A forint napon belül hat egységnyit gyengült az euróval szemben. Reggel még 271,60-nál jártak a jegyzések, dél után nem sokkal 274,40-ig gyengült a hazai valuta. Akkor úgy látszott, megáll a gyengülés, ám a világban – meglepő módon két kedvező amerikai makroadat után – nagyot romlott a hangulat, az amerikai részvényeket elkezdték dobálni a befektetők. Ez a hangulatromlás lódította meg ismét a gyengülő pályán a forintot, és egészen 277,10-ig repítette. (A svájci frankkal szembeni kurzus 182 forint fölé gyengült.)
A gyengülésben elemzők szerint szerepe lehetett egy múlt heti jegybanki nyilatkozatnak is. Bánfi Tamás, az MNB monetáris tanácsának tagja intenzívebb kamatvágásra és gyengébb árfolyamra tett utalást nyilatkozatában.
A 277-es szint elérése még egy ok miatt kedvezőtlen. Még délelőtt két devizakereskedő is azon morfondírozott, vajon a forint euróval szembeni árfolyamát megfogja-e nap végére a 272,50-es szint, mert ha nem, akkor a 275,50-es szint tesztelése következhet. Nos, ez utóbbi technikai szempontból igen fontos határ sem tudta meggátolni a gyengülést, így nem kizárt, hogy a forint a következő napokban – a rossz nemzetközi hangulat fennmaradása esetén – tovább gyengül.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
- Bicske, Csákvári út 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon