Enikő, Melitta
16 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Négyszáz főt tesz lapátra a Magyar Telekom

2009.09.16. 16:38
A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel a jövő évi anyavállalati bérfejlesztésről, egy 400 fős létszámleépítésről és a béren felüli juttatások csökkentéséről. Egyezség született arról is, hogy a kollektív szerződés alapján fizetett többlet-végkielégítést 2011-2014 között több lépésben az egyharmadára mérséklik.

A társaság közleménye szerint a megállapodás értelmében 2010-ben másfél százalékos bérfejlesztésnek megfelelő mértékű éves célprémiumkeretet adnak a dolgozóknak.

A létszámleépítésben 400 munkavállaló érintett, ez a szám viszont nem tartalmazza egyebek mellett a vezetői és a nyugdíjazással megvalósítható munkaviszony-megszüntetéseket. A Magyar Telekom-csoport 2009. június végén 10809 embert alkalmazott, 2,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A létszám döntő többségét az anyavállalat alkalmazza.

Az elbocsátási költségek teljes összege megközelítőleg 7 milliárd forintot tesz ki, aminek döntő hányadát 2009. negyedik negyedévben könyvelik le, kisebb hányada pedig a 2010. évet terheli. A leépítés pontos létszámát és az elbocsátási költségek pontos összegét az év végén, a részletek ismeretében hozza nyilvánosságra a társaság.

A közlemény szerint a döntés eredményeként 2010-re mintegy 6,5 milliárd forint megtakarítást ér el a cég a 2008. évi, végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélküli teljes munkaerő menedzsment (tmm) költségekhez képest, ami több mint 5 százalékos költségcsökkentés két év alatt. 2008-ban az anyavállalatnál, valamint a magyar leányvállalatoknál a tmm költség 121 milliárd forintot tett ki a végkielégítések nélkül.