A forint gyengülhet, a BUX eshet

300-as euróval ne, de 260-assal se számoljunk a közeljövőben, részvényt pedig ne vegyünk - áll az Equilor elemzésében, amely szerint a ma egyéves világgazdasági válság nyomán a gazdaság egy W-alakú pályát ír le: most lehetünk a középső, felfelé mutató szár végénél, így hamarosan jöhet a lejtő a piacokon.

Az elmúlt hónapok jelentős tőzsdei emelkedésének korrekciójára, azaz esésre számít világszerte a börzéken az Equilor, míg Magyarországon a BUX mellett a forint is gyengülhet. Az értékpapírcég a gazdasági válság egyéves évfordulójára készített értékelése szerint a világgazdaság egy W-alakú pályát ír le. Sok elemzőhöz hasonlóan ők is már a nyár elejére várták a korrekciót, és bár az optimista hangulat az elmúlt hónapokban még növekedést eredményezett, most is hangsúlyozták: nem ajánlanak részvénybefektetést, rövid- és középtávon a börzék esésével számolnak. Most vagyunk a középső, felfelé tartó szár végénél, hamarosan jöhet az újabb lejtő, vélik a cég szakértői.

Sőt, nemcsak a tőzsdék, de a feltörekvő piaci devizák zömére is esés vár az Equilor szerint. Szántó András devizaüzletágvezető szerint, miután a forint és a zloty 10-15 százalékot emelkedett az idén, nem várható további erősödés. Nem kell persze 300-as árfolyamra sem számítani, 260-290 közé várják a kurzust, de a közeljövőben ezen sáv gyengébb oldalán lehetünk, a forint a 265-ös árfolyamértéknél "elérte lokális csúcsát".

Van azonban egy olyan térségi deviza is, melyet vételre ajánlanak: a román lej, mely kimaradt az elmúlt időszak erősödéséből, miközben 2010-re már növekedhet a román gazdaság.

Magyarországon ehhez egyebek között a hitelezés újraindulására lenne szükség, bár ez a világon számos országban probléma. Részben enyhítést hozhat az alapkamat további csökkentése: az Equilor erre számít is, de 6 százalék alatti szintet nem várnak. Ezt ugyanis Magyarországon még sosem sikerült elérni, nem kis részben a fiskális politika lazasága miatt, bár most lehet bízni abban, hogy marad a szigor.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25