Kínaiak vásárolnák be magukat a Borsodchembe

Nem orosz, hanem kínai befektető kíván részesedést szerezni a BorsodChemben (BC) - értesült a Napi.

A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a Yantai Wanhua Polyurethanes szakmai befektetőként hosszú távú invesztíciót tervez a jelentős gondokkal küzdő kazincbarcikai cégben, amellyel globális terjeszkedési stratégiáját szeretné megvalósítani. A lap úgy értesült, hogy a kínai cég vezetői az idén már többször ültek tárgyalóasztalhoz a BC meghatározó tulajdonosával, a Permira vezetőivel, arról, hogy szakmai befektetőként miként szállhatnának be a cégbe, illetve hogyan vehetnének részt a cég átalakításában.

A BC-nek aligha jöhet rosszabbkor a kínai bejelentkezés. A társaság folyamatosan tárgyal hitelei átstrukturálásáról, az egyeztetésekben részt vesz a Magyar Fejlesztési Bank is. A megállapodás már közel lehet, korábban legalábbis augusztus végére ígérték a szerződések aláírását. Időközben azonban egy titokzatos távol-keleti befektető elkezdte a társaság adósságának felvásárlását. Ez az invesztor augusztus közepéig az úgynevezett Mezzanine-hitelek több mint felét vásárolta föl egy befektetési bankon keresztül, s információink szerint mostanra már a 200 millió eurós állomány 75 százaléka összpontosul egy kézben (a BC teljes hitelállománya közel egymilliárd euró).

A Mezzanine-hitelek az eszközzel fedezett banki szenior hitelekkel szemben magasabb kockázatúnak számítanak, és bizonyos feltételek teljesülése esetén tulajdonrészre is válthatók. A hitelállomány átstrukturálásához és az új fejlesztési hitelekhez való hozzájutáshoz azonban valamennyi hitelezői csoportnak - így a Mezzanine-hitelezőknek is - egyezségre kell jutniuk, így ezen jogukkal élve akár blokkolhatják is a hosszabbítást, szélsőséges esetben felszámolási eljárásba kergethetik a céget.

A Borsodchem elnöke olyan nagyon nem örül

A BC elnök-vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, lehetséges, hogy az ázsiai befektetőknek a magyar cég TDI- és MDI-gyártási technológiájára fáj a foga. Ezek ugyanis normál körülmények között csak szűk szakmai kör számára és csak magas áron érhetők el. Wolfgang Büchele félelme szerint viszont a hitelek névérték alatti felvásárlásával olcsón megszerezhetők ezek a technológiák, ezután viszont a magyarországi gyártás is veszélybe kerülhet. Büchele úgy értékelte, az új szereplő megjelenése megzavarhatja a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat.

A lap értesülései szerint a BC többször kérte a hiteleket felvásárló befektetési bankot, hogy tárja fel, kinek és milyen szándékkal vesz. E kérésre azonban eddig nem érkezett válasz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25