Bajnai vette az első erőpróbát

2009.05.04. 19:07 Módosítva: 2009.05.04. 19:29
A nyugdíjszigorítások és az idei adócsomag legfontosabb szavazását tartották az Országgyűlésben, ahol a szocialisták és szabad demokraták támogatták a kormány elképzeléseit. A szavazás kisebb érdekességgel szolgált csak.

Nem hozott nem várt fordulatot a nyugdíjszigorításokról és az idei adócsomagról tartott mai parlamenti szavazás, amely egyben Bajnai Gordon kormányfő első komolyabb erőpróbája is volt. A kormánypárti szocialista képviselők és a melléjük állt szabad demokrata honatyák nagy többsége fegyelmezetten szavazott a két törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról, így a kormány által forszírozott indítványok mindegyike többséget kapott, és egyetlen egy olyan módosító sem ment át a parlamenti rostán, amelyet a kormány nem szeretett volna.

A két törvényjavaslat parlamenti tárgyalásának ezzel még nincs vége, a végső felvonást jövő héten ejtik meg, amikor a végszavazást tartják a két jogszabálytervről. Azon nagy valószínűséggel ugyancsak nem várható nagy meglepetés, egy gombnyomással fognak szavazni a képviselők a két törvényjavaslatról, amelyeken már a ma elfogadott módosító javaslatok átvezetik.

Egy kisebb érdekességgel mégiscsak szolgált a mai szavazás. A fajsúlyosabb ügy a nyugdíjszabályok szigorítását takaró törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról tartott voksolás volt, mert ezeket a szigorító lépéseket tartalmazza az a politikai nyilatkozat, amely a Bajnai-csomag kemény kiadáslefaragási intézkedéseit sorolja fel, és amelyet egy kivétellel a szocialista, és néhány kivétellel a szabad demokrata képviselők aláírtak. A mai módosító indítványokat 200-an támogatták, de a szocialista Farkas Imre tartózkodott, és volt néhány hiányzó szocialista honatya is. Az SZDSZ-ből a kormány által szívesen látott módosító indítványokat viszont megszavazta az a három szabad demokrata képviselő (Béki Gabriella, Gulyás József, Velkey Gábor), akik a Bajnait miniszterelnökké avanzsáló bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásán tartózkodott.

A KDNP-s Hargitai János a mai nyugdíjszigorításokra igen gombot nyomott. A megszűnt MDF-frakció miatt a függetlenek között ülő fórumosok egy része tartózkodott a mai, többek között a 13. havi nyugdíj elvételéről döntő szavazáson, köztük az a Dávid Ibolya is, aki az utóbbi időben sokszor kikelt a 2002-es száznapos program ellen, benne a 13. havi nyugdíj ellen. A szavazási arányokat itt lehet böngészni.

Vége a 13. havi nyugdíjnak, jön a 25 százalékos áfa

A mai szavazás során elfogadott nyugdíjszigorítások között találjuk a 13. havi nyugdíj elvétele (illetve egy lebutított módon való részleges visszahozatala) mellett a nyugdíjemelési módszer átalakítását, a nyugdíjkorrekciós program elhalasztását, a korai nyugdíjba menetelt büntető szabályok előrehozatalát és a nyugdíjkorhatár emelését. Bővebben itt olvashat ezekről.

Így nyomott a Fidesz

A Fidesz általában nemmel szavazott a nyugdíjszigorításoknál és az idei adócsomagnál, de volt néhány módosító indítvány, ahol a kormány elképzelésének megfelelően és a szocialista-szabad demokrata-tandemmel közösen szavazott.

A Fidesz támogatta azt, hogy az áfaarányosítási ügyben a lehető leggyorsabban, az idei adócsomag kihirdetésének másnapjátl már visszakérhetik a cégek a visszajáró áfát. Támogatta azt is, hogy az idei adócsomag ne rendelkezzen a 2010-es adómódosításokról.

A nyugdíjszabályoknál a kormány szándékánál viszont szigorúbb lépést támogatott a Fidesz: a nyugdíjat csak az infláció mértékével emelnék. Ez a javaslata azonban nem kapott többséget.

Az idei adócsomag is úgy fog kinézni, ahogyan a kormány elképzeli, ehhez csak az kell, hogy ahogy ma, úgy egy hét múlva is csak a kormány által kívánatos korrekcióknak adjon zöld utat a parlament többsége. A mai szavazásnál a honatyák többsége rábólintott például a normál, 20 százalékos áfakulcs júliustól 25 százalékra való emelésére, ezzel párhuzamosan pedig 18 százalékos kedvezményes áfakulcs létrehozására; a táppénzszabályok szigorítására; és arra, hogy a mostani adócsomag csak az idei adóátrendezést hajtsa végre, a kormány a jövő évi adócsomagját pedig egy külön törvényjavaslatban, néhány hét múlva nyújthatja be. Az idei adóátrendezésről is bővebben nemrég írtunk.