Négynapos munkahét a szentgotthárdi Opelnél

2009.04.07. 11:00

Négynapos munkahetet vezetnek be április közepétől a válság miatt a GM Powertrain-Magyarország Kft. szentgotthárdi Opel gyárának motorgyártó üzemében is - erősítette meg kedden Légrádi Edit, a gyár szóvivője.

A folyamatos termelés biztosítása és a munkahelyek megtartása érdekében a cég vezetése a szakszervezettel egyetértésben már januárban megállapodott arról, hogy szükség esetén átmenetileg négynaposra csökkentik a heti munkaidőt, ám ez eddig a motorgyárat nem érintette. A hengerfejgyárban, a váltógyártó és felújító sorokon, illetve az irodákban azonban már korábban is négy napot dolgoztak.

A szakszervezettel történt megállapodás szerint a dolgozók a munkaidő-csökkentés miatt kiesett időre személyi alapbérük 50 százalékát kapják meg.

Légrádi Edit elmondta azt is: a General Motors szentgotthárdi gyára a csökkenő megrendelések ellenére idén új piacra is exportál. Az év első négy hónapjában a gyár 18 ezer kész motort - 1,6 és 1,8 literes változtatható vezérműtengely-szögű modellt - szállít Kínába. A kezdeti szállítmányokat reményeik szerint további ezer darab 1,6 literes turbó modell követi az év végén.

Tavaly 392 ezer 878 motort gyártottak Szentgotthárdon, amelyet európai Opel, Vauxhall és Saab autógyáraknak szállítottak.