Csúnya lett a júliusi költségvetési szaldó

2009.08.05. 17:22 Módosítva: 2009.08.05. 17:29
Első pillantásra kedvezőnek tűnhet, hogy júliusban mindösszesen 1 milliárd forint hiány keletkezett a költségvetésben, valójában azonban borús idei államháztartási kilátásokról tanúskodik az adat.

Azt nem tudhatjuk, hogy az 1 milliárd forintos hiány vajon jobb eredmény-e, mint amit a Pénzügyminisztérium várt, ugyanis a tárca pár hete úgy döntött, ezentúl nem tesz közzé havi bontású prognózist. Azt a legutóbbi sajtótájékoztatón Katona Tamás államtitkár elismerte, hogy belső használatra továbbra is készülnek előrejelzések, de azok nem nyilvánosak.

Így aztán nem marad más kiindulópont, mint az elmúlt évek hasonló időszakával összevetni a mostani szaldót. Ez alapján pedig az látszik, bizony nem oszlanak a fekete felhők a József nádor tér fölül. 2007 júliusában ugyanis 90 milliárdos többlet jött össze a büdzsében, tavaly ilyenkor pedig még annál is nagyobb, 140 milliárdos szufficit keletkezett. Ehhez képest pedig a most júliusi 1 milliárdos hiány bizony aggasztó.

Különösen nagy a baj a tb-alapoknál. Ennél az alrendszernél ugyanis az érvényben levő költségvetési törvény egész évre 9 milliárdos hiányt engedélyez, július végéig azonban már sokszorosan túllépte az alrendszer deficitje a törvényi előirányzatot, 134 milliárd forintra rúgva. Ha azt vesszük alapul, hogy mit vár a PM idén (157 milliárd forintos a tárca prognózisa), ahhoz képest már 85 százalékon áll a felhalmozódott deficit. Pedig tavaly ilyenkor még alig lépte át ez az arány az egynegyedet.

Kisebb kockázat látszik a legnagyobb alrendszerben, a központi költségvetésben, itt most közel tíz százalékponttal magasabb hiányarány látszik. Összességében pedig a három alrendszer a hetedik hónap végéig idén az egész évre prognosztizált deficit 82 százalékát már összehozta, holott tavaly július végéig még csak 64 százalékon állt a mutató.