamos energiát, ugyanis az elmúlt négy évben szinte ugyanazon a 10,16 forint/kWh áron értékesítik.

Teljesítménynövelés

A teljesítménynövelési programról a vezérigazgató elmondta, hogy 2005 óta a négy blokk összteljesítményét összesen 150 megawattal növelték 4,7 milliárd forintos beruházással. 2005-ben az egyes blokk 466 MW-os teljesítménnyel működött, 2007 júliusán viszont már elérte az 500 MW-os teljesítményt. A kettes reaktor 467 megawattal teljesített 2005-ben, 2008 decemberére szintén 500 MW-ra fejlesztették fel a teljesítményét. A hármas blokk négy évvel ezelőtti 460 MW-os teljesítményét 490 MW-ra növelték 2008-ra, a 2005-ben 470 MW teljesítménnyel működő négyes blokk pedig már 2006-bam elérte az 500 MW-os teljesítményt. A hármas blokk teljes kapacitáskihasználtságát, vagyis az 500 MW-os teljesítményt szeretnék elérni 2009-ben.

Bővítés

Ahogy azt mostanában a szakértők is hangsúlyozzák, s jövő nyertes stratégiája a kreatív energiapolitika, vagyis az energiatakarékossági és a környezetbarát, megújuló energiaforrásokba történő beruházás. Emelett hangsúlyozzák azt is, hogy a fosszilis energiahordozók vészes csökkenése mellett az atomenergia is egyre fontosabb szerephez jut a megújuló energiaforrások mellett. Vagyis ahhoz, hogy 2025-re Magyarországon ne legyenek energiaellátási problémák, illetve hogy teljesíteni tudjuk a Kiotói egyezményben foglaltakat, nem csak a lignitbázisra épülő fejlesztéseket kell felgyorsítani, valamint a megújuló energiahordozók energiaellátásból kivett arányát kell a jelenlegi 4,5 százalékról 13 százalékra felhozni 2020-ig, hanem a szükséges atomenergiai fejlesztéseknek is meg kell valósulnia.

Paks, a magyar áram forrása

A Paksi Atomerőmű Zrt az MVM Csoport tagja, és a teljes, 39 886 GWh magyarországi villamosenergia-termelés 37,2 százalékát adja. Az ország teljes energiafelhasználásnak 71 százaléka épül fosszilis energiahordozókra (gáz 44,2 százalék, olaj 26,8 százalék). Az atomenergiára épülő energiafelhasználás aránya 13,7 százalékot tesz ki a teljes magyarországi energiafelhasználásból..

Ezért is fontos, hogy új reaktorokat létesítsenek Pakson. A jelenlegi atomtörvény szerint új nukleáris létesítmény és radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes hozzájárulása szükséges. Vagyis a mindenféle hatástanulmány és engedélyeztetési eljárások körülbelül hat évet vennének igénybe, ezután pedig még legalább hat évbe telik, amíg az első kapavágástól az új reaktor üzembehelyezéséig eljutnak. Vagyis legkorábban 2020 körül kezdheti meg egy új blokk a villamosenergia termelését Pakson.