A munkáltatók a válság ellenére is igyekeztek megtartani a munkavállalók képzettebb rétegét, és elbocsátás helyett inkább részmunkaidőben foglalkoztatták a dolgozóikat - derül ki KSH jelentéséből. A hivatal szerint ezzel magyarázható, hogy miközben egy év alatt 90 ezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 2009 második negyedében, addig a részmunkaidősöké 40 ezerrel nőtt. Ezzel a foglalkoztatottakon belül arányuk minden eddiginél magasabbra, 5,6 százalékra növekedett.
A növekedésben szerepük volt az állami munkahelymegtartó pályázatoknak, támogatásoknak is, amelyek egy része a megoldás felé terelte a munkáltatókat a leépítés helyett - kommentálta az adatokat a Napinak Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. Hozzátette: azt viszont nem lehet tudni, hogy a most papíron részidőben dolgozók napi hány órát teljesítenek. (Vagyis azt sem tudni, hogy a részmunkaidősök mekkora hányada dolgozik továbbra is teljes munkaidőben és kapja zsebbe a korábbi fizetésének arányos részét.)
Az elnök szerint a harmadik negyedévben kismértékű növekedés után beáll majd a részmunkaidős foglalkoztatás aránya. Hosszabb távon viszont, bár nem esik vissza majd az eredeti szintre, de mindenképp alacsonyabb lesz, mivel a cégek jelenleg csak átmeneti költségcsökkentő eszközként tekintenek erre a foglalkoztatási formára. A munkavállalók sem kedvelik igazán, mert a mostani feltételek mellett nem jelent tisztes megélhetést, sok esetben pedig nincs esélyük másik részidős állással összehangolni. Amint föllendül a gazdaság, a cégek többsége visszatér majd a nyolcórás műszakokra - mondta az elnök.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon