Teljesítettük az IMF feltételeit

2009.08.11. 12:34
"Semmi olyan váratlan dolog nem jött júliusban ami miatt változtatnunk kellene az álláspontunkon, ... az egyensúlyi pozíció, amelyről beszéltünk, az adott, se a harmadik negyedévi, sem az éves prognózison nincs okunk változtatni" - hangsúlyozta a mai államháztartási sajtótájékoztató elején Katona Tamás. A Pénzügyminisztérium államtitkára jelezte, hogy júliusban is a vártnak megfelelően érkeztek a főbb adóbevételek, míg a kiadási oldalon sem történt semmi rendkívüli, "fegyelmezettek a tárcák, ebben sincs változás".

Az első háromnegyed évre, illetve az egész évre egy hónapja mondott államháztartási deficit előrejelzést (1067,7, illetve 991,8 milliárd forint) ma valóban nem módosította a tárca.

Amint az előzetes adatok alapján rámutattunk, idén júliusban lényegesen kedvezőtlenebb volt az államháztartás egyenlege (1,2 milliárd forintos deficit), mint tavaly, vagy tavalyelőtt, bár az okokról nem volt információ a gyorstájékoztatóban. Katona Tamás jelzése szerint mivel augusztus első két napja munkaszüneti nap volt, így "a bérfizetések számottevő hányadát a tárcák július 31-én, pénteken elindították". Ez már terheli a júliusi hónapot, de értelemszerűen ez csak hónapok közötti hatás. Az előrehozott bérkifizetéseken kívül "sehol nincs olyan kiugró tétel", ... "amely befolyásolná a harmadik negyedévet" - reagált újságírói kérdésre Katona.

Mi a helyzet a tb-alapokkal?

Az utóbbi hetekben a közfigyelem középpontjában áll a társadalombiztosítási alrendszer egyre fokozódó hiánya. A PM ma kiadott előrejelzése szerint az első háromnegyed év végére 206 milliárd forintra hízik az alrendszer deficitje, majd év végére 157 milliárd forintra süllyed. Ezzel kapcsolatban az államtitkár arra emlékeztetett, hogy tb-alrendszer hiányáért a központi költségvetés felelősséggel tartozik. Ez azt jelenti, hogy a költségvetési befizetéssel szorítják le év végére a deficitet, de Katona elmondása szerint ez összességében nem befolyásolja az államháztartás éves teljesítményét. Az államháztartás pénzforgalmi hiány előrejelzése (helyi önkormányzatok nélkül) továbbra is a GDP 3,8 százaléka, ami eredményszemléletben, önkormányzatokkal együtt 3,9 százalékot jelent.

A nemzetközi hitelcsomaggal kapcsolatban az első félév végére vállalt kritériumokat teljesítettük - reagált a Portfolio.hu erre vonatkozó kérdésére a mai államháztartási sajtótájékoztatón Kovács Álmos. A Pénzügyminisztérium illetékes szakállamtitkára azt is elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság tárgyalódelegációja várhatóan augusztus végén, szeptember elején jön ismét Budapestre, hogy elvégezze a hitelcsomag felhasználásával kapcsolatos harmadik felülvizsgálatot.