Válságban is beruházókat vonz a sztráda

2009.03.25. 06:59

Mióta az M7-es autópálya teljes hosszában, a horvát határig kiépült, az új szakaszok mentén - Zamárditól Letenyéig - csaknem 300 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását jelentették be. A fejlesztési tervek között benzinkutak, éttermek, luxusszálloda, repülőtér, golf- és motorversenypálya, borászati üzem, sőt pulykavágóhíd is szerepel.

A Balatoni Regionális Fejlesztési Tanácstól (BR-FT) kapott információk szerint az említett összegben azok a már megvalósult, illetve tervezett, döntően idegenforgalmi beruházások nem szerepelnek, amelyeket közvetlenül a tó partján indukált az autópálya. Ugyanakkor az ebben a témában a közelmúltban ugyancsak felmérést készítő Somogy, Veszprém és Zala megyei iparkamaránál egyaránt hozzátették: ma még nem mérhető fel pontosan, hogy a gazdasági és pénzügyi válság miatt a tervezett fejlesztésekből mi, illetve mikor valósul meg.

Kalmár Koppány, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ kommunikációs vezetője elmondta, az új pályaszakaszok mentén, az állami tulajdonban lévő területeken eddig három pár benzinkút épült fel a hozzájuk tartozó éttermekkel, kiszolgáló létesítményekkel és pihenőhelyekkel együtt. Kettő a Mol, egy pedig a Shell tulajdonában van.

A februárban elkészült zalakomári benzinkutat és pihenőhelyet egyébként INA-arculattal nyitotta meg a Mol - tette hozzá Kalmár Koppány. Döntés született arról is, hogy Becsehely közelében ugyancsak a Mol építhet töltőállomást, amelyhez egy Marché étterem is csatlakozik majd.

A beruházás azonban várhatóan csak 2010 nyarára készül el. A kommunikációs vezető hozzátette, valamennyi pihenőhely mellett lehetőség van például motelek építésére, ám ezek már nem az autópályához tartozó állami tulajdonban lévő területen valósulhatnak meg, de azok közvetlen csatlakoztatására lehetőség van.

A Napi információi szerint az összes eddig elkészült, illetve tervezett pihenőhely közelében folynak tárgyalások ilyen beruházások megvalósításáról, igaz, a telkek ára a közelmúltban a többszörösére emelkedett. A lapnak nyilatkozó egyik beruházó szerint öldöklő harc folyik a legértékesebb területekért. A fejlesztők gyakran egymásra ígérnek, s immár irreális árakat ajánlanak, miközben a beépítési és az infrastruktúra-kiépítési lehetőségek gyakran tisztázatlanok.

Az új autópálya-szakasz mentén az eddigi legnagyobb volumenű beruházást a spanyol Sedesa jelentette be. Sávoly közelében az út két oldalán összesen 250 hektáros területen, mintegy 500 millió eurós költséggel 18 lyukú golfpályát, luxusszállodát, wellnessközpontot, valamint üdülőfalut kívánnak építeni. A Sedesa további mintegy 200 millió eurós költséggel ennek közelében kívánja felépíteni a Balatonringet is. Az utóbbi beruházásról ugyan épp a közelmúltban derült ki, hogy a pálya idén már nem lesz kész, ám a Sedesa képviselői változatlanul azt állítják, hogy a programok legfeljebb csúsznak, de továbbra is az eredeti tervek szerint kívánják megvalósítani azokat.

Az autópálya kiépítése döntő szerepet játszott abban, hogy mintegy 2 milliárd forintos költséggel elkezdődött a siófok-kiliti repülőtér fejlesztése. A légibázist még 2007 végén, mintegy 200 millió forintért vette meg az államtól a helyi önkormányzat, majd hasonló összegért 99 évre bérbe adta az Artic Group Kft. és a Kész Holding Zrt. által a repülőtér fejlesztésére és üzemeltetésére létrehozott konzorciumnak. Az ország különböző pontjain több telephelyet is működtető Wein-Tour 95 Kft. néhány hete jelentette be, hogy palackozóüzemet és logisztikai központot kíván építeni az autópálya mentén. Kovács Mihály ügyvezető igazgató elmondta, költségcsökkentési szempontból is rendkívül fontos számukra, hogy földrajzilag is közelebb kerüljenek legfontosabb délnyugat-európai kereskedelmi partnereikhez.

Mindemellett egy turisztikai szempontból is vonzó borászatot szeretnének kialakítani a térségben. Jelenleg három területet vizsgálnak. Kovács hozzátette: az összesen több mint félmilliárdos beruházás megvalósításánál döntő szempont, hogy milyen áron tudnak majd telekhez jutni valamelyik lehajtó közelében s az sem mellékes, hogy ez milyen közel van a Balaton-parthoz. A programot még az idén szeretnék elkezdeni. Az országszerte 22 telephellyel rendelkező Balaton Meat Kft. viszont már döntött: az ország egyik legnagyobb és legkorszerűbb pulykavágóhídját a fonyódi leágazó közelében szeretné felépíteni. A 666 millió forint értékű beruházás uniós támogatás segítségével valósulhat meg. Ha a többhektáros területre vezető bekötőút ügyében is sikerül egyezségre jutni, a vágóhíd mindössze 1,8 kilométerre lesz az autópályától. A többek között a General Electricet és a Flextronicsot is kiszolgáló, döntően szállítmányozással foglalkozó Sprintcamion Zrt. az autópálya közvetlen közelében lévő sormási ipari parkban kezdett logisztikai beruházások megvalósításába. A közelmúltban több mint 3 ezer négyzetméteres új csarnokot és különböző kiszolgáló létesítményeket építettek, s a tervek között további beruházások megvalósítása is szerepel. Egy olyan komplexumot kívánnak tető alá hozni az ország délnyugati kapujában, amely több mint 30 különböző logisztikai tevékenységre alkalmas.