A te lakásod többet ér, mint 29 999 999 forint?

2009.05.22. 12:50 Módosítva: 2009.05.22. 15:52
Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt a politikafóbok kiskátéja, az Index Szájbarágó.
Az történt, hogy valaki heverészett a székében a Pénzügyminisztériumban, gondolkodott, miből lehetne még egy kis pénzt behozni, aztán kinézett az ablakon, látta, milyen sok ház van és eszébe jutott, hogy adóztassuk meg az összeset?
Nem valószínű. Az ingatlanok után eddig is kellett fizetni. Miután az önkormányzatok ezt vagy kivetik, vagy nem, az ingatlanok 45 százaléka után most is fizetnek építményadót, telekadót vagy kommunális adót, a nyaralók után pedig idegenforgalmi adót.  De ez nem volt igazságos.
Miért?
Egyrészt azért, mert az ingatlantulajdonosok egyik fele fizetett, a másik pedig nem. Másrészt a helyi adót az ingatlan alapterülete alapján számítják ki, és nem veszik figyelembe az ingatlan értékét. Többet kell fizetni egy 100 négyzetméteres lakásért egy kisvárosban, mint mondjuk egy 70 négyzetméteres luxuslakásért a főváros közepén.
Mitől más ez az új ingatlanadó?
Ez nem ingatlanadó, hanem vagyonadó.
Nem mindegy, hogy hívják?
Nem, mert a vagyonadó a vagyont adóztatja, és nemcsak az ingatlanokra vonatkozik. A 30 milliónál nagyobb értékű lakás, telek, nyaraló mellett a jachtok, vitorlások, magánrepülők, helikopterek és a böhöm nagy autók után is meg kell fizetni.
Nekem nincs jachtom, se helikopterem, se nyaralóm és a lakásom se ér ennyit. Akkor ez rám nem vonatkozik?
Az új vagyonadó a lakásoknak mindössze 5 százalékát érinti, a 4,2 millióból 200-250 ezer ingatlant.
Akkor se értem, milyen alapon adóztatják meg azt a lakást, amit az ember az adózott jövedelméből, az adózott örökségéből vett meg. Áfa volt a bútorokon, amiket rakott bele, áfa van az ételeken, amiket eszik benne, több százezer illetéket fizet utána, és most fizessen érte megint?
Igen, te adót fizetsz a jövedelmed és a fogyasztásod után is. Sok olyan ember van azonban, akinek a bevallott jövedelme nagyon alacsony, alig vagy egyáltalán nem fizet adót, közben meg drága autókkal jár és nagy házban lakik. Ha a jövedelme nem is, a vagyona látható, így megadóztatható.
Akkor kapják el azokat, akik csalnak, rólam meg ne próbáljanak lehúzni több bőrt. Én tehát a 17 milliós lakásommal megúsztam ezt?
Ez bőven a 30 milliós értékhatár alatt van, úgyhogy legfeljebb a helyi adót kell fizetned, ha van. Ez átlagosan évi 10-15 ezer forint.
De a haverom megszívja. Most vettek nagyobb lakást, mert megszületett a második gyerek, és az árat csak 30,1 millióra tudták lealkudni. Ők persze semmivel nem élnek nálam jobban abban a gagyi lakóparkban, főleg nem luxusban.
Ha a lakás tényleg 30,1 milliót ér, akkor ennek a 0,35 százalékát kell fizetni jövőre. Ez 105 350 forint, amiből -  ha van - levonják a helyi adót. Így mondjuk nekik 95 ezer forintot kell leróni az APEH-nak.
És ki mondja meg, mennyit ér a lakásuk?
Az adóbevallásba kell beírni, hogy szerintük mennyi az ingatlan forgalmi értéke.
Ja? Ha azt írják be, hogy 29 999 999 forintot ér a lakás, akkor nem kell fizetni?
Akkor nem.
Akkor gondolom hirtelen elég sok 29 999 999 forintos lakás lesz a piacon.
Most nem volt idő arra, hogy pontosan kidolgozzanak objektív mérőszámokat a lakás értékének meghatározására. Lehet azt mondani, hogy a 30,1 millióért vett lakás igazából csak 22 milliót ér. Egy képlet alapján azonban mégiscsak meghatároznak egy úgynevezett számított értéket a lakásra: alapul vesznek egy megyénként és településtípusonként számított négyzetméterárat, figyelembe veszik a lakás korát és komfortfokozatát is. Ez a számított érték szinte mindig alacsonyabb a tényleges forgalmi értéknél. Ha tehát a számított érték 30 millió fölötti értéket mutat, és valaki ennél alacsonyabbat ad meg, arra az APEH vigyázó tekintete rávetül, és akkor rossz éjszakái lesznek.
Mondom, a haverom nem gazdag, ráadásul hitelből vette a lakást és húsz évig törleszti. Majd csak 2029-ben lesz az övé, akkor miért adóztatják úgy, mintha a vagyona lenne?
A lakás a tulajdoni lap szerint az övé és benne lakik, még ha nem is fizette ki teljesen. Ha őt ezért nem adóztatnák, az kerülne hátrányba, aki készpénzzel vesz meg egy lakást. Durván hangzik, de lehet választani: hiteltörlesztés helyett béreljen a haverod lakást, és akkor nem kell vagyonadót fizetnie.
Mi van akkor, ha egy 50 milliós lakás fele a férjé, a fele pedig a feleségé? Akkor mindkettőnek csak 25 milliós vagyona van. Azután nem kell fizetni?
De kell. Most nem lehet eljátszani azt, amivel annak idején a luxusadót kikerülték. A vagyonadót a lakás értéke alapján számolják ki, és azt a tulajdoni hányad alapján kell megfizetni. Ekkor tehát a feleség és a férj is évi 87 500 forint adót fizet.
Hogy fog megfizetni 100 ezer forint adót egy nyugdíjas, aki egyedül maradt a régi lakásában, és most alig tudja kifizetni a rezsit is?
A nyugdíjasok kedvezményeket vagy mentességet is kaphatnak, hacsak nem laknak 50 milliónál nagyobb lakásban. Választhatják azt is, hogy nem fizetik meg az adót, hanem azt feljegyzik a tulajdoni lapra, és majd az örökös fizeti ki. Kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok és a munkanélküliek is.
Aki igazán gazdag, az sokat fog fizetni?
Annak 30-50 millió forintig 0,35 százalék adót kell fizetnie, az efölötti rész után pedig már 0,5 százalékot. Vegyük például Oszkó Péter pénzügyminisztert, aki egy 300 milliós értékűre becsült villát épít. Az ő vagyonadója jövőre közel 1,5 millió forint lesz.
Mi van azzal, aki kő gazdag és van neki három lakása, de mindegyik éppen 29 milliót ér.
Miután egyik lakás sem éri el a 30 milliós határt, az illetőnek nem kell vagyonadót fizetni. Erre a mostani szabályozás nem kínál megoldást, ezeknek a lakásoknak az értékét most nem kell összeadni. Később valószínűleg módosítanak ezen.
És akinek még van egy bazi nagy autója is?
Az autók után most is fizet mindenki teljesítményadót, amelyet az autó kora és kilowattban számolt teljesítménye alapján számolnak ki. Jövőre a 125 kW felett teljesítménynél a normál adó kétszeresét, 175 kW felett 2,5 szeresét, 200 kW felett háromszorosát kell majd fizetni.
Fogalmam sincs mennyi az a 125 kilowatt.
167 lóerő. A Magyarországon átlagosnak mondható alsó-középkategóriás Opelek, Volkswagenek, Toyoták, Hondák, de még több 7 üléses, egyterű teljesítménye is bőven ez alatt van. Ezeknek most a teljesítményadója évi 20-30 ezer forint körül van. A határt elég magasan húzták meg ahhoz, hogy egy elég ütős, akár 8-10 milliós, 160 lóerős autód is legyen, amit  tízből kilenc ember luxusnak mondana, de ezután sem kell magasabb teljesítményadót fizetni.
Ha a többséget nem érint ez a vagyonadó, akkor miért zúgolódik  hetek óta mindenki emiatt?
Mert az eredeti verzió még arról szólt, hogy minden lakás után kell majd fizetni. A nagy fölháborodástól valószínűleg a kormány meghátrált, ezért inkább ezt a módosabbakat érintő koncepciót fogadta el. A vagyonadóból így most az eredetileg tervezett 120 milliárd forint helyett legfeljebb 40-50 milliárd folyik be majd az államkasszába.
De hogy van az, hogy folyamatosan adócsökkentésről beszélnek, ehhez képest most egy csomó embernek többet kell majd fizetnie.
Aki legálisan dolgozik és mondjuk bruttó 240 ezer forint körül keres, annak jövőre havi 12 ezer forinttal több lesz a nettó fizetése az adóátrendezések miatt.
Azért, hogy kifizethesse a vagyonadóját?
Nem. A vagyonadó az átlagos keresetű emberek túlnyomó többségét nem fogja érinteni, persze a pluszpénzük egy részét elviheti a dráguló cigi vagy alkohol. A vagyonadóval leginkább a havi bruttó 500 ezer-1 millió között keresők veszíthetnek, mert az ő amúgy is magas bérük nem emelkedik ilyen mértékben. Persze nekik még lesz honnan kicsengetni ezt a pénzt.

Frissítés! Két olvasó kérdésére bekerült egy nagyon fontos újabb kérdés: mi van, ha egy nagyobb értékű lakás tulajdona fele-fele arányban oszlik meg a házastársak között. Köszönöm a leveleket!