IMF: Lesz még egy kemény évünk

A hitelmegállapodás kapcsán rögzített programnak megfelelően halad Magyarország, de továbbra is vannak költségvetési kockázatok, amelyek korrigálására készen kell állnia a kormánynak - hangsúlyozta egy mai üzleti fórumon Irina Ivascsenko.

A Nemzetközi Valutaalap állandó magyarországi irodájának vezetője a Reuters tudósítása szerint úgy fogalmazott, hogy bár mind a gazdasági pálya, mind a jövő évi választások kockázatot jelentenek az idénre és jövő évre kitűzött államháztartási hiány tarthatóságára, de továbbra is úgy látja, hogy ezek a célok elérhetők.

Irina Ivascsenko szavai szerint a jövő évi lesz az utolsó nehéz költségvetés, ha annak keretében sikerül tartani a hiánycélt, akkor a munka (a gazdasági kiigazítás) nehéz részét elvégzi az ország.

Az IMF szakértője szerint amennyiben továbbra is végrehajtja a megállapodásban rögzített kereteket a magyar gazdaságpolitika, akkor 2010 és 2014 között a GDP 10 százalékpontjával mérséklődhet az államadósság rátája. Ez hitelessé teheti az euróbevezetési terveket is. Egy ma közzétett piaci felmérés szerint egyébként egy évvel 2015-re csúszott a várható pénzcsere időpontja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25