Lakásra gyűjtenek az önkormányzatok

A Napi Gazdaság által megkérdezett legtöbb dunántúli önkormányzatnál már javában dolgoznak azon, hogy forrást találjanak azoknak a lakásoknak a megvásárlására, amelyeknek törlesztőrészletét tulajdonosaik nem tudják fizetni. Úgy tűnik, hogy a nagyvárosok jelentős része is csak hitelből képes segíteni, a kisebb településeken pedig remény sincs a program megvalósítására.

A több mint 20 milliárdos adóssággal küzdő Pécsen jelenleg dolgozzák ki azt a programot, amely várhatóan lehetővé teszi az eladósodott polgárok megsegítését. A városházán elmondták, azon munkálkodnak, hogy néhány héten belül a céloknak legjobban megfelelő megoldás szülessen. Az már most biztos, hogy csak újabb hitel felvételével tudnak majd segíteni, ám hogy mennyit kapnak, s ez mire lesz elég, azt nem tudni.

Azt viszont igen, hogy eddig 15-20-an érdeklődtek az iránt, hogy miként tudna rajtuk segíteni a város. Az ugyancsak jelentős finanszírozási gondokkal küzdő Kaposváron a helyzet felmérésénél tartanak. Elsősorban a pénzintézeteknél járnak utána, hány adós van nehéz vagy kritikus helyzetben.

Az önkormányzat felkészült arra, hogy sürgős esetekben egyedi elbírálás alapján gyors döntést hozzon. A somogyi megyeszékhelyen évente nagyjából tucatnyian fordulnak a helyhatósághoz segítségért különböző felhalmozott tartozások miatt. Ezeket a problémákat eddig a szociális ellátó rendszer segítségével kezelték.

Zalaegerszegen már elkészült az az előterjesztés, amelynek alapján a szeptemberi közgyűlés módosíthatja a város lakásrendeletét, amely ezt követően kitér majd a gondok kezelésére. A lakások megvásárlására egyelőre 50 millió forintot különítenek el. A zalai megyeszékhelyen jelenleg is egyeztetnek a végrehajtókkal arról, hogy milyen intézkedésekre, illetve forrásokra lehet szükség,

A legkritikusabb helyzet talán Dél-Somogyban és az Ormánságban alakult ki, de szaporodik a bedőlt lakáshitelek száma Zalában és Vas megyében is. Magyar Szabolcs, három dél-dunántúli kistérség lakáspolitikai ügyekben illetékes munkatársa szerint immár nem is egy olyan (néhány száz lelkes) falu van a térségben, ahol legalább kéttucatnyi család feje fölött kérdéses a tető.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25