Korrekció után jöhet a további emelkedés

2009.08.03. 07:32
Technikailag fontos szinteket tört át az elmúlt napokban több index és számos részvény. Az OTP a 3850-es kitörés után 4000 forintig jutott. Kisebb korrekció után akár folytatódhat is az emelkedés - mondják elemzők.

Ha a fundamentumokat tekintjük, akkor Miró József, az Erste részvénystratégája szerint nem indokolt a részvényárak száguldása, a folyamat alapvetően likviditásvezérelt. Ahogy azonban a nagy zuhanásban is alaposan el tudtak szakadni az árak a fundamentumoktól, ugyanezt figyelhetjük meg most fölfelé - tette hozzá.

Akár a bankokat, akár az olajszektort nézzük, mindenütt romló eredményeket, romló hitelportfóliókat látunk, és ha a harmadik negyedévben lesz is javulás a profitokban, az csak a bázishatásnak köszönhető. Éppen ezért tűnik lufinak a lényegében március óta tartó hatalmas rally. Több index és részvény érkezett fontos szintekhez: a DAX esetében ha sikerül az 5300-as érték megtartása, akkor rövid távon 5600 pontra emelkedhet. A DJIA is sikerrel vette a 9100 pontos akadályt, és a BUX és az OTP is sikeres kitörést hajtott végre.

A magyar piacon Miró várakozása szerint a DAX múlt heti mozgása következhet, vagyis a kitörés visszatesztje. Az OTP ideális esetben 3800 forintig ereszkedhet, és ha ezt a szintet sikerül megtartania, akkor újabb, gyors emelkedés jöhet. A BUX előtt egy 500 pontos rés áll, amit valószínűleg csak egy kis hezitálás, erőgyűjtés után kezdhet betölteni. Aki vételi pozícióban van, az várja meg, hogy sikeres lesz-e a visszateszt, ha viszont a 3800 forint nem fogja meg az OTP-t, akkor el lehet felejteni a long pozíciókat.

A BUX-nak a 16 000-16 500-as sáv alá nem szabad mennie - tanácsolta a stratéga. Ha sikeres a visszateszt, következhet az októberi letörési szintek meglátogatása: az OTP technikai alapon 5000 forintig is elmehet - bár ezt most nehéz elképzelni -, a DJIA 9600, a piacvezető Nasdaq pedig 2200 pontig. Miró úgy véli, lesz még itt intenzív korrekció, de ennek időpontját nem érdemes találgatni, úgyis mutatja majd magát. A stratéga azonban a márciusi mélypontok megközelítésére már nem számít. Se venni, se shortolni nem kell rohanni, most a megfigyelés napjai következhetnek. Előfordulhat, hogy a külföldi piacok emelkednek, a magyar pedig nem csinál semmit pár napig, és csak a konszolidációs szakasz után iramodik meg. Ha viszont visszakanyarodnánk az említett szintek alá, akkor ki kell szállni és a mentőöveket bekötni.

A technikai szintek pont arra jók, hogy a shortosok bezárják a különféle fundamentális alapon nyitott pozícióikat - mondta Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője. Ennek lehettünk szemtanúi pénteken is. A shortzárások és a longosok aktivitása - hiszen továbbra is van pénz a papírokra a partvonalon - együtt egy begyorsult emelkedéssel fogja lezárni a március óta tartó korszakot - vélekedett az üzletkötő. Ennek eredményeként elég magas szintekről lehet majd leesni. Az esésekbe a lemaradó vevők bele fognak venni, és lesznek beragadók is bőven.

A reálfolyamatok Nyári Zsolt szerint egyáltalán nem látszanak javulni, ezt mindenki érzi, de hogy ez mikor érezteti hatását a piacon, az ugyanúgy lehet másfél-két hónap mint másfél-két hét. A fölfelé való gyorsulásban a mozgás nagyon gyors és nagyon intenzív tud lenni. A 4500-as OTP és a 14 800-as Mol elérhető viszonylag hamar. A BUX pedig akár 19-20 ezer pontig mehet. Ezeken az árszinteken azonban nem szabad elfelejteni, hogy az emelkedésnek már nincsen fundamentális alapja és a visszaesés a short pozíciók zárása után ugyanilyen intenzív lehet.