Leminősítették a Molt és az OTP-t

2009.04.20. 10:06
Az elmúlt napok 80 százalékos emelkedését követően a korábbi semlegesről eladásra minősítette le az OTP részvényeit a UBS mai dátumozású elemzésében. A Molt az ING minősítette le, mert negatívan ítélik meg a Surgut tulajdonszerzését a Molban.

A UBS elemzői indokoltnak tartják, hogy az elmúlt időszak nagy zuhanását követően a kockázatosabb eszközök iránti étvágy az elmúlt időszakban elkezdett visszatérni, azonban az OTP ezidő alatti 80 százalékos szárnyalását túlzásnak vélik. A fundamentumok illető aggodalmaikat ugyanis továbbra is fenntartják a UBS elemzői. A hazai bank részvényeire Daniele Brupbacher elemző 1750 forintos célárfolyamot határoz meg.

Az OTP és Mol között létrejött részvénycsere ügyletnek a UBS által követett Bázel II-es tőkemegfelelési mutatókra nem lesz hatásuk, azonban az EPS becslést 4 százalékkal higítja az elemző szerint.

Mindennek hatására az OTP részvényekre 3292 forintos célárat adnak alegkedvezőbb kimenetel esetén, azonban a legkedvezőtlenebb szcenárió (mely mellett tőkeemelésre van szükség) esetében 700 forintos a célár. Ezek súlyozott számtani átlagaként adódik az 1750 forintos végső célár.

Régiós társak

Bár a Raiffeisen árfolyama 100 százalékkal emelkedett a lokális mélységekből, a UBS mégis megerősítette tartás ajánlását és a korábbi 25 eurós célárfolyamát 28 eurósra emelte. A jelenlegi árazás tartalmazza azon bizonytalanságokat, melyeket a nem teljesítő hitelek aránya, Ukrajna és egy potenciális tőkeoldali nehezség okozhat.

Az Erste részvényeinek 140 százalékos emelkedését követően is optimista a UBS, ezért megerősítette vételi ajánlását. A korábbi 15 eurós célárfolyam 18 euróra emelkedett.

A Molt is leminősítették

Tartásról eladásra minősítette le a Mol részvényeit pénteki dátummal megjelent elemzésében az ING, mely célárát változatlanul 9600 forinton tartotta. Az ING elemzője negatívan ítéli meg a Surgut tulajdonszerzését a Molban, mivel az nem fog további részvény vásárlásokkal járni, ugyanakkor jelentősen növeli a Mol transzparenciájával és működésével kapcsolatos kockázatokat.

A Surgut az elemző szerint azért nem fogja növelni tulajdonrészét, mert azzal nem tudja növelni befolyását a társaságban. A Mol
vezetése pedig további bástyákat épít. Az elemző szerint a Mol fundamentális képe nem változott, a finomítói marginok 2011-ig alacsony szinten maradhatnak, a részvények azonban 22 százalékot emelkedtek, így leminősítésre került sor változatlan célár mellett.

Nem reagál a forint

A leminősítések hatására a Mol és az OTP részvényeinek az árfolyama is esik. Az OTP tízkor már 3,7 százalékos, a Mol 3,2 százalékos mínuszban járt. Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője szerint a délelőtt folyamán a Bajnai-csomag értelmezése lehet napirenden, melynek pozitív hatása nagyon nem lesz, hiszen a bizalom elfogyott a magyar közélet szereplői iránt.

A forint sem reagál a Bajnai-csomagra, az euróval szembeni forintjegyzések a péntek késő délutáni 297-ről 298-ig emelkedtek fél 9-re a bankközi piacon, miközben a lengyel zloty és a cseh korona is fél-egy százalékos értékvesztéssel kezdett ma reggel. Egy dollárért 229 közeli, míg egy svájci frankért 196 közeli forintot kérnek most a bankközi piacon, szemben a péntek délutáni 1 egységgel erősebb forinttal.

Ma a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kamatdöntő ülést tart. A piac csaknem egyöntetűen arra számít, hogy a testület 9,5 százalékon változatlanul hagyja az irányadó rátát.