Átalakul és leépíthet a magyar General Electric

2009.07.30. 19:51 Módosítva: 2009.07.30. 20:10
A General Electric Hungary a cégnél működő szakszervezetek információja szerint az eddig zártkörű részvénytársaságként működő céget kft.-vé alakítaná át. Az érdekvédők úgy tudják, a cég ezzel párhuzamosan drasztikus mértékű létszám- és a termeléscsökkentésre is készül. A társasági forma változásának hírét a GE megerősítette.

A Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Hederics István csütörtökön elmondta: a szakszervezetek úgy tudják, hogy a cégvezetés a zrt.-t a jövőben korlátolt felelősségű társaságként működteti, és arról is értesültek, hogy a GE jelentősen csökkentené a magyarországi termelést, ezzel együtt a foglalkoztatottak számát is.

Hederics István hozzátette, hogy a tervezett lépések miatt a szakszervezetek levélben fordultak a vezetéshez, és tárgyalásokat kezdeményeztek annak érdekében, hogy minél több munkahelyet sikerüljön megtartani, az elbocsátandó dolgozók pedig a legméltányosabb körülmények között tudjanak távozni.

Változik a környezet

Kalocsai Kinga, a General Electric (GE) magyarországi fényforrás üzletágának kommunikációs igazgatója arról adott tájékoztatást, hogy a gazdasági helyzet és a jogi szabályozás is változik, amelynek hatását egyelőre nem látják előre. Ismert már, hogy az európai uniós szabályozás értelmében szeptemberben megszűnik a 80 wattosnál nagyobb teljesítményű izzólámpák árusítása, majd fokozatosan valamennyi hagyományos típust kivonják a forgalomból. Ezzel együtt az energiatakarékos izzók vásárlása bővülhet, de hogy azon belül milyen fajtáké, azt majd a vásárlók döntik el.

Hozzátette, hogy nincs szó a termelés visszafogásáról, de nyilván a megrendeléseknek megfelelően készülnek a termékeik. A kommunikációs vezető úgy fogalmazott: jelenleg aggodalom a szakszervezetek részéről, hogy esetleg több ezer magyarországi munkahely forog veszélyben. Az érdekvédőkkel hivatalos és informális csatornákon folyamatos az egyeztetés.

Egyszerűsítenek

Arra a kérdésre, hogy változik-e a cég működési formája, Kalocsai Kinga megerősítette, hogy valóban egyszerűsítik a cég ügyviteli formáját, amit a cég működési és döntéshozatali folyamatainak felgyorsításával magyarázott.

Indoklása szerint a GE Magyarországon igen szerteágazó tevékenységi körrel rendelkezik a gyártástól, a kereskedelmi és szolgáltató tevékenységen át a nemzetközi pénzügyi befektetésekig. Jelentős lépésként értékelte, hogy a gazdasági társaság egyszerűbb cégformát választ, így a jövőben a GE Hungary kft.-ként működik. Úgy fogalmazott, hogy ez a lépés nincs összefüggésben a foglalkoztatással, az átalakulás során a cég tevékenységi köre nem változik.

A GE márciusi, a négynapos munkahétre történő átállással kapcsolatban adott tájékoztatása szerint a társaság Magyarországon különböző üzletágaiban összesen 14.500 munkavállalót foglalkoztat. Ezen belül a Consumer & Industrial budapesti regionális központjában, nyolc gyárában (a két budapesti mellett, Vác, Ózd, Hajdúböszörmény, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kisvárda) és európai technológiai központjában 9500 dolgozót alkalmaz.