200 milliárddal kevesebbet költhetnek a tárcák

Jövőre 400 milliárd forint hiányozhat az államkasszából az idei bevételekhez képest, ezt hasonló nagyságú megtakarítással kívánja ellensúlyozni a kormány a készülő 2010-es költségvetésben. A kockázatok miatt 140-190 milliárdos puffert képeznek. Az elvonási szint évente fél-egy százalékponttal szorulna vissza.

Jövőre 200 milliárd forinttal kevesebbet költhetnek a minisztériumok, mint idén – ez jellemzi a formálódó, és a tervek szerint jövő héten a parlament elé is kerülő 2010-es költségvetést. Ezen túl további 200 milliárdos kiadásvágást tartalmaz a jövő évi büdzsé tervezete – derült ki a pénzügyminiszter, Oszkó Péter mai sajtótájékoztatójából. Utóbbi takarékossági csomag két fő eleme az önkormányzati támogatás 120 milliárdos és a közösségi közlekedésre szánt pénzek 40 milliárdos megkurtítása. Az önkormányzati apanázs visszavágását részben a csökkenő járulék miatt csökkenő bérterhek indokolják, részben pedig az önkormányzatokra rótt feladatok megrostálása teszi lehetővé – magyarázta a tárcavezető.

A bevételek is szinte hajszálra ennyivel lesznek kevesebbek az idén várhatónál. Ezek azt eredményezik, hogy a nominális hiány ugyan szinten marad, de a nominális GDP (a kismértékű gazdasági visszaesés és a 4 százalék körüli infláció eredőjeként) kissé nagyobb lesz az ideinél, így jön ki az idei 3,9 helyett a jövő évre az IMF és az EU felé is vállalt 3,8 százalékos deficitcél.

A következő kormánynak a munka gyümölcseit kell learatnia, a mostani kabinet a munka nehezét elvégzi – ezzel utalt a pénzügyminiszter arra, a jelentős kiadásvágás (nyugdíjindexálás megváltoztatás, 13. havi nyugdíj elvétele, a közszféra bértömegének két évre történő befagyasztása, a táppénz szabályainak szigorítása) mellé tett jövő évi adócsomag és a következő években beinduló gazdasági növekedés az elvonási szint mérséklődését vonja maga után. A Pénzügyminisztérium előrejelzése szerint az adócentralizáció (az adó- és járulékbevételek GDP-hez mért aránya) a tavalyi 40,3 százalékról idén 39,8-ra, jövőre 39,4-re, rá következő évben 38,1-re, és 2012-ben 37,5 százalékra apadhat.

Az egészségügyben a gyógyító-megelőző ellátásokra és a gyógyszertámogatásra az ideinél többet, táppénzre kevesebbet terveznek költeni. A közmunkaprogramokra és közbiztonságra viszont több jut az ideinél.

A büdzsébe az előző évekhez hasonlóan tartalékokat építenek be, amelyek a kockázatokat hivatottak kezelni. Összesen 140-190 milliárdos puffert képeznek meg (ez kicsit kevesebb, illetve körülbelül megegyezik a korábbi évek tartalékaival), a tartalékokon belül lesz egy tétel, amely kifejezetten a kamatkiadások emelkedését tudná ellensúlyozni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25