A kamatokkal növelt hitelösszeg akár 90 százalékára is kezességet vállalhat mostantól a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., ha a garancia igényt benyújtó társaság hitele nem haladja meg az éves bruttó bérköltség mértékét – közölte a cég. A kezességvállalásban megtestesülő állami támogatás tartalmat ezzel egy időben 200 ezerről 500 ezer euróra emelte az Európai Unió.
„Ez nagyon komoly lépés, hiszen eddig az állam viszontgaranciájával vállalt kezességgel egy hitel összegének legfeljebb 80 százalékát garantálhattuk, mostantól viszont akár a 90 százalékára is garanciát vállalhatunk" – mondta Radnai György, a Garantiqa vezérigazgatója.
Az EU-s módosításokat a társaság kezdeményezte közvetlenül a válság kitörése után, mert úgy ítélték meg, hogy a hitelgarancia jelentősége megnő a vészterhes időkben. A hitelezés, azon belül is leginkább a forgóeszköz hitelezés feltételei azóta szigorúbbá váltak, és ez sok vállalkozást hoz nehéz helyzetbe. A válság a Garantiqánál úgy jelenik meg, hogy az egyre kevesebb kkv-hitel egyre nagyobb százalékában van szükség a társaság garanciavállalására, és olyan társaságok is megjelennek a portfolióban, amelyeknek eddig nem volt szükségük garanciára.
A Garantiqa életében új jelenség, hogy a kkv-szektor legfelső 10 százalékába tartozó cégek is megjelentek garancia igényükkel a piacon, ami értelemszerűen azzal jár, hogy egyre nagyobb összegű hitelekhez igényelnek garanciát. Ami eddig nem volt jellemző, az néhány hónap alatt többször is bekövetkezett: az állami támogatások EU-s korlátai többször effektívvé váltak, azaz kérelmeket kellett elutasítani a felső plafon miatt – mondta el Radnai György.
A vezérigazgató szerint éppen időben fordultak a szabályváltoztatási igényükkel az EU-hoz, mert az Unió a válság miatt nyitottabbá vált a hitelhez jutást megkönnyítő intézkedésekre. Ezzel egy időben a Garantiqa költségvetési viszontgarancia mellett nyújtható kezességvállalási keretét a kormány a 2008-as 450 milliárd forinthoz képest megduplázta, így a költségvetési korlát biztosan nem lesz akadálya annak, hogy a társaság a korábbinál nagyobb kockázatviselési hajlandósággal, eddig nem garantálható cégeket és az eddiginél nagyobb hiteleket is garantáljon.