Szervezetten vadásznak tönkrement adósok lakásaira

2009.07.24. 12:02 Módosítva: 2009.07.24. 12:24
Egyes lakáshitelt nyújtó cégek a tönkretett adósok ingatlanjaiból remélnek hasznot, és nem elsősorban a hitelek kamataiból - merült fel a gyanú a PSZÁF-nál. A szervezet vizsgálódik az ügyben. A HVG szerint több száz adóst intézhet el három-négy, feketepénzből működő befektetői csoport.

Néhány kisebb hitelező cég működésében csak fedőtevékenység a lakáskölcsön nyújtása, valójában ugyanis az ügyfél ingatlanvagyonára fáj a foguk. Binder István, a PSZÁF szóvivője az ezzel kapcsolatos gyanút megerősítette a Magyar Rádiónak, hozzátéve, nyolc-tíz ilyen cég került a felügyelet látókörébe.

A vizsgálat már előrehaladott állapotban van az érintettek egy részénél, hivatalos gyanúsítás viszont még nincs. A felügyelet eddigi adatai szerint ezek a hitelnyújtók kisebb cégek, akik a lakáskölcsönöket a bankoktól felvett hitelekből refinanszírozzák. Ügyfeleik gyakran olyan kockázatosabb hitelfelvevők, akiket a kereskedelmi bankok elutasítottak.

Az ügyről Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke is nyilatkozott szerdán az MTV "Az este" című műsorában. Szerinte súlyos kihívás elé állíthatja a PSZÁF-ot, ha kiderül, egyes cégek az ügyfél ellehetetlenítésére és az ügyfelek ingatlanának megszerzésére törnek.

A HVG eheti számának cikke szerint a hitelközvetítők eleve két csoportba sorolták a hitelért folyamodókat, és a rossz hitelképességűeket pénzügyi vállalkozásokhoz közvetítték. Ezek olyan hitelszerződést írattak alá az ügyfelekkel, amelyekben nemfizetés esetére vételi opció szerepelt. A HVG cikke szerint "a háttérben feketepénzekkel finanszírozott befektetői köröket sejtenek, amelyek azonnal megveszik a féláron kínált lakásokat. Három-négy csoport több száz adóssal járhat el ezen a módon, ha bedőlnek a hitelek".

Ön is pénzügyi vállalkozástól vett fel hitel? Olyan hitelszerződése van, amellyel elveszítheti lakását? Vagy már el is veszítette? Írja meg tapasztalatait!