Hirtelen megugrott az OTP

2009.03.06. 09:55 Módosítva: 2009.03.06. 16:45
Reggel folytatódott a forint gyengülése és az OTP-részvény esése. A forint újabb történelmi mélypontot ütött, 1 euróért 317 forintnál is többet kellett adni reggel a bankközi piacon. Délután hirtelen erősödni kezdett a forint és emelkedni kezdett az OTP-papírok árfolyama is.

Egész nap 4-5 százalékos mínuszban, 1280-1300 forint között toporgott az OTP részvényeinek árfolyama nagyon alacsony forgalom mellett, majd fél kettő után hirtelen erősödésnek indult. A papírok egészen 1400 felett járnak, ami több mint 4 százalékos pluszt jelent. Végül 1520 forinton, 12,2 százalékos pluszban zárt az OTP, napközben fel is függesztették a kereskedést a 10 százalékos erősödés miatt.

Tegnap közel 9 százalékot veszített értékéből a bankpapír (nap közben volt 11 százalék feletti mínuszban is). Ráadásul az OTP tegnap közel 1 millió darabot vett saját részvényéből, hogy támassza az árfolyamot. Ma reggel folytatódott az eladói nyomás az OTP-részvények piacán, nyitás után nem sokkal majdnem fel kellett függeszteni a részvény kereskedését, mert nem sok hiányzott ahhoz, hogy 10 százalékos mínuszt mutasson fel a papír. Napi minimuma 1232 forint volt. Azóta kicsit visszakorrigált a részvény, 6 százalék körüli mínuszban, 1270 forint környezetében táncol.

A forint euróval szembeni árfolyama ma reggel átlépte a 317-es szintet, ami természetesen új történelmi mélypontot jelent. Délelőtt tíz óra tájban 315-316 forint között ingadozik az árfolyam. Kettő után már erősödésnek indult a forint is, három órakor már 313 forintig gyengült az euró.

A forint nincs egyedül gyengülésével a régióban, a lengyel zlotyt és a cseh koronát ugyanúgy adják a befektetők, mint a forintot, bár előbbiek gyengülése mérsékeltebb, és nem döntenek negatív rekordokat.

Igen eltérő helyzetű országok valutái zuhannak egyformán mostanában, a hol itt, hol ott össztüzet zúdító piaci spekuláció miatt, amelyet a pénzügyi-gazdasági világválságban sorjázó rossz hírek látnak el újabb és újabb munícióval.

Péntek délelőtt a svéd korona, 11,7755/eurón vételi oldalon, soha nem látott mélységbe gyengült az euróhoz képest. Előző nap, csütörtökön a Moody's hitelminősítő úgy vélte, hogy a svéd bankvilág kilátása egészében negatív a rosszabbodó hazai és nemzetközi makrogazdasági kilátások miatt.

Előzőleg, péntek reggel a török líra, 1,7730/dolláron, szintén új mélységi rekordot ért el a dollárhoz képest. Ezt elemzők a felzárkózó piacokon folytatódó tőkemenekítéssel magyarázták, amelyet fölerősített, hogy az amerikai General Motors autógyár könnyvizsgálói csütörtökön megpendítették a csődvédelem eshetőségét.

A forint euróban mért ára szinte napról napra addig soha nem látott szinteket ér el. Tegnap reggel még 307 körül mozgott a kurzus, ám lényegében megállás nélkül gyengült a hazai fizetőeszköz, estére 315,5 forintot ért 1 euró a bankközi piacon.

Nemcsak az euróval szemben ütött új történelmi mélypontot egyébként a forint, a svájci frankban mért árfolyamára is igaz ez a megállapítás. Ma reggel a bankközi piacon 216 forintot kellett adni 1 frankért.

Az egész arról szól, hogy mikor száll be az utolsó pesszimista befektető a piacba – nyilatkozta az Indexnek Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője. már a tengerentúlon is erről szól a történet, ott is a tömegpszichológia irányítja az eseményeket. Akkor fordul meg, amikor már nincs utolsó beszálló az eladói oldalon, akkor elkezdik lezárni az esésre játszó pozíciókat és erős visszapattanás jöhet. Sarkadi Szabó Kornél szerint már nagyon közel vagyunk a mélyponthoz, persze nehéz megjósolni, hogy mikor érjük el, de valószínűleg a napokban.

Az, hogy a nyugat-európai tőzsdék enyhe pluszban vannak, miközben a magyar tőzsde esik annak köszönhető, hogy a magyar sajátosság még mindig a levegőben van, a befektetők sérülékenyebbnek tekintenek minket és a politikusok szerencsétlen nyilatkozatai valamint a cselekvés teljes hiánya sem segítenek. Valószínű ugyanakkor, ha a külföld visszapattan, akkor mi is, de ez nem menti fel a politikusokat, hogy lépjenek. Az elemző szerint egyre inkább két forgatókönyve kezd el kirajzolódni: vagy eltűnünk a süllyesztőben, vagy drasztikus lépéseket kell tenni a kiadáscsökkentés irányába.

A forint gyengülésénél ugyanazok a mechanizmusok érvényesülnek, mint a tőzsdénél, itt sem gyengülhet a végtelenségig a hazai valuta. Ráadásul bizonyos forintszintnél már beindulnak automatizmusok (például külföldiek bevásárlóturizmusa, exportnövekedés), ami automatikusan - akár várakozásként is - erősítheti a forintot. Sarkadi Szabó Kornél Ukrajnát hozta fel példának, ott sem jobb a helyzet, a hrivnya mégis erősödni tudott az utóbbi napokban, hetekben. Mivel nincs esély az államcsődre nagyon rövid távon, vissza tud erősödni a forint. Ám ez még nem garantálja azt, hogy az év hátralévő részében - megfelelő intézkedések híján - ne tapasztalhatnánk meg még mélyebb tartományokat.