A nyugatiak fösvényebbek, mint a magyarok

A közel egy éve tartó gazdasági válságra, mára már minden fogyasztó reagált valamilyen módon. De míg az Egyesült Államokban és Európában a fogyasztók inkább spórolnak és az olcsóbb termékeket keresik, addig a magyarok kevesebbet vásárolnak a megszokott napi fogyasztási cikkekből – állapítja meg a The Boston Consulting Group és a GfK Hungária közös elemzése, amely többek között a világ és a magyar fogyasztók szokásainak különbségeire is rávilágít. A felmérések adatai megerősítik, hogy ebben az új, megváltozott gazdasági helyzetben a fogyasztók sokkal inkább saját magukkal, illetve saját családjukkal foglalkoznak.

A magyarországi háztartások fogyasztása az elmúlt fél évben tovább csökkent, noha egyre többet hallani a válság végéről, illetve a fogyasztói bizalom helyreállásáról. A közel egy éve tartó gazdasági válságra mára már minden fogyasztó reagált valamilyen módon. Míg a korábbi nyugat-európai reakciók alapján azt vártuk volna, hogy hazánkban is az olcsóbb termékek és az olcsóbb bevásárlási csatornák népszerűsége nő majd, addig a magyar fogyasztók ennél sokkal „változatosabban” reagáltak a gazdasági körülmények megváltozására – derül ki a The Boston Consulting Group (BCG) és a GfK Hungária közös elemzéséből. Az eredmények arra is rávilágítanak, hogy milyen hasonlóságok és különbségek figyelhetők meg az új, megváltozott környezetben a világ és Magyarország fogyasztóinak szokásai között.

Az amerikaiak fösvényebbek a magyaroknál

A BCG „Winning Consumers Through the Downturn”, azaz hogyan nyerjük meg a fogyasztókat a válságban című tanulmányának egyik legfontosabb megállapítása, hogy az elmúlt egy évben mind az Egyesült Államokban mind Európában a fösvénység lett a fogyasztók legfontosabb jellemzője. Amíg a fejlett országokban a spórolás és az olcsóbb termékek megvásárlása csak az elmúlt 12 hónapban vált meghatározóvá, addig a magyar fogyasztó inkább a nem szükséges, vagy a kevésbé szükséges vásárlások visszafogásával reagált a válságra. A GfK Hungária háztartások privát fogyasztását monitorozó ConsumerScan adatai szerint 2009 első félévében is folytatódott az a trend, miszerint inkább mennyiségben vásárolunk kevesebbet, azonban a megszokott termékeinket, még ha ritkábban is, de megvesszük.

A GfK Hungária Háztartáspanel felmérésének eredményei szerint a háztartások napi fogyasztási cikkekre 1 százalékkal kevesebb pénzt költöttek el 2009 első félévében, mint egy évvel korábban. A piac szűkülése a forgalom volumenére is igaz, a felmérésből származó adatok alapján elmondható, hogy az első 3 hónapban 6,5 míg a második három hónapban 3,2 százalékkal kevesebb élelmiszert és háztartási vegyi árut vásároltunk, mint 2008 hasonló időszakaiban. A KSH kimutatásai szerint az első félévben a nem élelmiszer jellegű termékeket is magában foglaló, teljes kiskereskedelmi forgalom volumene 3,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Begubózás, önellátás, otthonáció és a nők megváltozott szerepe

Mind a BCG, mind a GfK Hungária adatai megerősítik, hogy mostanában a fogyasztók sokkal inkább saját magukkal, illetve saját családjukkal foglalkoznak. Ugyan eltérő mértékben de hazánkban is megfigyelhető az alábbi, a világ számos országában is érvényes négy fogyasztói trend.

„Abegubózás alatt azt értjük, hogy az emberek otthonuk közelében keresik a biztonságot” – jellemezte a világtrendeket Juhász László, a BCG ügyvezető igazgatója. Mindezt alátámasztják a GfK Hungária adatai, miszerint az elmúlt két évben a magyar élelmiszereket előnyben részesítők aránya 64-ről 68 százalékra emelkedett, amely alatt akár egyfajta lokalizációs választ is érthetünk a globalizációs változásokra.

„Mind a világ más országaiban, mind itthon az emberek egyre inkább hajlamosak arra, hogy önmaguk állítsanak elő termékeket, vagy végezzenek el feladatokat, ahelyett hogy megvásárolnának bizonyos termékeket, vagy igénybe vennének bizonyos szolgáltatásokat” – állapította meg Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója, és ez a második trend, a önellátás. A világtrendek szerint a fogyasztók idén nyáron inkább otthon maradtak, egy-két napos vagy rövidebb túrákat tettek, illetve kertészkedéssel töltötték a szabadidejüket. A magyarok legnagyobb arányban az üdülésről és a nyaralásról mondtak le, valamint a szabadidős tevékenységek területén terveznek spórolni.

A nők megváltozott szerepe

„A hazai élelmiszer és vegyi áru vásárlások 80 százalékának aktív szereplője a nő, vagyis a nők Magyarországon hatalmas költési potenciált jelentenek, akár nagyobbat is, mint a BCG által jelzett nemzetközi adat (70%)” – mondta el Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. A magyar nőket általában sokkal inkább érdekli a családjuk helyzete, mint az országé. A BCG által megfogalmazott kijelentés, amely szerint „a bevásárlás ma már sokkal inkább idő, türelem és lábmunka eredménye”, tökéletesen igaz a hazai háziasszonyokra. Egyre több időt töltenek bevásárlással, hiszen több boltba mennek be, egyre többen keresik az akciós kínálatokat, hiszen egy szűkebb forrásból kell gazdálkodniuk.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58