Nem minden adat került fel az internetre

Néhány fővárosi cég még nem tette fel internetre az adatokat a vezetők jövedelméről. Nem közölt adatokat a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kft. és a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző Kft. sem.

A legtöbb fővárosi cég nyilvánosságra hozta vezetőinek jövedelmét, akadnak azonban olyanok is, amelynek honlapja "fejlesztés alatt" áll, derül ki a szerda esti körképből.

A Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatójának több mint 1,6 millió forintos havi fizetés és 100 százalékos prémium jár. Az igazgatóság elnöke 299 ezer forintot, a tagok 218 ezer forintot, az fb elnöke ugyancsak 299 ezer forintot, az fb-tagok pedig 161 ezer forintot kapnak. A cégnél három vezérigazgató-helyettes van, akik 1,3-1,4 millió forintos havi fizetésben és 75 százalékos prémiumban részesülnek.

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-nél a vezérigazgató valamivel több mint 2 millió forintos havi fizetést és 30 százalékos prémiumot kap. Az egyik helyettese 1,5 millió forintot keres 30 százalékos prémiummal, a másik pedig 546 ezret 50 százalékos prémiummal. Az igazgatóság és az fb elnöke egyaránt 341 ezer forintot, az it-tagok 242 ezer forintot, az fb-tagok pedig 181 ezer forintot kapnak.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-nél a vezérigazgató 930 ezer forintos havi fizetése mellett 60 százalékos prémiumra, két helyettese pedig 880 ezer forintos fizetésre és 35 százalékos prémiumra jogosult. A cég igazgatóságának elnöke 210 ezer forintot, az fb elnöke és az igazgatóság tagjai 145 ezer forintot, az fb-tagok 94 ezer forintot kapnak.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója ugyancsak 930 ezer forintos fizetést és 60 százalékos prémiumot kap. Egyéb juttatásai között szerepel a személyi használatú gépkocsi és az igazgatósági tagsági tiszteletdíj, valamint havi 50 ezer forint körüli cafeteria. (A vezérigazgató egyébként a távfűtő művek igazgatóságának elnökeként 250 ezer forintot vehet fel.) A fürdőcégnél a vezérigazgató-helyettesek 850-910 ezer forintos havi fizetést és 60 százalékos prémiumot, az igazgatóság elnöke 210 ezer forintot, a tagok 145 ezer forintot, az fb-elnök ugyancsak 145 ezret, a tagok 94 ezer forintot kapnak.

A fővárosi Vidámpark Zrt. vezérigazgatója 930 ezer forintos fizetésben és 60 százalékos prémiumban részesül. Egyéb vezetőről nem közölnek adatokat. Az igazgatóság elnöke 210 ezer forintot, a tagok 145 ezer forintot, az fb elnöke ugyancsak 145 ezret, a tagok pedig 94 ezer forintot kapnak.

A Parking Kft., a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervező és tanácsadó szakcége honlapjáról kiderül, hogy az ügyvezető, Gyarmati Zoltán fizetés 620 ezer forint, prémiuma a bér legfeljebb 45 százaléka lehet. A cég igazgatóinak a havi bére pedig 630 ezer forint.

Nincs elérhető béradat a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kft. és a Fővárosi Központi Egészségügyi Beszerző Kft. honlapján sem.

A Fővárosi Taxiállomás Üzemeltető Kft.-nél az ügyvezető 580 ezer forintos fizetést és 100 százalékos prémiumot, az fb elnöke 70 ezer forintot, a tagok 60 ezer forintot kapnak.

A csepeli központi szennyvíztisztító építésének projektmenedzsere, az Enviroduna Kft. ügyvezető igazgatója havi 1 millió forintot, 45 százalékos prémiumot és 3 havi jutalmat, az fb elnöke 112 ezer forintot, a tagok pedig 84 ezer forintot kapnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58