Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Csak látszólag nő 3 millióval az szja-sáv

2009.06.05. 07:37 Módosítva: 2009.06.05. 10:51
Valójában 3,9 millió forintnál lép majd be jövőre a magasabb, 32 százalékos szja-kulcs. A kormány ötmillió forintos határa ugyanis nem a jelenlegi, hanem a jövő évi, szuperbruttóval számolt bérekre vonatkozik.

Nem annyira bőkezű a kormány a személyi jövedelemadó sávhatárának kitolásával, mint ahogyan az az első pillanatban tűnik. Ahogyan az korábban már kiderült, a kormány szándéka szerint jövőre évi ötmillió forint jövedelemnél lép majd be a felső, vagyis 32 százalékos kulcs. Vagyis havi 416 ezer forint bruttó jövedelemnél.

Azt azonban csak halkan tették hozzá, hogy ez a bruttó nem a mostani rendszer szerint értendő, hanem az új, szuperbruttós rendszer szerint. Ez pedig azt jelenti, hogy a mai bérekkel összevetve szó sincs ötmillió forintos sávhatárról. Ami ugyanis jövőre éves szinten bruttó ötmillió forint, az most csak 3,93 millió forintnak felel meg. A jövő évi bruttósítás ugyanis ténylegesen semmilyen béremelkedést nem jelent, hiszen az csak a járulékok beszámítása papíron.

Persze összességében az is jelentős változást jelent, hogy az idei, legjobb esetben is a szinten tartásra elég 200 ezer forintos sávhatárkitolás után 1,9 millió forintról 3,9 millió forintra emelkedik az alacsonyabb kulcs. Legutóbb 2007-től változott a jövedelemadó sávhatára, akkor 1,55 millió forintról emelkedett a mostani 1,7 millió forintra. Az elmúlt években azonban a bérek folyamatos emelkedését nem követte a sávhatár automatikus kitolása, ami évről évre adóemelést jelentett a legtöbb munkavállaló számára. Az idén az átlagbér már jócskán belóg a felső kulcsba: az első három havi adatok szerint a havi bruttó átlagbér 201 ezer forint, ami éves szinten 2,41 millió forint jövedelmet jelent. Vagyis az idén az átlagbér harmada már a felső kulcs szerint adózott, és ez csak kicsit javul a júliustól visszamenőleges 1,9 millió forintos sávkitolással.