Egyre több a magyar cég a régiós top 500-ban

Tavaly 40-ről 72-re emelkedett azon magyarországi cégek száma, amelyek bekerültek a kelet-közép-európai régió ötszáz legnagyobb árbevételű vállalata közzé.

A Coface Hungary és a Manager Magazin toplistáján a magyar mellett a bolgár, a horvát, a lett, a litván és az ukrán cégek száma nőtt, míg a cseh, lengyel, román, szerb és szlovák vállalatok közül kevesebb került be a régiós élmezőnybe, mint tavaly.

A Top 500 az új Európa 13 államából közli a legnagyobb cégek rangsorát, amely a társaságok pénzügyi eredményein alapszik, így elsősorban az eladásokból származó bevételek, a nyereség, illetve a foglalkoztatottak számának alakulása határozza meg a helyezéseket.

A válság előtti állapotot a listán mutatja, hogy tavaly jelentősen, mintegy kilenc százalékkal bővült az 500 legnagyobb kelet-közép-európai cég összesített árbevétele. Míg 2007-ben a legdinamikusabb növekedést a lengyel, a lett és a szlovák cégek mutatták, addig tavaly a lett, a litván, a horvát és magyar vállalatok árbevétele nőtt jobban.

A Top 500-as lista 72 magyar cégéből tizenhárom található az első százban, tíz pedig az első ötven között. A legnagyobb tíz vállalat közé két magyar cég került be, a Mol Nyrt. és az Audi.

Ezeket az E.On Földgázkereskedelmi Zrt. követi, amely a magyar harmadik helyet szerezte meg, míg összesítésben a huszonkettedik a régióban. Az első tíz magyar vállalat között villamos-, energetikai, elektronikai, egy további autógyártó és egy kereskedelmi cég is található.

A felmérés szerint tekintettel arra, hogy a Top 500-as listán lévő magyar vállalatok köre stabil, nem várható, hogy táboruk bővülne. A hazai vállalatok többségének ugyanis sokszor a pénzügyi stabilitása is meglehetősen bizonytalan.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58