4000 forint fölé szaladt az OTP árfolyama

2009.07.31. 14:17 Módosítva: 2009.07.31. 16:39
Kilenc és fél hónapos csúcsot döntött ma nap közben az OTP-részvény ára, a bankpapírok árfolyama 4080 forintig száguldott nagy forgalom mellett. A záróár viszont egy forinttal 4000 alatt maradt.

Délután fél kettő előtt nem sokkal átlépte a lélektaninak számító 4000 forintos határt az OTP-részvények árfolyama, aztán pár percre rá eddigi napi maximumot ütött 4080 forinton. Ez a tegnapi záróértéket közel 6 százalékkal múlja felül. Azóta kissé visszakorrigált az árfolyam, negyed három tájbank 4000 forint körül forogtak a részvények. A mai forgalom messze átlag feletti a bankpapír piacán.

A fél háromkor megjelent amerikai GDP-adat megmozgatta a piacot. Bár a második negyedévben kevésbé csökkent az amerikai GDP, mint ahogyan azt a piac várta (1,5 helyett 1 százalékos volt a recesszió), ennek ellenére a tőzsdék délnek vették az irányt, az OTP-papírokkal háromnegyed három környékén 3970 körül kereskedtek, majd 3930-ig is lenézett a kurzus. A zárásra megint a 4000-es szintet kóstolgatta az árfolyam, ám végül egy forinttal alatta állapodott meg.

4000 forint felett legutóbb október közepén kereskedtek a bankpapírokkal.

A felhajtóerőt elsősorban abban kell keresnünk, hogy a világ tőzsdéin az elmúlt napokban javult a hangulat. A mai emelkedés amúgy a régiós bankpapírokra is jellemző, nem egyedül az OTP-részvények ára emelkedik. Az Erste Bank papírjai az osztrák tőzsdén 4 százalék feletti pluszt mutatnak.