Kovács Árpád: 350 forintos euróig nincs tragédia

2009.06.19. 07:50
Az országnak jelenleg nem kell csődhelyzettel számolnia. Azonban egy tartós nehéz időszak következik, és az évtizedek alatt kialakult helyzetet az állam újjáépítésével lehetne kezelni - jelentette ki Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

Azt mondta: szkeptikus azokkal az előrejelzésekkel kapcsolatban, melyek szerint 2011-ben a magyar gazdaság 3,6 százalékos növekedést ér el. Tragédiától azonban nem kell tartani, hacsak az euró nem süllyed tartósan 350 forint körüli szintre - mondta Kovács Árpád.

A kialakult kényszerpályáról való kitörés olyan, egymással is kölcsönhatásban levő társadalmi kiadások, szociális transzferek megváltoztatását igényli, melyek az alkotmányos alapjogok újragondolását is érinthetik.

Új társadalmi és politikai kompromisszumok meghozatala is szükséges, mondta az ÁSZ elnöke. Példaként említette erre a területi igazgatás, a regionalitás, az önkormányzatiság kérdéskörét, az állami szerep újrafogalmazását, azaz az állam újraépítését.

Az embereket munkában kell tartani, és ügyelni kell a piacok megtartására. Kovács Árpád szerint a fogyasztás további csökkenése visszafogja az állami bevételeket is, azaz a hatások komplexitására kell figyelni.

A kialakult helyzetnek több oka van, amiket az elmúlt húsz évben kell keresni, mondta az ÁSZ elnöke. Ezek között maga a rendszerváltás, az áttérés a tervgazdálkodásról a piacgazdálkodásra, a tulajdonosi struktúraváltás, a külföldi befektetők térnyerése, az általuk közvetített minták, az uniós csatlakozás alkalmazkodási folyamata és a globalizáció is szerepet játszottak.