Jácint
13 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Bankárok a legjobban fizetett állami cégvezérek

2009.09.15. 17:01 Módosítva: 2009.09.17. 02:19
Mennyit keres a MÁV vagy a posta vezére, mennyit az MVM vagy a Szerencsejáték Zrt. igazgatója? A kérdésre elvileg kedd estig megkaptuk a választ. A publikált adatok azonban nehezen hasonlíthatók össze, vannak, akik bruttót, mások nettót közölnek, és a fizetésen túli javadalmazásokat sem egységesen közölték.

Kedden délután négy óráig még nem tette közzé vezető beosztású tisztségviselőinek adatait mások mellett a Magyar Posta, a MÁV, a Szerencsejáték Zrt. és az MVM Zrt. sem (legalábbis a nevezett cégek honlapján nem találtuk meg az adatokat). A kora esti órákig viszont már a legtöbb állami, és nagyon sok önkormányzati cég publikálta az adatokat, a nagyobb cégek közül csak a MÁV és a MÁV-csoport cégei maradtak adósak a listával. (A fővárosi tulajdonú cégek adatai ebben a cikkünkben olvashatók.)

A MÁV adatai végül valamikor az éjszaka jelenhettek meg a cég honlapján. Ezekből kiderül: Heinczinger István vezérigazgató havonta 3,42 millió forintot keres, amihez jön még 230 ezer forint az igazgatósági tagságért. András Miklós elnök-vezérigazgató és Mosóczi László üzletági általános vezérigazgató-helyettes 2,5 millió forintot kap – Andrási ehhez igazgatósági elnökként még jogosult havi 500 000 forint tiszteletdíjra is –, míg Sipos Sándor portfolió-kezelési általános vezérigazgató-helyettes 2,7 milliót, mind a négyen 80 százalékos prémiumra jogosultak. A nagyjából húsz igazgató és főosztályvezető havi 1,1-1,85 millió között keres.

Másfél évvel Bajnai előtt járunk

Az Index megelőzte a korát, de legalábbis a kormányfőt. Már az elmúlt év elején szerettünk volna az állami cégvezérek – elnökök, vezérigazgatók és fb-elnökök – zsebében turkálni, ám kevés sikerrel. A cégek többségében az állami tulajdonost képviselő MNV Zrt. ugyanis nem adta ki az általunk kért adatokat, ezért pert indítottunk. A bíróság első, majd másodfokon is igazat adott nekünk. Igaz, időközben az MNV a nagyjából kétszáz, részben állami tulajdonú cégből negyven menedzseri fizetéseit közzétette a honlapján. A teljes körű listára azonban eddig várni kellett, és az önkormányzati cégek ilyen adatai sem voltak nyilvánosak.

Bajnai Gordon augusztus 28-án írta alá azt a kormányhatározatot, amely szerint szeptember közepétől nyilvánossá kell tenni a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban cégek vezetőinek fizetését. Mindez több száz vállalatot jelent, a nagyobbak közül kedd kora délutánig az alábbiak hozták nyilvánosságra a listát.

Az állami cégek többségében tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Kamarás Miklós havi bruttó 3,5 millió forintot kap – derül ki az MNV honlapján publikált adatokból. Öt helyettese egyaránt 1 854 000 forintot kap, Szilvásy György volt kancelláriaminiszter pedig főigazgatóként 1,4 milliót. Nagy János, a vagyontanács elnöke havi 1,6 milliós tiszteletdíjat kap, a tanács tagjai – köztük Tátrai Miklós volt MNV-vezér – 850 ezer forintot. Emellett a vagyontanács tagjai számla ellenében évi 197 300 forintos költségtérítést is kapnak.

Havi kétmillió fixszel

Kétmillió forinton felül van a Magyar Posta (2,84 millió forint) és a Szerencsejáték Zrt. (2,185 millió forint), vezérigazgatójának havi alapbére, írja az MTI. A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója 2 millió 840 ezer forint, az általános vezérigazgató-helyettes 2 millió 600 ezer forint, a pénzügyi vezérigazgató-helyettes 2 millió 550 ezer forint havi alapbért kap. A vezérigazgató-helyetteseknek 20 százalékos nyelvpótlék is jár.

Ugyancsak kétmillió fölött keres a Magyar Export-Import Bank Zrt. munkaviszonyban álló elnöke, aki havi 2,044 millió forintot kap.

Az MVM-vezéri havi alapbére 2,765 millió forint, az egyik, 40 éve alkalmazott vezérigazgató-helyettes havi 2,129 millió forintot kap, a másik három vezérhelyettes 1,692, illetve 1,701 millió forint havi alapbérrel rendelkezik. A vezérigazgató az éves alapbérének 80 százalékát kaphatja meg prémium formájában, de 2008-ban például csak 32 százalékhoz jutott, a négy vezérigazgató-helyettesnek az alapbér 60 százalékát lehet prémiumként kifizetni. A biztonsági igazgató alapbére havi 1,273 millió forint és a prémiuma elérheti ennek a 60 százalékát. Két másik igazgató havonta 1,538 millió, illetve 1,025 millió forint alapbérrel rendelkezik, a mozgóbérük aránya pedig 50 százalék.

Meghaladja az egymillió forintot a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. (1,514 millió forint), a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (1,964 millió forint), a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt. (1,411 millió forint) vezérigazgatójának az alapbére, valamint a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. munkaviszonyban lévő igazgatósági elnökének havi 1,507 millió forintos alapbére.

Bankárnak lenni jó

Az adatok közzétételére kötelezett társaságok vezetői közül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének a legmagasabb a fizetése. Simor András havi bruttó alapfizetése 8 millió 11 ezer 800 forint, az alapbéren kívül egyetlen juttatást, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást kap az elnök, ami az alapbér 5,6 százaléka. Az MNB egyik alelnökének havi bruttó alapbére 6 millió 409 ezer 500 forint, a másik alelnök havi bruttó fizetése pedig 5 millió 608 ezer 200 forint.

A fizetések nagyságában élen járnak a pénzügyi szektorhoz tartozó cégek. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez (MNV) tartozó állami többségi tulajdonú cégek közül egyetlen cég, a Magyar Export-Import Bank Zrt. vezérigazgatójának, Bodnár Zoltánnak az alapbére (3,621 millió forint) haladja meg a bankot felügyelő MNV vezérigazgatójának havi 3,5 millió forintos alapbérét.

A Magyar Fejlesztési Bank két dokumentumot tett közzé a honlapján. Az egyikben az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak javadalmazását közlik, ebből derül ki például, hogy havi 3,6 millió forintos bruttót kap Erős János vezérigazgató. Zdeborsky György igazgatósági elnökként havi 180 ezer forintot kap, az igazgatósági tagok és Heller Judit fb-elnök 135 ezer forintot kapnak, az fb két tagja fejenként 90-90 ezret.

A másik dokumentum a dolgozók bérezési sávjait tartalmazza, eszerint egy vezérigazgató-helyettes 2-3,5 millió között kereshet havonta, egy ügyvezető igazgató 1,3-3 millió között kaphat, de még a csoportvezetők jövedelme is 400-900 között változik. A két táblázatban van némi átfedés, Lex Zoltán a 135 ezres igazgatósági pénzét csak kiegészítésként kapja a vezérigazgató-helyettesi – pontosan nem közölt összegű – fizetéséhez.

Rugalmasan kezelik

Nem az MFB az egyetlen, amely rugalmasan kezelte a jogszabályt. Annak 2. §-a ugyanis meglehetősen precízen felsorolja, milyen adatokat kell közzétenni. Kimondja, hogy a vezető tisztséget betöltő munkavállaló nevét és a neki „közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatásokat, ezen belül külön feltüntetve személyi alapbérét, egyéb időbérét, teljesítménybérét, valamint az időbért megalapozó időtartamot, illetve a teljesítménybért megalapozó teljesítménykövetelményeket” közzé kell tenni. Ehhez képest a fejlesztési bank, ahogyan számos más vállalat, lényegében elszabotálta az előírásban foglalt egyes adatok közlését.

A Magyar Közlöny Kft. például csak az ügyvezetőt, Kodela Lászlót nevezte meg, és annyit közölt: a havi nettója 705 210 forint, végkielégítési és felmondási ideje nincs, prémiuma a bére 80 százaléka lehet (ezt az adatot ennek a lapnak az alján találhatják). Más adatot az ő juttatásairól nem közölnek, és a táblázatban nem hozták nyilvánosságra a vezető beosztású dolgozók nevét sem (igaz, ezt ezzel az oldallal összevetve ki lehet sakkozni).

Katt, katt, katt, katt

A PROMEI Modernizációs és Euroatlanti Integrációs Projekt Iroda Kht. egy üres táblázattal lepte meg az érdeklődőket, míg a Diákhitel Központ Zrt. közzétette ugyan az adatokat, de úgy, hogy a lehető legkevesebben találják meg. Ha ugyanis erre a linkre kattint, akkor a cég bemutatkozását olvashatja, a lap alján továbbléphetünk a közzétételt előíró kormányrendeletre, onnan egy 2003-as kormányhatározatra, onnan cég belső szabályzatára, majd egy munkaszerződés-mintára, és ezt követően jutunk el az adatokat tartalmazó oldalig (és ha véletlenül a böngésző Vissza gombjával szeretnénk visszalépni, kezdhetjük az egészet elölről).

Ha végigrágtuk magunkat mindezen, kiderül, hogy Csillag Tamás havi 1 941 000 forintot kap, ehhez van évi 270 000 forint cafeteriája, prémiuma az éves bér 75 százaléka lehet, kap nyugdíjpénztári hozzájárulást is, továbbá igazgatósági tagként még 70 ezer forintot (ugyanennyi jár az fb-tagoknak is, míg a testületek elnökei 90-90 ezer forintot kapnak). A Diákhitel-cég igazgatóságának egyébként tagja Pápainé Armuth Klára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. társaságokért felelős igazgatója, aki részt vesz a Magyar Posta Zrt. irányításában is.

Részletesen tájékoztatnak

A fenti cégekkel szemben roppant részletes adatsort tett közzé honlapján a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt., amely több mint negyven vezető beosztású munkavállaló, továbbá az igazgatóság és az fb tagjainak javadalmazását részletesen publikálta. Reményik Kálmán vezérigazgató bruttó 2 799 600 forintot, és az igazgatóság elnökeként még 195 ezer forintot kap, éves cafeteriakerete 450 ezer forint, és nyugdíjpénztári hozzájárulásban is részesül. Prémiuma az éves bér 80 százaléka lehet, ehhez nyolcpontos elvárásnak kell megfelelnie, és hat pontban azt is felsorolták, mikor nem kaphatja meg.

A cég két vezérigazgató-helyettese havi 1,5 és 1,9 milliót kap, az fb elnöke, Somlyódy Csaba 195 ezer forintban részesül. A NIF felügyelőbizottságának egyébként tagja Heinczinger István MÁV-vezér – havi bruttó 180 ezer forintért –, míg Reményik Kálmán a MÁV fb-jének elnöki tisztét is betölti. A NIF fb-jében tag Császy Zsolt pedig az MNV Zrt.-nél értékesítési jogi igazgató.

Szintén részletes adatokat olvashatunk a másik autópályás cég, az Állami Autópályakezelő Zrt. honlapján. Eszerint Nagy Attila vezérigazgató 2 954 400 forintos havi jövedelemmel rendelkezik, amihez igazgatósági elnökként még 300 000 forintos tiszteletdíj társul. Helyettesei 1,4 millió forintot kapnak, az fb-ben és az igazgatóságban 160-170 ezer forint a havi díjazás.

Precíz adatsort közölt a Nitrokémia Zrt. is: Bakonyi Árpád vezérigazgató 931 ezer forintos alapbért kap, 8 hónapos felmondási idő és 2 hónapos végkielégítés szerepel a szerződésében. Az fb tagjai havi 60 ezer, elnöke 70 ezer forintot kap, az igazgatók fizetése 450 és 580 ezer forint között változik. Szintén alapos listát készített az ÉMI Nonprofit Kft., a cég vezérigazgatója 928 ezer forintot kap, helyettese és az igazgatók 740-780 ezret, az fb javadalmazása 56-67 ezer forint.

Gondolnak a nyugdíjra

A Kopint-Datorg Zrt.-t havi bruttó 2 055 000 forintért vezeti Oláh István – igazgatósági tagként kap még 90 ezret –, ehhez 8 havi felmondási idő, 6 havi végkielégítés és havi 15 ezer forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári befizetés tartozik (ebben nemcsak ő, hanem valamennyi Kopint-dolgozó részesedik). A lista szerint három helyettese – köztük Szakmáry Ákos, Baja Ferenc egykori kabinetfőnöke – 1 562 000 forintot kap, az igazgatóságban és az fb-ben 80-100 ezer forint a tiszteletdíj.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója 1 millió 515 ezer forint, az általános vezérigazgató-helyettese és üzleti vezérigazgató-helyettese egyaránt 1 millió 265 ezer forint személyi alapbért kap, amelyhez meghatározott mértékű prémium, valamint céljutalom társul. Mindhárom vezetőnek egyéb juttatás keretében költségtérítéssel személygépkocsi használat és mobiltelefon jár.

Az ITD Hungary Zrt. Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség fő vezetőinek alapbére 1 millió 300 ezer forint körül mozog. Ennyit kap az operációs igazgató és a befektetés ösztönzési igazgató, míg a vezérigazgató személyi alapbére ennél valamivel kevesebb, 1 millió 266 ezer forint. Ezt ellensúlyozza azonban, hogy a vezérigazgató az éves bér 60 százalékát kaphatja meg bónuszként, míg az igazgatók maximum 30 százalékos bónuszra jogosultak. A vezérigazgató végkielégítése 2 hónap, felmondási ideje 8 hónap, az igazgatóknál általában a felmondási idő jóval rövidebb, 1-2 hónap közötti, a végkielégítési hónapok száma az ITD felső vezetői között 0-9 hónap között változik.

A Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. vezérigazgatója 2 millió 750 ezer forint bruttó besorolási alapbérrel rendelkezik. A meghatározott prémiumfeltételek teljesítése esetén a prémiumkulcs a bruttó alapbér 80 százaléka lehet. Az ügyvezető igazgatóknak 1 millió 200 ezer forint és 1 millió 575 ezer forint között van a bruttó havi besorolási bére. A premizálás feltételei teljesítése esetén éves szinten ennek 50 százalékát kaphatják meg. Ezen kívül 500 ezer forint az éves cafeteria keretük.

A Reorg Zrt.-nél Rotyis József vezérigazgató bruttó 1 542 000 forintot kap havonta, az igazgatóságban és a felügyelőbizottságban 70 és 90 ezer forint között változik a javadalmazás. Az OMSZ légimentő cégét – a linken a szürke kis nyílra kell kattintani, hogy előjöjjön az excel táblázat – 820 ezer forintért vezeti Túri Péter, a légiüzemeltetésért felelős vezető pilóta 560 ezer forintot kap.

Egy tisztség, meg még egy

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.-t vezető Bősze László a cég honlapján található adatok szerint egyben a társaság műszaki igazgatója is, utóbbi munkájáért 150 000 forinttal többet, összesen pedig 750 000 forintot kap havonta. Ha már lovas cég: a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok két vezetőről és az fb három tagjáról közölt adatot, Kovács János ügyvezető bruttója 509 ezer, Pap István Tibor tenyésztésvezetőé 235 ezer forint, az fb-ben 45-55 ezer forint a tiszteletdíj.

A Neumann Nonprofit Kft.-nél a közzétett adatok szerint Kitzinger Dávid személyi alapbére 780 ezer forint, a gazdasági vezető, Sudár Zoltán 550 ezer forintot keres, az fb-tagok és -elnök tiszteletdíja itt is 45-54 ez forint. A Radar Holdingnál Varga Kálmán 609 000 forintos havi bruttó bért kap, gépkocsi- és mobiltelefonhasználatot biztosít neki a cég, prémiumkerete viszont nincs, felmondási ideje 8 hónap. Az fb-ben 50 és 60 ezer forint a díjazás, a cég főmérnöke havi bruttó 225 000 forintot keres.

A Concordia Közraktár Zrt.-nél Tömör László vezérigazgató 848 000 forintot keres, helyettese, Birkás Zoltán 845 500 forintot és 15 százalékos nyelvpótlékot kap. Az igazgatóságban és az fb-ben 90-110 ezer forint a tiszteletdíj – Tömör így plusz 100 000 forintot kap, akárcsak az MNV-ben is vezető tisztséget betöltő Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár –, míg az igazgatók 596 ezer és 758 ezer forint között keresnek.

A kultúrában nincs nagy pénz

Bár a kulturális szféra állami, illetve önkormányzati tulajdonú intézményei többnyire költségvetési szervek, több gazdasági társasági formában működő színház, múzeum, zenekar és rendezvényszervező cég is található közöttük. A kedd kora estig nyilvánosságra hozott adatok szerint a nagyobb szervezeteknél az átlagos vezetői fizetések 400 és 600 ezer forint között mozognak, írja az MTI.

Az ügyvezető igazgató és a három fb-tag javadalmazását tette közzé az Objektív Filmstúdió Kft., amit Rózsa János havi bruttó 268 ezer forintért vezet, míg az fb elnöke 50 ezer, tagjai 44 ezer forintot kapnak (a Hunnia Filmstúdió nem közölt adatokat). Szintén nem publikált adatokat a Játékszín, a Nemzeti Táncszínház és a Műcsarnok. A Nemzeti Színház élén Alföldi Róbert havi 950 ezer forintot kap.

A kulturális szférában legmagasabb bér meghaladja az 1 millió forintot, de vidéken van olyan vezető beosztású alkalmazott is, aki alig keres többet 70 ezer forintnál. Előbbit, egészen pontosan 1 millió 38 ezer forintot a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Ktf. fő-zeneigazgatója kapja. A másik végletet Szabolcsban, a nyírbátori kulturális központot működtető Nyírbátori Kulturális Kft. helyettes vezetőjének 71 500 forintos bruttója jelenti.