Az OTP meghódítja Romániát

Az OTP Bank Romania a következő öt évben a jelenlegi 106-ról mintegy 200-ra kívánja növelni romániai bankfiókjainak számát. Hálózatát akár organikus növekedés, akár akvizíciók révén is képes bővíteni - mondta szerdán Bukarestben Diósi László, a bank vezérigazgatója.

Az OTP csoport most ünnepelte romániai jelenlétének ötödik évfordulóját - emlékeztetett a vezérigazgató, felidézve, hogy 2004 augusztusában vásárolták meg 47,5 millió dollárnak megfelelő összegért a román RoBankot. Ennek csak vállalati ügyfélköre volt, nem rendelkezett bankkártyával, internetbankkal, ATM-mel, nem foglakozott lakossági hitelekkel.

"Gyakorlatilag a semmiből kellett létrehozni az újat, ezt a kis bankot fejlesztettük föl öt év alatt olyan pénzintézetté, amelynek mérlegfőösszege 2008. december 31-én meghaladta a 367 milliárd forintot, ma már 106 bankfiókot működtet. Univerzális bankká nőtte ki magát, amelynek e pillanatban 200 ezer lakossági és vállalkozói ügyfele van Romániában" - mondta Diósi László.

Az eredeti cél az volt, hogy 4-5 százalékos piaci részesedést sikerüljön szerezni Romániában. Az időközben kiéleződött verseny megnehezítette ennek elérését, a bank összesített piaci részesedése a mérlegfőösszeg alapján most 1-2 százalék, de például a befektetési alapkezelés terén 5, a jelzáloghitelek terén pedig 4 százalékos részesedése van.

Diósi szerint az 1999-től 2008-ig tartó nagy ütemű gazdasági növekedésre alapozva Romániában túlzottan nagy kapacitás épült ki a bankpiacon, ezért óhatatlanul konszolidációra kell számítani. Egyesek valószínűleg eladják bankjaikat, mások bankfiókokat zárnak be, így az idén várhatóan mintegy 200 bankfiókot számolnak fel az országban. A kijelentette, hogy az OTP Bank Romaniának nem kell leépítenie, mivel egészséges növekedésen ment keresztül, így képes lesz folytatni terjeszkedését az országban.

A csoport menedzsmentje most kifejezetten stabilnak és ígéretesnek tartja a romániai bankpiacot, ezért folytatni kívánja hálózatának fejlesztését. Ezt akár organikus növekedéssel, akár akvizíciókkal is el tudja képzelni. A bank optimális, gazdaságosabb üzemmérete mintegy 200 bankfiókot feltételez, a következő öt évben ezt el is akarja érni - mondta a vezérigazgató.

Az OTP Bank Romania már most lefedi lényegében Románia egész területét, különösen a magyar kisebbség lakta területeken van jelen hangsúlyosan. A székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros megyében már a tízezer lakosú településeken is működik fiókja, ahol pedig nincsenek magyar lakosok, ott az 50 ezer lakosnál nagyobb létszámú településeken nyitott fiókot.

Erdélyben rendkívül jó üzleti eredményeket könyvelhet el magának a bank Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen, akárcsak a kevés magyar lakossal rendelkező Brassóban. Sikeresen működik Erdélyen kívül is, így Slatinában, Jászvárosban (Iasi), Bákóban (Bacau), Botosani-ban, Vasluiban. A következő évben Erdélyben is, de az ország moldvai területén is új fiókok nyitását tervezi a bank.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58