Öt évig eltilthatók a csalárd cégvezetők

A cégek megmentését, reorganizációját szolgáló új csődeljárás lépett életbe szeptember 1-jei hatállyal. Ennek célja, hogy az vonzóbbá váljék mind az adós, mind a hitelezők számára, erősítse az adósságrendezést és a csődegyezség megkötésével csökkenjen a felszámolási eljárások száma. Az új szabályozás értelmében azonnali csődmoratórium védi az adóst.

Az egyezséghez mostantól óta elegendő a biztosított és a nem biztosított hitelezők követelésarányosan számított többségének hozzájárulása. A csődeljárás kezdeményezésével – amit az adós és hitelezője is megtehet – ezentúl azonnali fizetési moratórium illeti meg a nehéz pénzügyi helyzetbe került vállalkozást (első lépésben ideiglenes, majd a kérelem formai vizsgálata után a csődeljárás szerinti fizetési haladék).

A 90 napos moratórium alatt tilos az adósnak kifizetéseket teljesítenie és vele szemben ilyen igényeket érvényesíteni. A moratórium a hitelezők egyetértésével – az egyezség reményében – meghosszabbítható, legfeljebb egy évre. A hitelezőknek 30 napon belül kell bejelenteniük a céggel szembeni követeléseiket. Az eljárás lebonyolítását vagyonfelügyelő kíséri figyelemmel, aki ellenőrzi az adós cég gazdálkodását és jóváhagyja kötelezettségvállalásait.

A csődeljárás rövidebb ideig is tarthat, ha a hitelezők kevesebb haladékot adnak vagy mert az eljárás elején kiderül: olyan nagy adósságot halmozott fel a társaság, hogy nincs esély a hitelezőkkel való megegyezésre, illetve az adós nem vállalja a hitelezőknek megfelelő reorganizációs és adósságrendező egyezségi javaslat kidolgozását.

Ezekben az esetekben a csődeljárás célja az adós meglévő vagyonának megőrzése, az adós és egyes hitelezők csalárd vagyonkimentési technikáinak megakadályozása, végül a felszámolási eljárás alapos előkészítése - tájékoztatta lapunkat az igazságügyi tárca. Ha létrejön az egyezség, a bíróság megszünteti a csődeljárást, és elkezdődik az egyezségben foglaltak végrehajtása; ha nem, akkor a bíróság elrendeli az adós felszámolását.

A csődtörvényhez kapcsolódóan a gazdasági társaságokról szóló törvény hitelezővédelmi szabályai is kiegészülnek a fizetésképtelenségi eljárások kapcsán külön perekben vagyonkimentés vagy a hitelezők érdekeit csalárd módon sértő cégvezetők szankcionálásával. Ezek a személyek öt évig nem lehetnek más társaságban vezető tisztségviselők; ez bekerül a cégjegyzékbe, és ingyenesen megismerhető céginformáció lesz. Emellett azt a cégvezető, aki nem működik együtt a felszámolóval, a bíróság a felszámolást megelőző évben felvett bevételének 50 százalékáig, vagy ha az nem állapítható meg, kétmillió forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58