Tovább megy az izmozás a gázadóról

Nem történt előrelépés a júliustól kivetett gázadóban érintett nagyfogyasztók és a kormány szerdai egyeztetésén. A nagyvállalatoknak a hónap végén több mint harmincmilliárdot kell befizetniük, de tiltakoznak a terheik növelése ellen.

A gyáriparosok szövetsége által képviselt vállalatok csak arra kaptak ígéretet a szaktárca szakállamtitkárától, hogy kifogásaikat a miniszterhez továbbítja. Az iparvállalatok elsősorban a szakmaiság hiányát és a rendelet diszkriminatív jellegét kifogásolták, és kérték az intézkedés felfüggesztését, amíg megállapodás nem születik - mindhiába.

A válság idején más országok támogatják saját vállalataikat, a gáz pótadója viszont épp erre a szférára ró pluszterhet. A cégek azt is vitatják, hogy az E.Onnak egyáltalán 66 milliárdos vesztesége keletkezett, azt ugyanis nem tudni, miből jön össze ez az összeg. Felvetették, hogy a válságra tekintettel felül kellene bírálni az E.Onnak garantált 8 százalékos eszközarányos nyereséget, ám erre a kormányzati oldal nem volt fogékony.

Mivel nem sikerült haladékot kapni, a vállalkozásoknak az adó első részletét szeptember végén alighanem be kell fizetniük, márpedig a rendelet szerint ez a részlet lesz a legnagyobb. Ez teszi ki ugyanis a 66 milliárd forint több mint felét, míg a maradék 48 százalék további 15 hónapra oszlik el.

A nagyvállalatok már hosszabb ideje tiltakoznak az idén nyáron életbe lépett gázárszabályok ellen. Augusztusban egy húsz nagyfogyasztó céget és szövetséget képviselő tömörülés, a Gázár Érdekegyeztető Országos Fórum (GEOF) vezetői azt mondták, számos cégnek nagyobb kárt okoz a rendelet, mint amit eddig a világgazdasági válság okozott.

A GEOF akkori álláspontja szerint a gázár képzéséről szóló, júliusban hatályba lépett rendelet - amely a korábban a piacinál olcsóbban adott gáz miatt százmilliárdos nagyságrendű veszteséget elszenvedő E.Ont kívánta kompenzálni - valójában egy pótadó formájában közüzemi terheket rakjon az ipari gázfogyasztók egy részére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58