Egymillióért kelt el a legolcsóbb lakás

2009.07.21. 11:27
Idén Magyarországon a legolcsóbb ingatlan alig több mint egymillió forintért kelt el, míg a legdrágább 130 millió forintba került új tulajdonosának, legalábbis az Otthon Centrum praxisában. A legolcsóbb ingatlanok a kis falvakban vannak, a legdrágábbak nem meglepő módon Budapesten. A vidéki városokban a legdrágább ház ára is töredéke a fővárosi áraknak.

Az Otthon Centrum megvizsgálta, hogy hálózata által az év első felében eladott, ezres nagyságrendű lakóingatlan közül melyek voltak a legolcsóbbak és legdrágábbak. Az árak nem adnak érdemi információt a piac működéséről, hiszen csak egy ingatlanközvetítőről van szó, de az adatokból kiderül, hogy tavaly sem adtak el sokkal több drága lakást, mint az idén.

Talán nem meglepő, hogy a legolcsóbb ingatlanokat a vidéki, kis falvakban található családi házak között kell keresni, és itt nem feltétlenül érvényes az ország nyugat-kelet irányú árlejtése. Ennek megfelelően, az olcsósági sorrend élén egy Lentitől 10 kilométerre található kisközségben, 1940-ben épült olyan ház áll, amely 1,2 millió forintért kelt el, és ahová a közművek közül csak a villany van bevezetve. Viszonylag nagy mérete (74 négyzetméter) miatt a legalacsonyabb fajlagos árral is ez a ház rendelkezik: alig több mint 16 ezer forint négyzetméterenként.

A hárommilliós értékhatáron belül a falvak mellett két vidéki városban is adtak el családi házat. Nagykanizsán egy kétszobás, bontandó állapotú családi ház talált új tulajdonosra 1,5 millió forintért, míg Komárom külterületén kétszer ennyiért kelt el bútorozottan egy jó állapotú, alápincézett 32 négyzetméteres kis ház, hatalmas, 2000 négyzetméteres telekkel.

Budapesten 10 millió forint alatt négy családi ház is vevőre talált. Ezek közül - meglepő módon - a legolcsóbb egy budai, XXII. kerületi, 48 négyzetméteres, kétszobás, Budafokon található ingatlan volt, amelyet hatmillió forintért adtak el. A másik három ingatlan a pesti oldalon található, s a négyzetméter ár mindhárom esetében meghaladta a 140 ezer forintot.

Legolcsóbb társasházi téglalakás

A legolcsóbb társasházi téglalakást Budapesten, a VIII. kerületben adta el az Otthon Centrum. A Teleki tér környéki, földszinti lakás mindössze egy 16 négyzetméteres szobából, valamint két négyzetméteren konyha-fürdőből áll, és 3,2 millió forint volt a vételára. Az alacsonynak tűnő összeg ellenére viszonylag magas, 178 ezer forint volt a négyzetméterár.

Ötmillió forint alatt még egy tucatnyi téglaépítésű lakást tartalmaz az eladási lista, és ebből vidéki közép- és nagyvárosok mellett öt Budapesten; a IV., VIII., XIII és XX. kerületben található.

Legolcsóbb panellakások

A legolcsóbb panellakások árban teljesen összevethetőek a téglalakásokkal, viszont átlagban valamivel tágasabbak, hiszen 28 négyzetméter a legkisebb házgyári panel típus. Egy ilyen méretű erkélyes ingatlan Miskolcon 4,2 millió forintért kelt el. A településméret itt is meghatározónak tűnik, hiszen a Veszprém megyei Hajmáskéren ugyanilyen áron egy felújított, kétszobás, erkélyes, 52 négyzetméteres lakás talált vevőre.

Budapesten a legolcsóbb panellakást a XX. kerületben adták el. Itt hatmillió forintot ért a vevőnek egy VIII. emeleti, 37 négyzetméteres, felújítandó garzonlakás nagy loggiával. Hétmillió forint alatt még Csepelen, illetve a VIII. és XV. kerületben keltek el panellakások a fővárosban.

Legdrágább panellakások

Panelek esetében valójában nem lehet drágaságról beszélni; az Otthon Centrum adatbázisa szerint 15 millió forint környékén van az árrekord. Ezt a limitet az első félévben egyetlen lakás lépte csak túl: egy 59 négyzetméteres, 1+2 félszobás zuglói, II. emeleti lakás, melyért 15,4 milliót fizetett új tulajdonosa. A lakótelepi lakások árát nagyban meghatározza a ház állapota, ebben az esetben az épület átesett a Panel Plusz programon, ráadásul a lakás is igényesen felújított.

A legdrágább vidéki panellakás egy székesfehérvári, 2+2 félszobás, felújított otthon volt, amely 13,5 millió forintért talált vevőre. A fajlagos árak az említett lakásoknál mindenhol magasabbak 200 ezer forint/ négyzetméternél.

Legdrágább téglalakások

Lényegesen magasabb árakkal találkozhatunk a legdrágább téglalakások listáján. Az élen egy II. kerületi, néhány éve átadott társasház I. emeletén található, 132 négyzetméteres lakás áll, melyhez veranda és 29 négyzetméteres terasz tartozik; ez 125 millió forintot ért új tulajdonosának.

Kilencvenmillió forint felett még két új építésű lakás szerepel az Otthon Centrum listáján. Egy 126 négyzetméteres, 33 négyzetméter terasszal a Budai Vár oldalában, illetve egy pasaréti 100 négyzetméteres (113 négyzetméter terasszal).

A legdrágább vidéki lakás egy siófoki új építésű, tetőtéri ingatlan, melynek 66 négyzetméteréért és majdnem ugyanekkora teraszáért „mindössze" 31 millióért jutott hozzá vevője.

Legdrágább családi házak

A legdrágább családi ház csupán ötmillió forinttal drágábban, 130 millió forintért kelt el a lista élén álló társasházi lakáshoz képest. A háromszintes, majdnem 400 négyzetméteres ház 1400 négyzetméter telken található a III. kerületi Tábor-hegyen. Ilyen kategóriában természetesen alap a panoráma, a hatalmas, 71 négyzetméteres nappali és hozzá a 107 négyzetméter terasz.

A lista második helyén álló, XII. kerületi, felújítandó, és csak 176 négyzetméteres ház viszont arra bizonyíték, hogy gyakran önmagában a helyszínt kell megfizetni az árban. Ebben az esetben kilencvenmillió forintot.

Vidéken, Pest megyén kívül, Szombathelyen találjuk a legdrágább eladott házat. Ennek negyvenmilliós ára ugyanakkor önmagában nem sok, különösen, ha figyelembe vesszük a méreteket - 140 négyzetméteres ház 1600 négyzetméteres telken -, és az ingatlan újszerű állapotát.