A PM szerint bagatell dolog 60-80 milliárdot tévedni

2009.06.18. 18:02 Módosítva: 2009.06.18. 18:17
Az, hogy hányan hagyhatják ott a magánnyugdíjpénztárukat az 52 év felettiek közül, és ezzel mekkora egyszeri bevétellel gazdagodik a költségvetés, majd csak akkor érdemes kalkulálni, ha már a parlament elfogadta a törvényt - érvelt Katona Tamás. A PM államtitkára szerint számolnak azzal, hogy vissza kell adni pénzt a cégeknek az áfarányosítási ügy miatt, és ezt szerepeltetik is a havi prognózisukban, de hogy ez mekkora summa, azt már nem árulta el. És egyébként meg pár tízmilliárdot tévedni hol 10-12, hol 30 nappal korábban, nem nagy ügy.

Az, hogy a hónap vége előtt 10-12 nappal közzétett prognózishoz képest havonta 30-60-80 milliárd forintos tévedések, mozgások vannak a költségvetésben, egészen bagatell dolog, csupán annak a számlájára írható, hogy a hó végi és hó eleji munkanapok hogyan jönnek ki, és ez hogyan befolyásolja a kifizetések indítását – nagyjából ez volt a lényege Katona Tamás pénzügyminisztériumi államtitkár mondandójának azokra a kérdésekre válaszul, amelyek azt firtatták, ugyan hogyan lőheti felül vagy alul ennyire a havi egyenleget a szaktárca.

Emlékeztetőül: az áprilisi költségvetési helyzetet 60 milliárddal vétette el a minisztérium, a májusit meg 25 milliárddal (más-más irányban). A Pénzügyminisztérium normál havi sajtótájékoztatóján kiadott frissített előrejelzésből pedig kiderül: a József nádor téren úgy látják most, hogy a központi költségvetési intézmények és fejezeti kezelésű előirányzatok (a legnagyobb pénznyelők lényegében) júniusban 80 milliárd forinttal fognak kevesebbet költeni, mint ahogyan azt május közepén várta a PM. Katona Tamás lapunk érdeklődésére azt mondta, hogy az ilyesmi dolgok a hónapok közötti mozgások számlájára írhatók, és végül is kiegyenlítődnek egyszer, az év egészében.

A PM sajtótájékoztatóján ennél nem sokkal lehetett többet megtudni. Lapunk kétszeri kérdésére az államtitkár elmondta, hogy az áfaarányosítási ügy miatt a cégeknek visszajáró áfa az idei költségvetési egyenleget érinti, és a tárcánál ezzel számoltak is, de nem volt hajlandó elárulni, hogy hozzávetőleg mekkora összegről lehet szó. (Lapunk úgy becsüli, hogy 40-60 milliárd forintra tehető ez az összeg.) Lapunkat érdekelte volna az is, hogy az 52 év feletti magánnyugdíjpénztári tagok visszalépéséből az állami nyugdíjrendszerbe mekkora bevételre számít a PM, és azt mikor kell elszámolni. Katona Tamás jelezte, hogy majd csak akkor érdemes kalkulációkat végezni, ha már elfogadták a törvényt. Nem árt felidézni: a visszalépés lehetőségét a 2010-es adócsomagba ágyazták, azt a PM készítette el, a törvényt pedig bő egy hét múlva, június 29-én fogadhatják el.

A szaktárca tájékoztatóján az derült ki, hogy a PM júniusra 276 milliárd forintos hiányt vár. Ezzel a félév végéig 845 milliárd forintra rúghat a felhalmozódó deficit. Az egész évre pedig 989 milliárdos hiányt prognosztizál a PM