Varga István az új gazdasági miniszter

2009.04.22. 15:21 Módosítva: 2009.04.22. 16:22
A Shell volt vezérigazgatóját jelöli kormányába Bajnai Gordon.
varga istvan

December 1-én, 18 év után hagyta el a Shellt Varga István, aki az igazgatóság éléről távozott. Bajnai Gordon őt kérte fel a gazdasági miniszteri posztra, jelentették be a kormányülést követő sajtótájékoztatón. A jelöltet néhány napon belül meghallgathatja a parlament gazdasági bizottsága, így a jövő héten elvileg már megtörténhet hivatalos kinevezése is.

A közgazdász egyike volt a 2006-os választások idején azon gazdasági szakembereknek, akik kiigazítást, illetve a két politikai szekértábor gazdasági ügyekben való összefogását sürgette.

Bajnai Gordonnak Varga István a második jelöltje a gazdasági tárca élére, az eredeti jelölt, Vahl Tamás azt követőenbukott el, hogy kiderült, írányítása alatt az SAP-t többször elmarasztalta kartellezés miatt a versenyhivatal.

Varga István tavaly év végéig a Shell magyarországi leányvállalatának vezetője volt. Budai Bernadett kormányszóvivő tájékoztatása szerint az új gazdaságiminiszter-jelölt 2003-tól 2009-ig a Magyar Szénhidrogénkészletező Szövetség igazgatótanácsának tagja és a Magyar Ásványolaj Szövetség alelnöke. Varga István jelenleg a magyar Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Egyesület elnöke.

Vaga István a budapesti közgazdasági egyetem nemzetközi szakán végzett 1980-ban, s ugyancsak itt szerezte másoddiplomáját is 1986-ban gazdasági szakértői szakon, áll commonpurpose.org honlapján, mely szervezetben tanácsadóként működik közre. A Mineralimpex külkereskedelmi vállalatnál 1980 és 1991 között számos értékesítési, később vezetői pozíciót betöltve az olajtermékek kereskedelmében szerzett szakmai tapasztalatot, majd a piaci liberalizáció idejében csatlakozott a Shell magyarországi vállalatához.

A Shellnél a hazai beszerzési üzletág felépítését követően mintegy kilenc éven keresztül nemzetközi vállalatoknál végzett regionális és európai szintű vezetői tevékenységet, s 2002 végén tért haza, hogy előbb mint a Shell Hungary Zrt. vezérigazgatója majd mint az Igazgatóság Elnöke vezesse a vállalatot, illetve egyidejűleg ellássa Royal Dutch Shell csoport képviseletének feladatait. Jelenleg a magyar Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Egyesület elnöke és ex officio tagja a magyarországi brit kamara vezető testületének. Emellett tag az Autonomia alapítvány kuratoriumában és a Transparency International mellett fejt ki tanácsadói tevékenységet. Nős és három gyermek édesapja.