Nyolc gramm uránt minden családnak!

„Az ott az ötös és a hatos reaktorblokk” – mutatnak kísérőink a hármas és négyes blokknak otthont adó, gigantikus, ötven méter magasságba felnyúló épület melletti, nehezen követhető utat leíró kerítésekkel körülvett pusztára. Nagyjából tíz-tizenkét évet kellene előrelátnunk a jövőbe, hogy tudjuk, miről beszélnek.

A mostani tervek szerint akkorra bővítik a Paksi Atomerőművet két reaktorblokkal. Hely van rá, és a fejlesztési elképzelések sem újak: már a nyolcvanas évek végén is tervezték az akkor még titkosan működő, nem látogatható erőmű bővítését.

A titok ma már messze nem annyira titok, noha egy komplett rendszer- és szemléletváltás kellett ahhoz, hogy az érdeklődő civilek is betekintést nyerhessenek a magyar atomerőműbe. A kilencvenes évek elején jött a gondolat, hogy akár tanulmányi kirándulásokat, csoportlátogatásokat is lehetne szervezni az erőműben, ezzel szélesebb körben megismertetve a baljós hiedelmekkel övezett technológiát.

Tanösvény a turbinák között

Apró gond volt, hogy a szovjet mérnökök annak idején nem számoltak látogatókkal, iskoláscsoportokkal – 1990-ig talán még az objektum fölött átrepülő madarakat is lekáderezték –, így utólag kellett egyfajta tanösvényt kialakítani az erőmű épületeiben. Ezt bejárva kaphattunk betekintést a négyes blokk vezérlőtermébe, a négy blokkot tulajdonképpen összekapcsoló hatalmas turbinacsarnokba, illetve a hármas és négyes blokk közös csarnokába (amely megszólalásig olyan, mint az egyes és kettes blokk közös épülete, ahogyan a vezérlőtermek is egymás tükörképei).

Az erőmű ma is a hazai áramszolgáltatás kulcsszereplője: az 1982 és 1987 között átadott négy blokk összesített névleges kapacitása csaknem 2000 megawatt. Az eredetileg 440 megawattosra épült blokkokat ugyanis műszaki korszerűsítésekkel, például turbinaátalakítással, nagyobb dúsítási arányokkal 500 megawattosra fejlesztették – pontosabban az egyik blokk tuningolása még folyik, 490 MW-nál járnak –, de néha nem is ez a felső határ. Látogatásunkkor a 4-es blokk például 506-509 MW-on működött, „ha kellően hideg a Duna vize, akkor a névleges teljesítmény fölé tudunk menni”.

Elképesztő méretek

Míg ez a teljesítmény a vezérlőteremben csak számok, kapcsolók, hunyorgó lámpácskák és műszermutatók kaotikusnak tűnő egyvelegében mutatkozik meg, addig a repülőgépgyár-méretű turbinacsarnokban a zsigereinkben érezzük az energia vibrálását. Dübörgő, zúgó, bugyogó, csattogó gépek között kalandozunk, cirill betűs feliratok keverednek a Ganz márkajelzésével, a percenként háromezer fordulattal dolgozó turbinák zaja, a hatalmas teret keresztbe-kasul átszövő csőrendszer, a színes gépek együttese közvetlenül nyűgözi vagy éppen taglózza le a szemlélőt. A termelési adatok is.

Az erőműben tavaly több mint 14 800 gigawattóra (GWh) villamosenergiát termeltek, ez a hazai termelésnek csaknem negyven százaléka. A meglévő nagyjából 2000 megawattos kapacitást akár a két és félszeresére is növelhetné a két új blokk, amelyek, ha üzembe helyezik őket, a most nagyjából 2300 főt foglalkoztató erőműben 600-700 új munkahelyet jelentenének (és ezres nagyságrendűt az építés alatt).

Jön még 2000 megawatt

Bár arról, hogy ezek mekkorák lennének, és így megépítésük mennyibe kerülne, még nincs döntés – a kormány nemrég tárgyalt a beruházásról, a parlament elé áprilisban kerülhet az ügy –, a nemzetközi tendencia az 1000-1600 megawattos blokkok építése. Finnországban például egy 1600 megawattos blokk épül, első hallásra térdet rogyasztó áron, csaknem hárommilliárd euróért (az az építkezés több mint négyezer embernek ad munkát).

Nálunk a kormány elé került előterjesztésben 1000-1100 megawattos kapacitású blokkok szerepelnek. Molnár Csaba energetikai miniszter hétvégén Pakson arról beszélt, hogy a kormány számításai szerint 1000 megawatt kapacitás beruházás mintegy 2,5-3 milliárd euróba, vagyis, mostani árfolyamon 750-900 milliárd forintba kerül.

Egy atomerőműnek valóban nagyon nagyok a beruházási költségei, cserében viszont olcsó az üzemeltetése: az összes kiadásnak csak 13-15 százaléka megy az üzemanyagra. Az urán árának esetleges kilengései így nem befolyásolják jelentősen a termelés gazdaságosságát: még a duplájára dráguló urán is csak bő tíz százalékkal növelné a költségeiket.

Többek között ezért is tud Paks évek óta fix áron, nagyjából 10 forintért adni egy kilowattórányi áramot (ágazati szakértők szerint az erőmű nélkül a piaci áramár a mostaninál 30-40 százalékkal több lenne). Az erőmű reaktorai az olcsón adott árammal is rendesen termelik a pénzt a gazdának, a száz százalékban állami tulajdonú MVM-nek, és rajta keresztül a nemzeti vagyonkezelőnek: tavalyi árbevételük több mint 141 milliárd forint volt, csaknem ötödével több, mint 2007-ben.

Ha még a számoknál maradunk, érdemes egymás mellé helyezni, a jelenleg legelterjedtebb villamosenergia-forrásokat: egy átlagos magyar háztartás évi áramszükségletét 900 köbméter gáz, vagy 40 mázsa szén, vagy 700 liter kőolaj elégetésével lehet fedezni. Egy atomerőműben ugyanakkor egy, méretében leheletfrissítő cukorkára emlékeztető, nagyjából egy ujjbegynyi nagyságú urán-dioxid-pasztilla, azaz körülbelül 8 gramm nukleáris fűtőanyag felhasználásával lehet ugyanezt az energiamennyiséget előállítani.

Ikerblokkok

Az uránpasztillákból álló fútőanyagrudakat tartalmazó négy nyomottvizes reaktorblokk közül a hármast és a négyest lehet megszemlélni, bár csak üvegfal mögül, egy csendes megfigyelőfolyosóról. Igaz, itt akkora zaj nem is lenne, a szabályozott maghasadás alapvetően halk dolog.

És mivel önfenntartó folyamatról van szó, általában kevés ember is dolgozik a két blokknak otthont adó csarnokban; nekünk kivételes szerencsénk volt, hogy éppen láthattunk néhány fehér köpenyes erőművi dolgozót, amint némi rutinfeladaton ügyködnek a vörös tartályba zárt, VVER-440/213 típusú, szovjet tervezésű reaktorok mellett. A látogatófolyosón egyébként réztábla tudatja az érdeklődőkkel, hogy a reaktorokat a plzeni Skoda Művek gyártotta, az erőmű tehát igazi KGST-termék: a túlnyomórészt szovjet berendezéseket fontos csehszlovák és – a Ganzban készült turbinák révén – magyar összetevők egészítik ki.

Bár úgy tűnik, nosztalgiázni itt csak nekünk van kedvünk, az erőműben mindenki a fejlesztési tervekről beszél. Egyfelől az üzemidő-hosszabbításról (erről bővebben itt található egy pdf-dokumentum), másfelől a bővítésről.

Atomverseny

Utóbbit a szakértők szerint minél hamarabb el kell kezdeni, több okból is. Egyfelől egyre több ország készül atomerőművek építésére, meglévők bővítésére, elsősorban Ázsiában, de több európai országban is. Ez azt jelenti, hogy hamarosan évekre előre le lesznek kötve az ilyen speciális beruházói kapacitások, és nem, vagy csak nagyon drágán lehet majd építkezni.

Ami azonban fontosabb: egy ilyen beruházásnak csak az engedélyezési ideje öt-hat év, és nagyjából ugyanennyi az építkezésé is, mondja Mittler István, az erőmű kommunikációs igazgatója. Vagyis az új blokkok akkor is csak 2020 környékére készülhetnek el, ha már idén döntenek róluk. A jelenleg rendelkezésre álló prognózisok szerint a hazai áramigény kielégítésére 2020-2025-ig újabb erőműveket kell építeni, mintegy 5000-6000 megawattal kapacitással; ebből fedezne legalább 2000 megawatt többletet Paks, ahol nagyjából ekkorra készülhetne el a két új blokk.

Még húsz évre terveznek

Persze ez a többlet csak akkor jön össze, ha a meglévő blokkok is üzemben maradnak. Amikor megépült, harmincéves üzemidővel tervezték az erőművet, vagyis az első blokknak 2012-ben, az utoljára üzembe helyezettnek 2017-ben kellene leállnia. Az erőmű azonban mind a négy blokk élettartamát, a világon egyre elterjedtebb gyakorlatnak megfelelően, kitolná húsz évvel.

Az első blokk üzemidő-hosszabbításához szükséges engedélyezési eljárást már évekkel ezelőtt elkezdték. Jelenleg az úgynevezett üzemidő-hosszabbítási program várja a nemzeti nukleáris hatóság jóváhagyását. Ha ezt idén nyáron megkapják, 2011 végéig kell a programot végrehajtaniuk, és benyújtaniuk magát az engedélykérelmet, hogy 2012-ben ne álljon le az ország első atomerőművi reaktora.