Forintgyengülés jöhet szeptemberben

2009.08.11. 07:39
Szeptemberben újra 270 forint feletti euróárfolyamokra lehet számítani a Napi által megkérdezett szakértők szerint, de van olyan elemzés is, amely szerint akár 295-ig is korrigálhat a kurzus.

A hetek óta tartó részvénypiaci rallyban egyre intenzívebb megerősítések, vagyis mind jobb makro- és vállalati hírek kellenek ahhoz, hogy az emelkedés fenntartható legyen - mondta Csajbók Róbert, az ING Bank szakértője. A szakember hozzátette: az elmúlt időszak érdekes fejleménye, hogy a jó amerikai makroadatok következményeként emelkedtek a tengerentúli kamatok, a dollár a részvényárfolyamokkal párhuzamosan erősödött, holott korábban az ellentétes irányú mozgás volt a jellemző.

Az elemzések a dollár múlt pénteken elkezdődött izmosodásának folytatását valószínűsítik, márpedig ez hagyományosan nem segít a feltörekvő piaci devizáknak, vagyis behatárolt a forint euróhoz viszonyított további erősödése. Miután a szeptember historikusan rosszul teljesítő hónapnak számít a tőzsdéken, az elmúlt hetek felfokozott hangulata után elképzelhető, hogy negatív fordulat áll be a befektetői hangulatban, illetve újra előtérbe kerül a kockázatkerülő attitűd. Ezek alapján Csajbók nem várja, hogy a következő hónapban 270 forint alatt maradna az euró árfolyama. Ha megtorpan a tőzsdei rally és borúsabbá válik a hangulat, pillanatok alatt 270 forint fölé emelkedhet az euró árfolyama.

Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője szintén kora őszre várja ezt a korrekciót. A Hamilton szakértője ugyanígy inkább a forint gyengülésére lát nagyobb esélyt. Garai Gergő szerint - figyelembe véve az export- és a devizahitelesek érdekeit is - 280 forint körül lenne egyensúlyban az árfolyam, ami ha megfordul a hangulat, a 270 és a 275 forint környékén lévő ellenállások áttörésével könnyen el is érhető. Az eddigi részvény- és devizapiaci erősödés fundamentálisan nincs megalapozva, a válságon nem vagyunk még túl - mondta a szakember.

A Calyon július 21-én kelt elemzése még tempósabb forintgyengülést tart valószínűnek: szeptemberre 295 forintos euróárfolyammal számol, decemberre 280, jövő márciusra 275, júniusra pedig 260 forint a prognózis.