Tízmilliós bírság a fapadosoknak

Két úgynevezett „fapados” légitársaságot bírságolt meg 10-10 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A Sky Europe és a Ryanair azzal tévesztették meg a fogyasztóikat, hogy hirdetéseikben elhallgatták, hogy a repülőjegy árán felül még több járulékos költséget is ki kell fizetniük, ha utazni akarnak. Mindez azonban még 2007-ben történt, a két évvel lemaradt bírság így egy időközben az EU által is felülírt, már nem létező hirdetési gyakorlatra, illetve a SkyEurope esetében egy Magyarországról már korábban kivonult, sőt, a nyáron csődbe jutott társaságnak érkezik.

A GVH 2007 szeptemberében indított vizsgálatot a Sky Europe Airlines a. s. ellen. A „fapados” légitársaság 2007-ben megjelent hirdetéseiben rendkívül kedvező árakon (1-3490 forint közötti összegért) kínált repülőjegyeket. A reklámokat vizsgálata során több szempontból is értékelte a GVH. Egyrészt, hogy a reklámok tartalmaznak-e valótlan állítást, másrészt pedig hogy az adott hirdetések elhallgatnak-e valamilyen lényeges információt? A GVH szerint a fogyasztó számára a repülőjegy keresése során az ár a legfontosabb. Márpedig ár alatt az ügyfelek az általuk kifizetendő teljes költséget értik. Számukra nem értelmezhető az az üzenet, hogy a légitársaság milyen díjat kalkulál a saját tevékenységéért, hiszen ezt a szolgáltatást csak akkor vehetik igénybe, ha a járulékos költségeket (repülőtéri illeték, tranzakciós díjak stb.) is megfizetik.

A vizsgálat során a GVH megállapította, hogy a Sky Europe hirdetéseiben szétválasztotta a különböző költségelemeket. A reklámokban a nettó jegyárat tüntették fel, majd külön, általában apró betűs tájékoztatásban utaltak arra, hogy a feltüntetett jegyár nem tartalmazza a repülőtéri illetéket. Kiderült az is, hogy a jegyárban nem volt benne az értékesítési és tranzakciós díj sem, holott ezt a két költségelem a fogyasztók oldalán elengedhetetlenül felmerül. A GVH megállapította még, hogy a Sky Europe egyetlen hirdetésében sem utalt arra, hogy a jegyvásárláshoz értékesítési díj is kötődik. A tranzakciós díjról a légitársaság ugyancsak nem tájékoztatott, pedig bankkártyával történő fizetéshez szokott fogyasztók aligha számolhattak azzal, hogy a repülőjegy vásárlása kapcsán tranzakciós díjat kell fizetniük.

A Sky Europe online hirdetéseiben többször ígért 30-50 százalékos kedvezménnyel repülőjegyeket a fogyasztóknak. A vizsgálat során azonban a légitársaság nem bizonyította, hogy valaha is alkalmazta volna azokat az árakat, amelyekhez képest a reklámokban jelentős mértékű kedvezményeket ígért.

A Ryanair reklámjaiban nem tett említést az úgynevezett extra szolgáltatásokról, illetve azok költségéről, amilyen egyebek mellett a poggyászdíj, illetve az airport „check-in” díj is. Ezeket üzletpolitikája alapján olyan szolgáltatásokként kezeli, amelyek a fogyasztó számára extra díjakként jelentkeznek, és választási kérdés a fogyasztó számára, hogy azokat egyáltalán igénybe kívánja-e venni. Ezzel szemben azonban az olyan utas esetében, aki csomagot ad fel, mind az airport „check-in” díjat, mind a poggyászdíjat meg kell fizetni.

Ryanair csak a reklámok apró betűs részében adott tájékoztatást arról, hogy az ár nem tartalmazza a repülőtéri illetéket. Egyetlen reklámban sem volt azonban arról szó, hogy a bankkártyával fizető ügyfeleknek hitelkártya kezelési díjat számol fel. A Ryanair több hirdetésében 50-75 százalékos kedvezményt is ígért a nála repülőjegyet vásárlóknak. A kedvezmény alapjául szolgáló árként azonban kizárólag a hirdetés megjelenését közvetlenül megelőzően alkalmazott legalacsonyabb nettó árat vette figyelembe, azaz a valójában kifizetendő repülőjegy árának csak egy része tekintetében alkalmazta az ígért kedvezményt, a további díjelemekre az ugyanis nem vonatkozott.

Mivel a fogyasztók a repülőjegy áraként azt az összeget azonosítják, amelyért valóban elérhetik kitűzött úticéljukat, a Ryanair hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. Emiatt a versenyhatóság 10 millió forint bírságot szabott ki a légitársaságra. A bírság összegének megállapításakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a Ryanair kiterjedt, hosszú ideig tartó reklámozási gyakorlatának minden tájékoztatása tartalmazott jogsértő elemeket. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy a fogyasztók vásárlás előtt tájékozódhattak a pontos feltételekről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58