Diána
12 °C
21 °C

Sokkterápia és új IMF-hitel kell

2009.02.20. 11:49
Egyre többen emlegetik az államcsőd veszélyét Magyarországon. A Portfolio.hu utánaszámolt, hogy is állunk pontosan. Az eredmény több mint figyelmeztető. A magyar gazdaság alapvető fundamentumai jelenleg nem biztosítják, hogy az államadósság csökkenő pályára álljon, néhány éven belül a 80 százalékot is bőven meghaladhatja a GDP-arányos mutató. Mindemellett a devizaadósságon lévő árfolyamkockázat, a lefulladó állampapírpiac miatt folyamatosan rövidülő átlagos futamidő, valamint a közpénzügyi csomagban található reáladósság-szabály is mutatja: a kormánynak még nagyon kemény, sokkterápiát idéző intézkedéseket kellene meghoznia ahhoz, hogy a fizetőképességét a jelenlegi nemzetközi környezetben középtávon is megőrizhesse.

A magyar gazdaság több alapvető fundamentális problémával is küzd jelenleg, ami miatt a globális likviditáshiány és az erőteljes kockázatkerülő magatartás különösképp sújtja. A legalapvetőbb összefüggéseket felhasználva felvázoltuk az államadósság trendjét - ez pedig meglehetősen kiábrándító képet mutat.

Amennyiben a kedvezőtlen nemzetközi környezetben az államadósság után fizetendő reálkamat magas marad, a gazdaság pedig csupán a legutóbb becsült, igen alacsony potenciális teljesítményt képes felmutatni, akkor az államadósság tartósan és meredeken emelkedő pályára áll. Ez azt eredményezi, hogy a 2008 végén 73 százalékon álló GDP-arányos mutató igen gyorsan 80 százalék fölé kerül, és töretlenül közelít a 90 százalék felé.

A számításokról haladóknak

Az adósságdinamika számításánál legegyszerűbb összefüggésekre alapoztunk annak érdekében, hogy a fontos makrotényezők hatása világosan bemutatható legyen. Eszerint az államadósság/GDP hányados (B) változása az elsődleges deficittől (ed), a gazdasági növekedéstől (g) és az államadósság után fizetendő reálkamattól (r) függ. Az összefüggés (ed+(r-g)B) mellett korlátozottan vettük figyelembe a devizaadósságon megfigyelhető átértékelődési hatást, szintén csak hozzávetőlegesen tudtunk számolni a jelenlegi magas kamatszint átárazódási idejével, illetve azzal sem kalkuláltunk, hogy az IMF-hitel lehívása nagyobb adagokban történhet, így az adósságpálya nem feltétlenül ilyen sima. A kormányzat költségvetési egyenlegben való mozgásterét nagyjából korlátlannak feltételeztük, így azt nem tettük függővé semmilyen belső összefüggéstől. Ezek az egyszerűsítések a meglátásunk szerint cikkünk mondanivalóját nem befolyásolják.

Számításainkból az is kiderül, hogy a külső környezetben beálló enyhe javulás sem oldja meg a gondjainkat, ahhoz jóval erőteljesebb változás kell, amit csak költségvetési eszközökkel lehet megindítani.

Alapesetben azt feltételeztük, hogy a tartósan magas hozamkörnyezet és az államkötvénypiaci problémák fennmaradnak. Így az államadósság futamideje fokozatosan rövidül, illetve az átárazódás miatt az átlagos kamatszint is emelkedik. Mindehhez - a globális válság után - a gazdaság igen alacsony, két százalék körüli potenciális bővülésre áll rá, ami nem elég az államadósság "kinövésére". A forgatókönyv szerint a költségvetés a lanyha növekedés miatt nem tud érdemben javulni, így az elsődleges többlet a mostani 1 százalék körül lesz. Az eredmény: 90 százalék körüli GDP-arányos államadósság 2020-ra.

 

A kis külső javulás forgatókönyvénél azzal számoltunk, hogy a belső problémák ellenére a kockázatkerülés enyhülésével a mostani magas kamatszint nem árazódik be az adósságba. Ez azonban nem elég az üdvösséghez. Az államadósság a többi tényező változatlansága mellett még így is enyhén emelkedő pályán van, az általunk vizsgált időszak végére szintén 80 százalék feletti adósságrátával.

Mi segíthet?

Az egyszerű összefüggés alapján is láthatjuk, hogy a költségvetésen cselekvési kényszer van, mégpedig az elmúlt időszak lépéseinél jóval erőteljesebb intézkedések kellenek. Pontosítsunk: kizárólag a költségvetés tudja megoldani ezt a helyzetet.

Az egyik lehetőség a szokásos magyar kiigazítás. Jelentős korrekció nagy adónöveléssel, kis kiadáscsökkentéssel - fűnyíró elv alapján. Esetleg elinflálással párosulva, de mindenesetre a belső strukturális problémák változatlanul hagyásával. A kamatszint ugyan nem ugrik meg annyira, de csak lassan csökken, a változatlanul alacsony szinten lévő gazdasági növekedés mellett ez kínkeserves adósságcsökkenést jelent.

Kiszámoltuk, hogy egyszerű modellünkben mekkora további kiigazítás kellene ahhoz, hogy 2020-ig újra elérjük a maastrichti limitnek számító 60 százalékos adósságmutatót. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy rossz szerkezetű konszolidáció a rövid távú növekedést is jelentősen visszafogja, illetve a 2010-es évek elején is már csökkenő adósságrátát kell felmutatni, akkor az eredmény elkeserítő: eszerint az első évben további 800 milliárd forintos kiigazítás kellene, vagyis nullszaldós államháztartás kellene azonnal. Ez soha nem látott mértékű korrekciót jelentene, gyakorlatilag sokkterápiával egyenértékű, de legalábbis a lakosság biztosan annak érezné.

Az így elért költségvetési pozíciót utána nagyjából tartani kellene - ez a gyenge növekedési potenciál mellett akár további lépéseket igényelhet. (Megjegyezzük, hogy a Pénzügyminisztérium honlapján található egy államadósság-szimulációt tartalmazó, összetettebb modell. Feltételezéseinket oda is beírtuk, és hasonló eredményeket kaptunk.)

A jelenlegi szorult helyzetben ennél többre van szükség, hiszen Magyarországnak sürgősen fel kell mutatni egy finanszírozható adósságpályát. Ehhez azonban nem csak arra van szükség, hogy a kiigazítás elegendően nagy legyen, hanem arra is, hogy az javítsa a magyar gazdaság ösztönzőit, potenciális növekedését. Ha az előbb említett forgatókönyvhöz hasonló mértékű kiigazítás így valósulna meg, akkor az államadósság valóban érdemben csökkenő pályára tudna állni, ami jótékony folyamatokat is beindítana: a gyorsabb növekedés, az alacsonyabb kamatszint és a mérsékelt árfolyamfelértékelődési pálya fájdalommentesebb módon járulna hozzá a költségvetési pozíció szinten tartásához.

 

Van itt még más is...

Ha esetleg azt gondolnánk, hogy számításaink erőltetetten pesszimisták, érdemes néhány, eddig figyelembe nem vett tényezőről is megemlékezni. Az egyik az állampapírpiacunk helyzete. A kötvénykibocsátás kényszerű hiánya, növeli az adósság devizaarányát, illetve rövidül az átlagos futamidő. Az így kialakuló "currency" és "maturity mismatch" a leminősítésen, illetve egyébként is emelik a kamatszintet, ráadásul a Guidotti-szabály szerint a devizatartalék magas szinten tartását igényli.

Ezeket a hatásokat csak rövid távon képes tompítani a piacinál kedvezőbb kondíciójú IMF-hitel, ami ráadásul 2010 tavaszán amúgy is lejár. Addig ráadásul a hitelkeret alaposan meg is csappan, hiszen az adósságmegújítás nagy részét ebből kell finanszírozni.

További finomság, hogy 2011-től él a közpénzügyi csomag reáladósság-szabálya, ami rövid távon nem jelentősen szigorúbb, mintha az államadósság/GDP hányadosra írnánk ki a stabilitási feltételt, de valamivel mégis feszesebb.

Összességében tehát a feladat világos: kell egy olyan beavatkozás a költségvetési folyamatokba, ami gyakorlatilag a sokkterápiával egyenértékű (tehát méretét tekintve össze sem vethető a mostani "óriási reformokkal"), illetve el kell kezdeni a tárgyalásokat az IMF-hitel megújításáról, meghosszabbításáról. Utóbbit őszre tető alá kellene hozni, hogy a piac középtávon újra biztosítva lássa a költségvetés helyzetet. További feladat, hogy a csökkenő adósságpályára alapozva meg kell kezdeni a tudatos felkészülést az euróbevezetésre, ami a kockázati prémiumokat jelentősebben mérsékelheti.

Amennyiben ugyanis a külső feltételek nem javulnak, csak ezek az intézkedések biztosíthatják a magyar gazdaság stabilitását. A külső javulásban bízni azonban nagyjából olyan, mintha a szakadék szélén állva arra várnánk, hátha arrébb fúj minket a szél - a jó irányba.