Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Lakossági tiltakozás állított le egy útépítést

2009.09.10. 10:31 Módosítva: 2009.09.10. 10:44
Az út nyomvonala elleni lakossági tiltakozás miatt leállt a Lullát Balatonendréddel összekötő 10 kilométer hosszúra tervezett 3,5 milliárd forintos költségvetésű, európai uniós támogatással megvalósuló beruházás - írta csütörtökön a Somogyi Hírlap.

A tiltakozók azt állítják: a nyomvonal utolsó szakasza zajt, szennyet, füstgázt, bűnözést hoz, és tönkreteszi a medenceszerű völgyben fekvő Balatonendréd lakóinak életminőségét. Nem értik, hogy míg a legtöbb esetben a Natura 2000-es területeken szinte mindenféle építési tevékenységet megtiltanak, akkor itt miért engedték meg, hogy út épülhessen.

Az egyik tiltakozó azt nyilatkozta a megyei lapnak: "nem az út ellen vagyunk, csak az Endrédet érintő torz nyomvonalat nem tudjuk elfogadni, épüljön meg az út közmegegyezéssel".

A településen a közelmúltban kezdtek aláírást az út nyomvonala elleni tiltakozásul; a lap arról számol be, hogy már 640-en támogatták a kezdeményezést. Az endrédiek Sólyom László köztársasági elnököt is megkeresték. Az elnöki iroda a minap arról tájékoztatta a tiltakozókat, hogy az államfőnek hatáskör hiányában nem áll módjában az útépítés ügyét kivizsgálni.

Az ellenzők tábora felvetette: ésszerűbb, logikusabb nyomvonalat is ki lehetne alakítani, ahol nincs szükség drága műtárgyak építésére, szakadékok feltöltésére, csakhogy szerintük ennek megvalósítása nem érdeke az útépítőlobbinak, mert abból nem lehetne milliókat „kivenni” – olvasható a lapban.

Késmárki Tibor polgármester ugyanakkor csúsztatásnak tartja, hogy a tiltakozók a köztársasági elnöknek írott levelükben az alsóbbrendű összekötő utat tranzitútként emlegetik, amelyen jelentős kamionforgalom bonyolódik majd le. Azt mondta, a nyomvonal ellen sem a falugyűlésen, sem később nem tiltakozott senki. Az endrédi képviselő-testület kedden este az eredeti, az uniós pályázati kiírásának megfelelő nyomvonal megépítésére szavazott.