600 paksi nem akarja fizetését kiteregetni

Bírósághoz fordult a paksi atomerőműben dolgozókat tömörítő szakszervezet, a PADOSZ, mert kifogásolja a vezetői bérek és juttatások nyilvánosságra hozását. A vezérigazgató a döntésig felfüggesztette a kifogásolt intézkedés végrehajtást.

Lőrincz László, a PADOSZ (Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete) elnöke elmondta: megkeresésükre Süli János vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy végrehajtja a köztulajdonban lévő gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendeletet, azaz nyilvánosságra hozzak azoknak a bérét, akik az érintett körbe tartoznak. Ezek után a szakszervezet kifogást nyújtott be a munkáltatói intézkedés ellen, mert azt jog- és érdeksértőnek ítélte.

Lőrincz László elmondta: tisztában vannak azzal, hogy a vezérigazgató nem tehet mást, hiszen jogalkalmazó. A szakszervezetnek viszont joga és kötelessége, ha jogsértő intézkedést lát, vagy úgy véli, hogy erre sor kerülhet, a rendelkezésére álló eszközökkel tegyen ez ellen.

- Ez nem jelenti azt, hogy nem értünk egyet a kormánynak azon szándékával, hogy a köztulajdonban lévő cégeknek a gazdálkodása átlátható legyen. Ezzel semmi probléma, csak azzal a személyi körrel, amit leír a rendelet" – húzta alá a szakszervezeti vezető.

Tájékoztatása szerint az intézkedés több mint hatszáz munkavállalót érint a paksi atomerőműben.

Kifejtette: szakszervezetként a munkáltatói intézkedés ellen tudnak fellépni, ezért keresetett nyújtott be a PADOSZ a Szekszárdi Munkaügyi Bírósághoz. Miután erről az érdekképviselet értesítette a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját, ő a kifogásolt intézkedés végrehajtását a jogerős bírósági döntésig felfüggesztette.

A paksi atomerőmű honlapján a vezérigazgató juttatásai és a felügyelő bizottság tagjainak javadalmazása olvasható, a társaság más munkavállalóinak bére nem.

Lőrincz László arról is beszámolt, hogy levélben fordultak Bajnai Gordon miniszterelnökhöz, Kiss Péter társadalompolitikai miniszterhez, és az adatvédelmi biztoshoz. A PADOSZ elnök tájékoztatása szerint Kiss Péter válaszlevelében azt közölte, hogy megkeresésünk egybevág több jogász szakvéleményével, s úgy látja, hogy pontosítani szükséges azt a kört, amelyre a kormányrendelet kiterjed.

A szakszervezeti vezető szerint az lenne a legjobb, ha a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság kikérni az alkotmánybíróság véleményét, mert az tiszta jogi helyzetet teremtene.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58