Egy fityinget sem kaptak eddig a cégek munkahelymegőrzésre uniós forrásból

Tombol a válság a reálszférában, tovább folytatódnak az elbocsátások, ám az uniós forrásokból munkahelymegőrzésre szánt pénzből egyetlen eurócentet, illetve fillért sem kaptak a kkv-k és a nagyobb cégek.

Kora tavasszal döntött a kormány, hogy a központi költségvetésben rendelkezésre álló összegek kimerülése után uniós források felhasználásával támogatja a válság alatt bajba kerülő vállalkozások képzéssel kombinált munkahelymegőrzését. A kisvállalkozásoknak szóló Támop-felhívást május végén tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a kkv-k pedig december végéig vagy a húszmilliárd forintos keret kimerüléséig pályázhatnak a vissza nem térítendő támogatásokra.

Kifizetés azonban még nem volt egyetlen régióban sem. Az NFÜ adatai szerint szeptember közepéig a közép-magyarországi régióból 128 kkv pályázott közel kétmilliárd forintos támogatási igénnyel. Eddig 43 pályázatot támogatott az irányító hatóság, a megítélt összeg több mint 548 millió forint. A jelenleg 22 hatályos szerződés egyébként mintegy 285,6 millió forint odaítélését rögzíti. A hat másik régió számára meghirdetett pályázatra május óta 126 pályázat érkezett a mikro-, kis- és középvállalkozói szektorból, közel 2,9 milliárd forintos támogatási igénnyel. Az irányító hatóság eddig 53 pályázat 1,3 milliárd forint kérelmét hagyta jóvá, továbbá 38 pályázatnál már a támogatási szerződést is aláírták, összesen 893,9 millió forint odaítélését rögzítve.

A nagyvállalatok számára kiírt hasonló célú felhívásra augusztus végétől adhattak be pályázatokat a cégek. A rendelkezésre álló teljes keret tízmilliárd forint, de az NFÜ korábbi tájékoztatása szerint az első pályázati kiírásé csak 2,5 milliárd forint lesz, amelyből 1,75 milliárd forint a konvergenciarégiókban, 0,75 milliárd forint pedig a közép-magyarországi régióban használható fel.

A felhívás szerint a pályázónként igényelhető maximális támogatás 600 millió forint, akár 100 százalékos támogatásintenzitás mellett, vagyis önerő nélkül is lehet pályázni. A program a legalább 250 főt foglalkoztató gazdasági társaságok és szövetkezetek számára jelent segítséget, a közhasznú társaságok és nonprofit szervezetek azonban nem pályázhatnak. A program keretében OKJ-s és akkreditált szakmai képzéseket, idegen nyelvi és informatikai képzéseket és szakképzésbe való bekapcsolódáshoz szükséges felzárkóztató képzéseket valósíthatnak meg a nagyvállalatok, oly módon, hogy a képzés idejére a munkavállalók fizetése nem haladhatja meg a munkanapokra lebontott minimálbér 350 százalékát. Az NFÜ adatai szerint eddig két-két projektet nyújtottak be a cégek a közép-magyarországi, illetve a többi régióból, és több másik is előkészület alatt van. Egyelőre a pályázatok feldolgozása zajlik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25