Belülről is támadják a Providentet

2009.04.24. 08:29 Módosítva: 2009.04.24. 08:38
Pert indít munkáltatója ellen a Provident Zrt. egyik alkalmazottja, aki szerint a területi képviselőknek a menedzsment nyomására kellett kockázatos hiteleket kihelyezniük, írja a Népszabadság. A gyorskölcsönös cég ellen összeállt az első pertársaság is, ennek több mint kétszáz tagja van.

A Népszabadság cikke szerint a cég egyik alkalmazottja hamarosan munkaügyi pert indít a munkáltatója ellen. A lapnak névtelenül nyilatkozó férfi azt mondta, a menedzsment nyomására olyanoknak is nyújtottak kölcsönöket, akiknek az életkörülményei, jövedelmi viszonyai eleve lehetetlenné tették a tartozások törlesztését.

A férfi, csoportvezető volt, így több mint ezer ügyfél hitelszerződéséről vannak ismeretei, azt is elmondta a Népszabadságnak: a fizetési morál romlása miatt a hetente begyűjtött törlesztőrészletek mértéke jelentősen csökkent az elmúlt időszakban. Szerinte ezért fennáll az esély arra, hogy a várható veszteségeket a cégvezetés megpróbálja az alkalmazottakra terhelni.

A lapnak Mikola Gergely, a Provident Zrt. szóvivője cáfolta, hogy nyomást gyakoroltak volna az alkalmazottakra a minél több szerződés érdekében. A munkatársaikat nem a hitelkihelyezések, hanem a pénzbegyűjtés alapján premizálják – mondott erre példát a szóvivő. Azt viszont elismerte, hogy a gazdasági válság hatására romlott az ügyfeleik fizetési morálja.

A Provident ellen hamarosan az ügyfelek is pert indítanak. A Népszabadság közlése szerint Békés megyében összeállt egy több mint kétszáz fős pertársaság. Ez hamarosan polgári pert indít a Provident ellen, hogy a bíróságtól - feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva - az élő szerződések felbontását kérje.