Szívesen lennénk bólogató Jánosok

„Csendes, rendes magyar ember? Tud oroszul, és bármire igent mond, ha nagyon szépen kérik? Lehet, hogy a Malév sorsa az Ön kezében van" – írtuk a múlt héten, amikor meghirdettük a nemzeti légitársaság megmentését szolgáló pályázatunkat. A Malévot tulajdonló AirBridge Zrt. tulajdonosi szerkezetének átalakítása ugyanis nehezen halad: az új orosz tulajdonosjelölt, a VEB bank csak akkor szállna be 49 százalékos részvényesnek, ha a formális kisebbségi érdekeltsége ellenére irányítást szerezhet a cégben. Ha már csak ők adnak pénz a működéshez, ugye.

Pályázatunk célja az volt, hogy megtaláljuk azt vagy azokat a személyeket, aki vagy akik a legjobban tudnák 51 százalékos részvényesként az orosz állami pénzintézet érdekeit képviselni – vagyis akik többségi tulajdonosként úgy szavaznának, ahogy a kisebbségi részvényes üzlettársuk kéri. A pályázatra több mint harmincan jelentkeztek, pontosabban egyikük csak jelentkezett volna.

Hívta a VEB-et

Mihail ugyanis, aki levele szerint Moszkvában él, és onnan írt, azt közölte velünk: „engem is érdekelt volna a történet, de sajnos már nem aktuális... beszéltem a VEB (Vnyesekonom Bank) egyik magas rangú meghatalmazottjával és kiderült, hogy már nem aktuális a stróman-keresés. Állítólag megtalálták a megfelelő embert(ket)". Hogy Mihail egyike a tréfás kedvű olvasóink felbecsülhetetlen nagyságú táborának, vagy tényleg beszélt a VEB-bel, természetesen nem tudjuk biztosan, bár előbbire gyanakszunk, már csak azért is, mert alapvetően a mi pályázati felhívásunk is tréfa volt (bár ezúton üzenjük a Malév ügyeiben tenni tudó illetékeseknek, hogy több tucat nagyon hasznos életrajz és számos remek Malév-mentő elképzelés fekszik elektronikus postaládánkban).

A hirdetésre jelentkező olvasóink többsége ugyanis komolyan vette a felhívást. Persze nem mindenki, Gábor például azt írta: „soha nem vezettem még légitársaságot, de mi a legrosszabb, ami történhet? Hogy veszteséges marad", ő ráadásul oroszul sem beszél, így nem kellene sok időt tölteni azzal, hogy a VEB-sek elmagyarázzák, mit és miért csinálnak, ráadásul mindössze évi ezer forintot kért, „ez már csak a poén kedvéért is megéri". Másoknak viszont nem vicc a dolog, legalábbis ez derül ki az egyik légiutas-kísérő szűkszavú leveléből: „Szívesen megvásárolnám a Malév 51 százalékos részvényeit 10,2 millió forintért, hogy megmentsem cégünket".

Járt Malawiban, volt törzsutas

Gáboré volt egyébként a legalacsonyabb fizetési igény, míg a legmagasabb a több oroszországi cégben most is érdekelt Istváné, aki évi bruttó 100 000 eurós, tehát nagyjából 30 millió forintos keresetet szeretne. Igaz, ő, akárcsak a jelentkezők többsége, beszél oroszul – de járt már Malawiban is, és Malév-törzsutas volt. Bár van, aki szerint ez nem fontos.

Dénes, aki egyszer elkezdett, majd pénz híján félbehagyott egy légiutaskísérő-tanfolyamot – havi nettó 3000 eurót kért, és nem kávézik, ami csökkenti a repikiadásokat. Azt írta, hogy oroszul ugyan nem beszél, de ez végül is mindegy, mert „bólogatni és beleegyezni minden nyelven ugyanúgy kell".

Jó keleti kapcsolatok

A többségnek nemcsak orosz nyelvtudása, hanem jó keleti kapcsolatai is vannak. Az egykor a műanyag fröccsöntés rejtelmeibe is belekóstolt Pál több orosz tulajdonú cégben dolgozott már, és moszkvai munkavégzése idején személyes kapcsolatban állt a VEB bank néhány vezetőjével is. A havi 5000 eurót igénylő, egyébként műszaki végzettségű, de a rendszerváltás után külkereskedelemmel foglalkozó András sikeresen exportált malomékszíjakat Ukrajnába, és egyszer egy egész kamionnyi Béres-cseppet adott el a Tatár Autonóm Köztársaságba.

Az egykor Szentpéterváron – bár gyanítjuk, akkor még Leningrádnak hívták – tanult Gyula pedig egyenesen orosz nyelvű levelet küldött nekünk; nem is értettünk belőle mást, csak azt, hogy ő vengerszkij grazsdanin (gyanítjuk, ez utóbbi az állampolgár szó lehet), és hogy „znájú pa-ruszki, ucsilszjá vö Szankt-Peterburge". Zavarba hozott minket Sándor, aki oroszul és ukránul is tud a magyar mellett („akcentus nyet"), és gyerekkorától magyarnak vallja magát, ugyanakkor "v dushe sovetskij cselovek" (lélekben szovjet ember vagyok).

A megyei marketingért felelne

Akik nem beszélik az oroszt, általában vállalták, hogy gyorsan megtanulják, bár, mint azt egy másik András, aki pénzügyi tanácsadó volt, megjegyezte, egy nemzetközi cégnél angolul is tud kommunikálni az ember. Ő egyébként azért tartja magát ideálisnak, mert „egy cég életében a struktúra legmagasabb fokát leszámítva voltam az összes meghatározó szinten". Néhány jelentkezőnek tulajdonosi, cégvezetői álmaik nem voltak, igazgatósági vagy fb-tagsággal is beérnék, volt olyan jelentkező, aki eléggé lokális keretekben gondolkodott: „a Fejér megyei Malév-marketingjük oszlopos tagja lehetnék".

Bár Malév-vezér vagy -tulajdonos aligha lehetne, hiszen csak idén 17 éves, a leglehengerlőbb levelet Krisztián írta, aki a problémák taglalása mellett 12 pontból álló intézkedési tervet fogalmazott meg: többek között törölné a 80 százalék alatti kihasználtságú Xpress-járatokat, újraindítaná a tengerentúliakat, megszüntetné a jekatyerinburgiakat, ésszerűsítené a gépparkot, pályáztatná a kerozinszállítást.

És a mi győztesünk

A mi személyes kedvencük viszont minden pályázó minden erényén túl mégis csak Zsolt, aki azt írta: „20 éves álom valósulna meg. Pilóta szerettem volna lenni, de informatikus lettem", ráadásul 16 éve vezet céget. Ám a szívünkbe nem ezzel lopta be magát, hanem azzal, hogy tudja, hogyan működnek nálunk a dolgot: „Ha megkapom a cég 10 százalékát, akkor állandó VIP-jegyet biztosítok önnek".