A régió korábbi gyors gazdasági növekedése azért sem valószínű, mert a 2000 utáni évek olcsó külső forrásbevonása már nem tér vissza – mutatott rá Surányi György az MTI tudósítása szerint.
Az egyetemi tanár úgy látja, hogy amíg a nyugat-európai országok és régiónk több országa képes ciklikus gazdaságpolitikát folytatni, azaz a költségvetési hiány drasztikus növelésével keresletet teremteni, addig Magyarország számára ez nem járható út, mert az államháztartás tervezett, a GDP arányában 4 százalékot megközelítő hiánya nem növelhető. Vitathatatlan, hogy a magyar fiskális politika mozgástere igen szűk, de a Magyar Nemzeti Bank lazább monetáris politikával, azaz alacsonyabb kamatokkal elősegíthette volna, hogy a gazdasági visszaesés kisebb legyen – fogalmazott Surányi György.
A volt jegybankelnök a pénzügyi-gazdasági válságot elemezve kifejtette: az elmúlt egy év bebizonyította, hogy az euróbevezetés feltételeinek, vagyis a maastrichti kritériumoknak legnagyobb hiányossága, hogy a külső mérlegekre, elsősorban a folyó fizetési mérlegre nincs szabály. Így történhetett meg, hogy miközben az Egyesült Államok 2000 után "teljesítette a maastrichti kritériumokat", addig lényegében a külső finanszírozás segítségével állította elő a pénzügyi válságot – mondta Surányi György.
- Budapest, IX. kerület Máriássy utca 81.
- Alapterület 59 m2 Szobák 2+1 db Vételár 57,99 M Ft
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon