Bernadett
-2 °C
12 °C

Új Tocsik-ügyet emlegetnek Kecskeméten

2009.09.03. 07:01 Módosítva: 2009-09-03 07:08:41
A kecskeméti Mercedes-gyár építéséhez tavaly jelentős értékben vásárolt ingatlanokat a városi önkormányzat. A gazdák és a város közé ékelődött ingatlanos cég, a Best Invest tavaly 2,3 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, holott addig csak néhány milliós éves forgalma volt – írja a HVG eheti száma. A lap szerint a volt telektulajdonosok úgy érzik, rászedték őket, perelnek és új Tocsik-ügyet emlegetnek. A Best Invest tulajdonosa, egy volt kisgazda politikus, nem nyilatkozott a lapnak.

Egy helyi ingatlanforgalmazónak köszönhető, hogy adódott megfelelő helyszín Kecskeméten a Daimler autógyárának – írta még tavaly júniusban a HVG, hozzátéve: a Best Invest Project Hungaria Kft. ügyvezetője kitűnő üzleti lehetőséget szimatolt ki, amikor néhány évvel ezelőtt elkezdett opciós szerződéseket kötni a Kecskeméttől délre fekvő szántóföldekre. Az akkori cikk szerint "Kövesdi Ferenc ugyanis elkezdett házalni azoknál a kárpótoltaknál, akiknek a néhány hektáros parcellája együttesen már kiadott egy nagyobb birtokméretet, és megegyezett velük: ha a kialkudott árért sikerül vevőt találnia a földre, készek eladni azt".

Gyorsan ment

Márpedig tavaly nyáron hirtelen lett vevő: miután a Daimler eldöntötte, hogy Kecskeméten valósítja meg 800 millió eurós óriásberuházását, a városnak több száz hektár földet kellett megszereznie (a német cég ugyanis csak az önkormányzattól volt hajlandó telket vásárolni). Szeptemberben a város már jelezhette is: rendelkezésre áll a gyárépítéshez szükséges 441,5 hektáros terület a várost délről elkerülő 54-es úttól délre.

A HVG eheti számában azt írja: az önkormányzat tagadja, hogy nyert volna az ügyleten, az egykori ingatlantulajdonosok becsapva érzik magukat. „A jelek szerint nincs a teremtésben nyertes, csak a közvetítő ingatlancég, a Best Invest Project Hungaria Kft. – élén Kövesdi Ferenccel, az idén május óta végelszámolás alatt álló Best Invest egykori ügyvezető-főtulajdonosával –, amely cég 36 százalékos sikerdíjat gombolt le az ügylet során” – olvasható a HVG online kiadásában, a hetilapban megjelent cikk előzetesében.

Opció, elővétel

A Best Invest 2008 májusában – alig egy hónappal a Daimler döntése előtt – kötött opciós vételi szerződéseket az ingatlantulajdonosokkal, akik ingatlanügynöki szolgáltatásra is szerződtek a céggel. Végül azonban nem Kövesdiék vették meg a telkeket, hanem a magának egy helyi rendelettel elővételi jogot kreáló város.

Az elővásárlási jog gyakorlójának azonban maradéktalanul magáévá kell tennie a vételi jogot alapító szerződéseket, vagyis az önkormányzat nem változtathatott a megállapodások betűjén – írja a HVG. A helyhatóság átutalta a kontraktusokban szereplő vételárat az ügyvédi letéti számlára, amiből 158 ingatlan esetében a gazdák megkapták a saját részüket, a Best Invest pedig a jutalékát (az önkormányzat ezenkívül három állami tulajdonú, 1,67 hektáros területért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek fizetett, négy telek pedig eleve a helyhatóság tulajdonában állt). Végül az önkormányzat kifizetett 7,7 milliárd forintot az ingatlanokért.

Kövesdi nem nyilatkozott

„Nem óhajtok semmiféle nyilatkozatot tenni senkinek” – utasította el a HVG megkeresését Kövesdi Ferenc, a Best Invest egykori ügyvezető-főtulajdonosa, jelenlegi végelszámolója. Így nem várta meg azt a kérdést sem, hogy az önkormányzat megbízására járt-e el, azaz biztos vevővel a háta mögött kötötte az opciós vételi szerződéseket, vagy saját kockázatára vágott bele a több száz hektáros ügyletbe, írja a lap.

Kövesdi – teljes nevén Kövesdi Ferenc Miklós – egyébként ismert közéleti szereplő Kecskeméten, tudta meg az Index. A kilencvenes években még kisgazda színekben politizált, az 1998-as parlamenti választásokon egyéni képviselőjelöltként indult, az első fordulóban 14,32 százalékkal a negyedik lett, a másodikban nem indulhatott. A párt megyei listáján az 5., az országoson a 64. helyen állt, ez utóbbin megelőzte mások mellett a későbbi agrárállamtitkár Szabadi Bélát, ám mandátumot végül nem szerzett.

Ugyanabban az évben a polgármester-választáson már csak 7,4 százalékot kapott – hat indulóból ötödik lett –, és egyéni választókerületében is csak a negyedik helyen végzett. Négy évvel később már csak önkormányzati egyéni mandátumért szállt ringbe, ám mindössze 12 szavazatot kapott.

Eddig tízmilliós tételekben mozgott

Kövesdi 1996-ban alapította első családi cégét, éppen az ominózus, a mai napig az ő kecskeméti lakcímén bejegyzett Best Investet – derül ki az Opten cégtárának adataiból. A családi vállalkozásnak valóban tavaly lódult meg a szekere: eredménykimutatásai szerint az azt megelőző három évben 5,5-26,9 millió forint között volt a nettó árbevétele, ezen belül 2007-et 18 milliós bevétellel és mínusz 288 ezer forintos üzleti eredménnyel zárta. Az elmúlt évi árbevétel viszont már 2,34 milliárd forint fölött volt – ez csaknem 130-szorosa az egy évvel korábbinak –, az üzemi eredmény pedig 1,699 milliárdra nőtt (az adózott eredmény pedig 1,4 milliárd volt).

Az üzletember további hat vállalkozásban tulajdonos – vagy volt korábban –, ezek közül három szintén az ő lakcímén is van nyilvántartva. Ezekből kettő a lányával közös családi cég (Perfect Value Kft. és K-Dynasty Kft.), a harmadiknak (K-Empire Kft.) pedig egyedüli tulajdonosa. A K-Dynastyt idén alapították, a tavaly létrejött K-Empire az első évét 10 000 forint árbevétellel zárta, így jelentősebb eredményt csak a Perfect Value ért el: a bt-ből idén áprilisban kft-vé alakított társaság a 2007-es 21,8 millió forint után tavaly 67,1 milliós árbevételt, és ebből 47 milliós adózott eredményt produkált – tehát még ez is messze elmaradt a Best Invest teljesítményétől.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!